|
Canterbury mesék
 A Canterbury mesék (fordítások címeként hagyományosan)[1] különböző történetek gyűjteménye, melyet Geoffrey Chaucer angol szerző írt a 14. században. A mesék egy kerettörténetben helyezkednek el, melyeket a vértanúként meghalt Becket Tamás sírjához igyekvő zarándokok mesélnek.[2] A Canterbury mesék középangol nyelven íródott. A prológus és a mesékAz általános prológusban a könyv bemutatja a szereplőket. Megtudhatjuk továbbá, hogy egy zord tél utáni tavasszal járunk. A mesék témája változatos – udvari szerelem, árulás, és kapzsiság. Műfaja is változó – románc, szentbeszéd, és fabula. A mindent körbefoglaló keret ellenére nincs meghatározó költői rendszere a műnek, ugyanis Chaucer sok féle rímképletet használ és a versek mellett két próza is található. A mesék
Némely történet komoly hangvételű, mások humorosak. A könyv egyik fő témája az álszentség és a társadalom hármas tagozódása (nemesi, nem nemesi és egyházi). Visszatérő témákkal is találkozhatunk, s olykor az egyik történet a másiknak pont ellentmond. Eredeti szándékától függetlenül Chaucer nem fejezte be a könyvet. Eredetileg minden szereplő négy történetet mesélt volna, kettőt útban a szenthely felé, kettőt pedig onnan vissza jövet. Ez 120 történetet jelentett volna, amely mellett eltörpül az elkészült 24. A könyvben számos utalást találunk a kor eseményeiről és a házasság intézményéről. A teljes mű A művet az 1380-as években kezdte Chaucer, ám az 1390-es évek végén az írást abbahagyta. Chaucer tehát nem fejezte be teljes egészében: valószínűleg több átirat létezett. Könnyű találni a Canterbury mesékhez hasonló keretes szerkezetű műveket a korból, például Boccaccio Dekameronja, amely valószínűleg Chaucerre nagy hatást gyakorolt. Chaucer tényleg kölcsönzött számos történetet Boccaccio művéből, mégis Chaucer szereplői teszik könyvét jelentőssé. A zarándoklat csupán egy ügyes eszköz ahhoz, hogy a korabeli angol társadalom legkülönbözőbb emberei egy asztalhoz ülhessenek le történeteket mesélni. Chaucer nem fordít nagy jelentőséget a zarándokút megfestésére, futólag említi csak, hogy a történetmesélés pár napig tart egy fogadóban, jóllehet az utat egy nap alatt is meg lehetett volna tenni. Irodalmárok tíz egymásba kapcsolódó részre osztják a művet, ám csak leggyakoribb felosztásról beszélhetünk, mivel ezek meghatározása sem mentes a vitáktól. A szereplők egymásnak adják át a beszéd jogát, történeteik azonban nem illeszkednek egymáshoz szorosan. A mű jelentőségeNéhányan úgy tartják, hogy a mű legnagyobb jelentősége abban rejlik, hogy az angol nyelv vernakuláris használatával hozzájárult az angol irodalom fejlődéséhez, a franciával és a latinnal szemben. Azonban már Chaucer kora előtt is írtak angol nyelven, úgy mint Chaucer kortársai is, például John Gower, William Langland, vagy a Gawain költő. Lehet, hogy Chaucer népszerűsítette ezt a nyelvhasználatot, ám csak találgathatunk, hogy mennyire. Magyar fordításokA mű teljes egészében magyarul először a Franklin Könyvkiadónál jelent meg, Fodor András, Mészöly Dezső, Szász Imre, Kormos István és Jánosy István fordításában (296 oldalon). Első teljes magyar kiadás: 1987, Európa kiadó, 783 oldal, ISBN 963-07-3966-6
Filmes és egyéb feldolgozások
Jegyzetek
Források
Angol nyelvű hangoskönyvekTovábbi információk
Kapcsolódó szócikkek |
||||||||||||||||||||||||||||||||||
