Szülei hároméves korában elváltak. Édesanyja nevelte őt és nővérét, Esztert. Brasch Gabriella a féltestvére. Bence Mosonmagyaróváron járt a Móra Ferenc Általános Iskolába és a Kossuth Lajos Gimnáziumba, ötéves angol képzésre.
Az iskolai színjátszó csoporttal rendszeresen adtak elő musicaleket, amikkel országos versenyekre is bejutottak. 2009-ben jelentkezett az RTL Klub tehetségkutató műsorába, a Csillag Születikbe. Azóta már egy kislemez, egy zenei díj és három listavezető dal és videóklip van a háta mögött. 2010 júniusában felvételizett a Budapesti Operettszínház musical szakára. 2011-ben a Rómeó és Júlia musical változatában ő játszotta Mercutiót.
Hosszú távon színészkedéssel szeretne foglalkozni, de az éneklés is érdekli. 2010. június 5-én elnyerte az egyik legnevesebb hazai ifjúsági magazin "Év felfedezettje" díját.
2010 júniusában felvételizett a Budapesti Operettszínház musical szakára. 2014-ben felvették A Budapesti Színház és Filmművészeti Egyetem zenés-színész szakára.
2009-ben jelentkezett a RTL Klub tehetségkutató műsorának, a Csillag születiknek a második szériájába. A 3. középdöntőben kiesett, de a műsorok alatt nagy rajongótáborra tett szert.
Csillag születik 3 második középdöntő: Fogadj el így (duett MC DC-vel)
A Csillag születik után
A Csillag Születik! 2. döntőjében Bence lemezszerződést kapott a Gold Recordtól és a tehetségkutató után a pártfogása alá vette Vermes Orsolya, aki többek között SP menedzsere is.
2010. március 25-én jelent meg az első kislemeze, a Szükségem van rád. A kislemezt a Story magazin mellékleteként lehetett kapni. A kislemezen egy saját dal, A szívem nem hátrál és négy feldolgozás dal, a Szükségem van rád, a Vele minden jó, a Páratlan páros és a 67-es út szerepelt.
2010. április 20-án debütált első videóklipje, ami A szívem nem hátrál című dalához készült. A klip története szerint Bence szerelmes egy lányba (Illés Kinga) és mindenhová követi. A klip végén azonban kiderül, hogy a lány csak Bence képzeletében létezik.
Zene: SzabóZé
Dalszöveg: Molnár Tamás (Anti Fitness Club)
Női főszereplő: Illés Kinga
Rendező/operatőr: Éder Krisztián "SP"
Gyártásvezető: Puskás Peti
Styling: Lang Szonja
Smink: Dominique
Haj: Vladi
Kiadó: Gold Record
2010. november 5-én debütált második videóklipje, ami a Fogadj el így című dalához készült. A klip története szerint Bence megismerkedik egy lánnyal (Trokán Nóra) és beleszeret, de a klip végén szakítanak.
Zene/szöveg: Éder Krisztián "SP"
Hangszerelés: Szakos Krisztián
Női főszereplő: Trokán Nóra
Vágás/utómunka: Éder Krisztián "SP"
Gaffer: Halmágyi Zoltán
Styling: Sinkovics Judit
Haj: Nyoszoli Kinga
Smink: Kovalik Natasa
Kiadó: Gold Record
2011. július 25-én debütált harmadik videóklipje, ami a Játék című dalához készült. A klip története szerint Bence szerelmes egy lányba (Katona Gitta), de a lány csak játszik az érzéseivel. Majd a klip végén Bence szakít a lánnyal. A dalban közreműködik Symbien is.
Zene/hangszerelés: Symbien
Szöveg: Symbien/Brasch Bence
Női főszereplő: Katona Gitta
Keverés/master: Gyulai Zsolt
Rendező/operatőr: Halmágyi Zoltán
Vágás/utómunka: Halmágyi Zoltán
Gaffer: Halmágyi Zoltán
Styling: Blanka D. Horváth
Haj: Molnár Attila
Smink: Kovalik Natasa
Gyártásvezető: Már András
Kiadó: Gold Record
2011. december 6-án debütált az Álmodoztunk című dala. Ez egy karácsonyi dal. Bence ezzel a dallal szeretett volna kedveskedni a rajongóinak karácsonyra. A dalból nem terveznek videóklipet készíteni.
Zene/szöveg: Éder Krisztián "SP"
Hangszerelés: Molnár Gábor
Kiadó: Gold Record
2010 júniusában felvételizett a Budapesti Operettszínház musical szakára. 2011-ben a Rómeó és Júlia musical változatában ő játssza Mercutiót. A Budapesti Színház és Filmművészeti Egyetem zenés-színész szak elvégzése után 2019-től a Budaörsi Latinovits Színház tagja.