Arrows
Az Arrows Grand Prix International egy Formula–1-es csapat volt, mely 1978-tól 2002-ig vett részt az autóversenyzésben. Egy kis ideig a csapat neve Footwork volt. Az alapítókrólA csapatot 1977-ben alapították, egy olasz üzletember, Franco Ambrosio, valamint a brit Alan Rees, Jackie Oliver, Dave Wass és Tony Southgate. A csapat nevét a vezetéknevek kezdőbetűiből alkották meg, az R megduplázásával jelentése „nyilak”. A csapat székhelyét Milton Keynes-ben helyezte el. Ezután 53 nappal már be is mutatták első autójukat. A csapat versenyzője Riccardo Patrese lett, aki már a szezon harmadik versenyén, a Nyugat-amerikai nagydíjon, Long Beachen pontot szerzett csapatának. Ambrosio elhagyta a csapatot, amikor börtönbe került adócsalás miatt. Az első autó az FA/1 típusjelzésű modell lett volna, ám mivel ez csak a Shadow csapat autójának másolata volt, ezt nem engedték rajthoz állni. Innentől számítva 52 napon belül kész lettek az első, már szabályos autóval, az A1-gyel. A csapat történelmeArrows Grand Prix International1978 szeptemberében az olasz nagydíjon elhunyt Ronnie Peterson, és ebben a balesetben rengeteg más versenyzővel együtt Patrese is érintett volt. Patrese 1981-ben megszerezte a csapat egyetlen pole-pozíciós helyezését az amerikai nagydíjon, ahol vezetett is addig, ameddig mechanikai problémák miatt kiállni kényszerült a versenyből. Az Arrows ebben az évben a nyolcadik helyen végzett a konstruktőri versenyben. 1984-ben a BMW turbómotorokkal és a cigarettagyártó cég, a Barclay támogatásával minden csak jobb lehetett. Ebben az évben a 9. helyen végzett az istálló összesítésben, majd 1985-ben a 8.-ok lettek. Annak ellenére, hogy a BMW 1987-ben kivonult az Formula–1-ből, és kénytelenek voltak Megatron motorokat használni (ez gyakorlatilag a korábbi BMW motor licence volt, a svájci motormágus Heini Mader által felkészítve), a csapat két, addigi legeredményesebb szezonját produkálta. 1987-ben hatodikok, míg 1988-ban (a turbó-éra utolsó évében) a negyedik helyen végeztek a konstruktőri világbajnokságban. Footwork Arrows1990-ben a japán üzletember, Wataru Ohashi vásárolta meg a csapatot, és az istálló neve is megváltozott Footwork-re. 1991-ben Porsche-motorokat használtak, majd miután ezzel sikertelenek voltak, a rákövetkező évben Mugenre váltottak. A Footwork nevet egészen 1996-ig használták, amikor a csapat neve ismét Arrows lett. TWR Arrows1996-ban Tom Walkinshaw vette meg a csapatot. Alighanem a legjobb húzása az volt, hogy 1997-re leszerződtette az 1996-os világbajnok Damon Hillt. Hill csapattársa a brazil Pedro Diniz lett, az autók Yamaha motorokkal mentek. Közel álltak ahhoz, hogy Hill révén megnyerjék a magyar nagydíjat, Hill egészen az utolsó körig vezetett, ám ez Hill autójának meghibásodása miatt végül is meghiúsult, így csak második lett, és a kanadai Jacques Villeneuve nyert ("Hova tünt Damon Hill?"). 1998-ban Diniz csapattársa Mika Salo lett. A fekete Arrows A19-eseket az Arrows saját motorja hajtotta, de ez lassú és megbízhatatlan volt. Monacóban Salo negyedik, Diniz hatodik lett, ezzel mindkét Arrows pontot szerzett, de ezen kívül csak Diniz 5. helye a belga nagydíjon hozott pontokat a csapatnak. A következő évben a két versenyző Pedro de la Rosa és Takagi Toranoszuke lett. Csak egy pontot szereztek, de la Rosa 6. helyével az ausztrál nagydíjon, ahol 8-an értek célba. Takagi az év végén elhagyta a Formula–1-et. A 2000-es szezonra visszatért a csapathoz Jos Verstappen, csapattársa a spanyol Pedro de la Rosa lett. A kasztnit erre az évre A21-nek nevezték el, a motorszállító pedig a Supertec lett. Annak ellenére, hogy finoman szólva sem a legjobb motort használták, a jó aerodinamikai csomagnak köszönhetően erős középmezőnybeli csapat lettek. A 2001-es szezonra Walkinshaw lecserélte a motort az Asiatech V10-esére, valamint úgy döntött, hogy de la Rosa helyére az újonc brazil Enrique Bernoldit ülteti be. A csapat egyetlen pontját Verstappen szerezte az osztrák nagydíjon. 2002-re Walkinshaw ismét motorszállítót váltott, erre a szezonra a Cosworth V10-es motorjait használta. Ekkor már kezdtek fölerősödni a csapat pénzügyi gondjai. A versenyzőpáros is megváltozott, Bernoldi maradt, ám Verstappen helyére a német Heinz-Harald Frentzen került, miután előzőleg megszűnt a Prost csapat. Frentzen Barcelonában és Monacóban is hatodik lett, Bernoldi ismét nem ért el sikert. A szezon közepén (a francia nagydíj előtt) már akkora méreteket öltöttek a pénzügyi nehézségek, hogy a csapat kénytelen volt egyik pillanatról a másikra búcsút inteni a Formula–1-nek. Egy konzorcium ugyan megpróbálta azt, hogy felvásárolja az Arrows és a korábbi Prost csapatot is, és ezt egyesítve indulnak, ám ezt az FIA elutasította. Összességében a csapat 382 versenyt teljesített futamgyőzelem nélkül. EredményeiTeljes Formula–1-eredménylista(Táblázat értelmezése)
További információkA Wikimédia Commons tartalmaz Arrows témájú médiaállományokat.
|