A kölcsönkért kastély
A kölcsönkért kastély 1937-ben bemutatott fekete-fehér, romantikus magyar filmvígjáték Pekár Gyula műve alapján, Vajda László rendezésében, Kabos Gyula, Tolnay Klári, Ráday Imre és Turay Ida főszereplésével. Az 1930-as évek egyik meghatározó filmje, ebben hangzik el a Nem tudom az életemet, hol rontottam én el… kezdetű nóta. A film bizonyos jeleneteit a seregélyesi Zichy–Hadik-kastélyban forgatták.[1] Történet
Koltay Gábor és fia, Bálint úsznak az adósságban és éppen perben állnak az atya testvérének özvegyével és annak leányával, akik a család ősi kastélyát és földbirtokait is megörökölték "Gábor úrfi" elhunyt testvére után. Amikor Koltay Gábor az ügyvédjével tárgyal a per részleteiről, betoppan az ajtón az ügyvéd egyik, jellegzetes módon beszélő rokona, aki közli vele, hogy vagyonos testvérük, Gruber Menyhért (Kabos Gyula) hazatér Dél-Amerikából leányával, a szépséges Maryvel. Ezt hallva Koltay úr hazasiet, és elküldi Bálint fiát azzal a feladattal, hogy ismerkedjék meg Maryvel még a vonaton, és csábítsa el. A céljuk egyértelmű: megszerezni Mary hozományát. Azonban tervükbe több hiba is becsúszik. Először is, ami hozományvadászok esetében nagyon veszélyes, Bálint beleszeret a lányba. Nem csoda hát, ha az ifjú Koltay elhatározza, hogy elveszi Maryt annak ellenére, hogy annak apja "tönkrement". Az igazság viszont az, hogy "Menyuci" nem ment tönkre, csak a szintén a pénzére kiéhezett rokonait akarja így megtéveszteni. Természetesen Bálint apja nem örül, hogy fia egy szegény lányt akar elvenni, de nem ő a fiatal pár boldogságának egyetlen akadálya. Gruber Menyhért ugyanis nem fogja hozzáadni a lányát egy nincstelen emberhez. Szerencsére Bálint és unokatestvére, Kató, akinek édesanyjával perben állnak, rájönnek a megoldásra. Mivel Kató édesanyja éppen Gasteinben nyaral, Kató „kölcsönadja” a kastélyt és a birtokot Bálintnak és édesapjának, hogy eljátszhassák a gazdag földbirtokos famíliát. Kató azért ment bele ebbe a komédiába, hogy, mint "szegény rokon" közelebb kerülhessen szíve választottjához, doktor Vasshoz, a "lódoktorhoz", akit édesanyja kitiltott a házukból. Amikor Gruberék megérkeznek, nagy örömmel látják, hogy jó partit fognak csinálni, és Mary édesapja úgy dönt, hogy beleegyezik a házasságba. Az eljegyzést váratlan esemény zavarja meg: hazaérkezik a "szegény rokon szegény mamája", aki megakadályozza mind Bálint és Mary, mind Pista és Kató házasságát (utóbbit azért, mert a film során többször is felbukkanó tényleges hozományvadász szomszéd birtokoshoz akarta hozzáadni leányát). Azonban vígjátékot látunk, és nem tragédiát, tehát a film végére természetesen minden kiderül, és a fiatalok egymáséi lehettek. Sőt, még a perlekedő felek is kiegyeztek, és fele-fele arányban osztoznak a birtokon. Időközben tanúi lehettünk egy különleges rokoni találkozónak, "tárlatvezetésnek" a Koltay birtokon, és megtanulhattuk, hogyan köttessünk másokkal életbiztosítást. A film számtalan helyzet- és jellemkomikumból egyaránt adódó, poénos jelenetet tartalmaz, valamint a már említett nótát, a Nem tudom az életemet, hol rontottam én el...-t, amihez Madarász Katalin nótaénekesnő írt egy harmadik versszakot is. Szereplők
Jegyzetek
További információk
|