Kezdetben még újságíró akart lenni, majd a középiskola utolsó évében gondolt arra, hogy színész lesz. Előbb stúdiósként az Új Színházba került, onnan pedig 2006-ban a Stúdió K Színházhoz szerződött, mikor felvételt nyert Fodor Tamásnál a társulathoz.[4] Gyerekeivel három évet töltött otthon, amikor szakmai élete folytatásaként úgy érezte, szabadúszóként kipróbálna más színházi műfajokat is.[3] 2018-2024 között a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt.[5][6]
Rendezőasszisztensként, a rendező munkatársaként is dolgozott Koltai M. Gábor mellett, illetve szinkronizál is.
Édesapja, Rusznák András, vasutas dinasztia tagja, bejárta a vasúti ranglétra fokait. Ikertestvére, András is színész, nővére, Tímea hat évvel idősebb és[10] jogász. Egy fia és egy lánya van.[1][3]
Színházi szerepei
A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma 2017. december 26-i lekérdezéskor: 22.[11]
Egy év múlva az oltár előtt (With This Ring, 2015 / 2016, Mafilm Audio Kft.): Karen – Layla Cushman
Jegyzetek
↑ abÉsik Sándor: Unokáink is olvasni fogják – Az Északkeleti Almanach a világhálón: Rusznák AndrásArchiválva2017. április 24-i dátummal a Wayback Machine-ben Csomóponti főnök, Záhony (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 11. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.), napkeletnepe.blog.hu - 2012. július 20.
↑Ady Endre Gimnázium: Az iskola végzett diákjai 2003.Archiválva2020. december 1-i dátummal a Wayback Machine-ben 12. D; Osztályfőnök: Kiss Csaba; (hozzáférés: 2017. április 23.)
↑Galambos Péter: Kultúrház kulturális / művészeti műsor (vendégek: Nyakó Júlia, Hannus Zoltán, Rusznák Adrienn, a Stúdió K színművészei), nava.hu - 2007. január 6.