Ez a szócikk a Manchester United FC 2013–2014-es szezonjáról szól, amely a csapat 136. idénye fennállása óta, sorozatban 39. az angol első osztályban. Huszonhét év után új menedzsere lett a klubnak David Moyes személyében, aki hivatalosan 2013. július 1-én vette át a csapat irányítását. 2014. április 22-én a várakozáson aluli teljesítmény miatt menesztették, utódja ideiglenesen Ryan Giggs lett. Végül csupán a 7. helyen zárták a bajnokságot ami azt jelentette, hogy a következő szezonban az 1989-90-es idény után először nem indulhattak egyik nemzetközi kupában sem.
Az idény előtt, felkészülési mérkőzések
2013 májusában Alex Ferguson bejelentette visszavonulását.[1] Irányítása alatt a United Anglia legsikeresebb klubjává vált, a skót lovag 13 bajnoki címet szerzett csapata élén.[2] Februárban az is közismertté vált, hogy a vezérigazgató David Gil is távozik 16 év után, amiből tíz évet töltött ebben a pozíciójában.[3] Utódjaik David Moyes illetve Ed Woodward lettek. Az edzői stábból távozott Mike Phelan, René Meulensteen és Eric Steele.[4] Az utolsó négy fordulóban Ryan Giggs lett a játékos-edző, ekkor rövid ideig Phil Neville is szerepet vállalt az edzői stábban.[5]
Az idény előtti felkészülési mérkőzések nagy részét ázsiai és afrikai turnéján játszotta a csapat, de fellépett európai riválisok ellen is.[6]
A bajnoki címvédő United a Wigan Athletic elleni szuperkupa mérkőzéssel kezdte a 2013-14-es szezont, a Wembley Stadionban augusztus 11-én.[7] Ez volt David Moyes első tétmérkőzése és mint utólag kiderült, az egyetlen trófeája a klub élén.[8] A mérkőzést végül 2-0 arányban nyerte meg az esélyesebb csapat, Robin van Persie duplázott.
A többi élvonalbeli klubhoz hasonlóan a harmadik fordulóban csatlakoztak a küzdelmekhez, és a december 8-ai sorsoláson a Swansea City-t kapták ellenfélnek.[10] 2014. január 5-én a walesi klub története során először diadalmaskodva az Old Traffordon kiejtette a Unitedet a kupából.
A Ligakupában is a harmadik fordulóban léptek pályáéra először, mindjárt a nagy rivális Liverpool ellen.[11] Szeptember 25-én az Old Traffordon Javier Hernández góljával 1-0-s győzelmet arattak.[12] A következő két körben a Norwichot és a Stoke City-t ejtették ki, majd a Sunderland várt rájuk. Ez a párharc már oda-visszavágós rendszerben zajlott és mindkét együttes megnyerte a hazai mérkőzését 2-1-re, így büntetőpárbaj döntött, amit a Sunderland nyert meg.
Csoportelsőként a United a másodikok közül kapott ellenfelet a legjobb nyolc közé jutásért, mégpedig a görög bajnok Olimbiakószt. A sorsolását 2013. december 16-án tartották.[13] Az első mérkőzéseket 2014. február 18. és 26. között, a visszavágókat március 11. és 19. között játszották. Az első mérkőzésen elszenvedett vereség után otthon kiharcolták a továbbjutást, a negyeddöntőben a Bayern München már túl nagy falatnak bizonyult.
↑„2013 Tour fixtures and tickets”, ManUtd.com, Manchester United, 2013. február 28.. [2013. szeptember 30-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. április 14.)
↑„Round 3 draw”, CapitalOneCup.co.uk, The Football League, 2013. augusztus 28.. [2013. augusztus 28-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. augusztus 28.)
↑Tuck, James. „Reds draw Norwich”, ManUtd.com, Manchester United, 2013. szeptember 25. (Hozzáférés: 2013. szeptember 25.)