1 A felnőtt klubokban játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák. Utolsó elszámolt mérkőzés dátuma: 2021. november 15. 2 Utolsó elszámolt válogatott mérkőzés dátuma: 2015. október 5.
Tyler Blackett a Manchester United saját nevelésű labdarúgója,[1] első profi szerződését 2012 júliusába írta alá.[2]
A következő szezonokban, hogy több játéklehetőséghez jusson, a klub többször is kölcsönadta alsóbb osztályú csapatoknak. A manchesteriek felnőtt csapatában a 2014-2015-ös szezonban mutatkozott be 2014. augusztus 16-án a Swansea City elleni bajnokin.[3] A következő fordulóban, a Sunderland ellen is pályára lépett, és a szezon folyamán egyre több lehetőséghez jutott, míg szeptember 21-én a Leicester City ellen a 82. percben kiállították.[4]2015. május 17-én az Arsenal ellen öngólt vétett.[5] A 2014-2015-ös idényben 12 bajnokin kapott lehetőséget.
Blackpool
2013 november 1-jén a Blackpool egy hónapra kölcsönvette,[6] majd már másnap végigjátszotta a Nottingham Fores elleni másodosztályú bajnokit.[7] December 5-én egy hónappal meghosszabbították a kölcsönszerződését.[8]
Birmingham
2014. január 31-én újra kölcsönbe került, ezúttal a szintén másodosztályú Birmingham City vette kölcsön a szezon végéig.[9]
Celtic
2015. augusztus 29-én a skót Celtic FC vette kölcsön az idény végéig. Szeptember 12-én egy Aberdeen elleni bajnokin mutatkozott be, azonban az egész idény folyamán mindössze három bajnokin kapott lehetőséget.[10]