Baloldali Párt (Franciaország)
A Baloldali Párt (Parti de Gauche, PG) demokratikus szocialista politikai párt Franciaországban. Miután a korábbi szocialista párti szenátor Jean-Luc Mélenchon, Marc Dolez és mások elhagyták a szocialistákat, együtt a MARS mozgalommal (Mouvement pour une Alternative Républicaine et Sociale, vagyis Mozgalom egy Köztársasági és Szociális Alternatíváért), 2008. november végén új pártot alapítottak, de a hivatalos alapításra azonban 2009. február 1-jén került sor. A disszidensek öt nappal korábban hagyták el a Szocialista Pártot, tiltakozásul az ellen, hogy a párt reimsi kongresszusán az általuk támogatott javaslatok csak a szavazatok 19 százalékát kapták. A Szocialista Párt balszárnyából később is voltak csatlakozók, jöttek olyanok is, akik korábban nem voltak párt tagjai, illetve Martine Billard nyomában a Zöldektől is jöttek át a Baloldali Pártba. A párt 2013 novemberében csatlakozott az Izrael elleni nemzetközi Boycott, Divestment and Sanctions (BDS) kampányhoz.[1] 2014-ben a társalapítók és társelnökök, Mélenchon és Billard távoztak a posztjukról.[2] 2015-ös kongresszusa óta a pártot koordinátorai és szóvivői, Eric Coquerel és Danielle Simonnet vezetik.[3] Megválasztott baloldali pártiak
Országosan a párthoz kezdetben mintegy 90 megválasztott helyi önkormányzati képviselő csatlakozott, köztük ketten a párizsi tanácsban. Ez a szám azóta csökkent. A párt még sohasem indult választáson önállóan, támogatottságát ezért nehéz felmérni. Jegyzetek
Fordítás
További információk |