Az előző album sokáig húzódó felvételei után Mick Jagger úgy gondolta, hogy szükség van valakire a stúdióban, aki kezében tartja a dolgokat. 1968 elején felkérte Jimmy Millert, a The Spencer Davis Group és a Traffic producerét, hogy segítsen a munkában. Miller és a Stones együttműködése sikeresnek bizonyult, ám 1973-ban mégis szakítottak.
A Beggars Banquet felvételei márciusban kezdődtek, az album megjelenését júliusra tervezték. Az egyik első dal, ami elkészült, a Jumpin' Jack Flash volt, ami májusban kislemezen jelent meg.
Ez volt a Rolling Stones utolsó albuma, melynek készítésében Brian Jones érdemben részt vett. Slide gitározott a No Expectations-ben és a Jigsaw Puzzle-ben, szájharmonikázott a Dear Doctor-ban és a Prodigal Son-ban, szitáron és tamburán játszott a "Street Fighting Man"-ben, és mellotronon a "Stray Cat Blues"-ban.
Dave Mason, a Traffic gitárosa is közreműködött az albumon: lehetséges, hogy ő szájharmonikázott a Dear Doctor-ban, de az biztos, hogy a Street Fighting Man-ben shehnai-on, egy fúvós hangszeren, a Factory Girl-ben pedig egy mandolin hangját utánzó mellotronon játszott.
Júniusra a felvételek szinte teljesen készen voltak, csak néhány rájátszást és a végső keverést csinálták júliusban, Los Angelesben. Az eredeti borítótervet – egy összefirkált illemhelyet – a Decca Records és a London Records is visszautasította, ezért vártak a megjelentetéssel. A Stones novemberre beadta a derekát, az album decemberben egy meghívót ábrázoló csomagolásban jelent meg. Ennek nyomán a zenekart újfent a Beatles másolásával vádolták: ők novemberben jelentették meg The Beatles című dupla albumukat, mely minimalista borítója nyomán Fehér Albumként vált ismertté. A Beggars Banquet eredeti borítóját az 1984-ben kiadott CD-változaton engedték megjelenni.
.png)
