Bernd Schneider (autóversenyző)
Bernd Schneider (St. Ingbert, 1964. július 20. –) német autóversenyző. PályafutásaKezdetekNevét a németek legendás versenyzőjéről, Bernd Rosemeyer-ről kapta, aki a 30-as években ért el jelentős sikereket a Grand Prix versenyeken. 1980-ban megnyerte hazája gokart-bajnokságát, majd 1982-ben az európai, 1983-ban pedig az afrikai gokart-versenyeken volt sikeres. 1983-ban és 1984-ben a német Formula–Fordban szerepelt, majd az ezt követő két évben a német Formula–3-as bajnokságban vett részt. 1987-ben a német Formula–3-as sorozat bajnoka lett. Formula–11988-ban a német Zakspeed csapatával debütált a Formula–1-ben. Első évében mindössze hat versenyen érte el az induláshoz szükséges limitet. Legjobb eredményét a német nagydíjon érte el, amikor is a tizenkettedik helyen ért célba. A 89-es szezonban két futamon kvalifikálta magát, és mind a két alkalommal kiesett. 1990-ben a Footwork Arrows alakulatával két versenyen szerepelt. Az amerikai nagydíjon tizenkettedik lett, míg Spanyolországban nem kvalifikálta magát a futamra. Német túraautó-bajnokságElőször 1992 és 1995 között szerepelt a német túraautó-bajnokságban. A 92-es szezonban a harmadik helyen zárt. 1993-ban újfent harmadik lett, 94-ben pedig a tizedik. 1995-ben megnyerte az év végén megszűnő sorozatot. 1996-tól 2000-ig több túraautó-bajnokság futamán vett részt. 1997-ben az FIA GT-sorozat bajnoka volt. 2000-től 2008-as visszavonulásáig az újraindított német túraautó-bajnokságban szerepelt. Ez időszak alatt négyszer (2000, 2001, 2003, 2006) nyerte meg a bajnokságot. MagánéleteSchneider Monte-Carlóban él élettársával, Svenjával és lányukkal, Lilly-Sophie-val. Előző házasságából két gyermeke született, Lisa-Marie és Luca Maximilian. EredményeiTeljes Formula–1-es eredménysorozata(Táblázat értelmezése)
Le Mans-i 24 órás autóverseny
Fordítás
További információkA Wikimédia Commons tartalmaz Bernd Schneider (autóversenyző) témájú médiaállományokat.
|