Clinton N’Jie
Clinton Mua NJie (Buea, 1993. augusztus 15. –) kameruni válogatott labdarúgó, a Rapid București játékosa. PályafutásaKlubcsapatokbanLyon2011 nyarán érkezett Lyonba. Először az U19-es csapathoz csatlakozott, majd gyorsan felkerült a tartalékcsapatba Anthony Martial és Nabil Fekir mellé, a francia negyedosztályba. Első profi mérkőzését a 2012–13-as szezonban játszotta a Stade de Reims ellen 3–0-ra megnyert mérkőzésen.[1] Első profi gólját a Mladá Boleslav ellen szerezte a 2014–2015-ös Európa-liga harmadik selejtezőkörében, 2–1-es győzelemhez segítve csapatát.[2] Augusztus 13-án megszerezte első Ligue 1-es gólját a Lorient elleni 4–0-s győzelem alkalmával.[3] A nap folyamán délelőtt, három évvel meghosszabbította a szerződését, 2019-ig a Lyonnal.[2][4] A 2014-ben CAF Év Legígéretesebb Tehetsége díjra jelölték,[5] de alulmaradt az algériai középpályással, Jaszin Brahimival szemben.[6] Első szezonját a Lyon első csapatában 33 mérkőzésen nyolc góllal és hét gólpasszal zárta,[7] annak ellenére, hogy 30 bajnoki mérkőzésének csak a felén volt kezdő,[8] mivel ő volt a Lyon támadósorának tartalék játékosa Nabil Fekir és Alexandre Lacazette mellett. N'Jie 73%-os kaput eltaláló lövési aránnyal zárta a szezont, csak a Paris Saint-Germain játékosa, Zlatan Ibrahimović végzett előtte, aki 74%-os arányt ért el az idény során.[9] Tottenham Hotspur2015. augusztus 15-én az angol Tottenham Hotspur bejelentette, hogy a klub megállapodott a Lyonnal N'Jie szerződtetéséről, a nemzetközi engedély és a munkavállalási engedély megszerzésének függvényében.[10][11] Végül ötéves szerződést írt alá új csapatával, az átigazolási díjat pedig 12 millió euróra (8,3 millió fontra) becsülték. Szeptember 17-én debütált a Spurs színeiben egy Qarabağ elleni Európa Liga-csoportmérkőzésen, csereként Andros Townsend helyére beállva. 2015. december 10-én a Monaco elleni Európa Liga-csoportmérkőzésen elszakadt a belső oldalszalagja (MCL), miután Jérémy Toulalan felrúgta. Később térdműtéten kellett átesnie, gyógyulását 1-2 hónapra becsülték.[12] A felépülése alatt a sérült csapattárssal, Jan Vertonghennel dolgozott együtt,[13] végül 2016. május 8-án, a Southampton elleni Premier League mérkőzésen tért vissza, és ez volt az utolsó meccse a szezonban.[14] Összesen 8 alkalommal lépett pályára (mindig csereként) a Tottenham színeiben a Premier League-ben. A leghosszabb idő, amit egy mérkőzésen a pályán töltött, 79 perc volt, amikor a sérült Nacer Chadli helyére állt be a Liverpool ellen.[15] Marseille2016. augusztus 31-én visszatért egy idényre a francia élvonalba, kölcsönbe a Marseille csapatához.[16] A Marseille-nek volt egy 7 millió eurós opciója a kölcsönszerződés végén, hogy megvásárolja őt, közben Georges-Kévin N’Koudou átigazolt a Tottenham csapatához.[17] Szeptember 11-én debütált, William Vainqueur váltotta csereként a 68. percben a Nice elleni idegenbeli mérkőzésen, majd két héttel később megszerezte első gólját a Nantes elleni 2–1-es hazai győzelem alkalmával.[18] 2017. július 16-án véglegesen leigazolta a Marseille.[19] Augusztus 6-án, a Dijon elleni szezonnyitón a félidőben beállt a sérült csapatkapitány, Dimitri Payet helyére, és két gólt szerzett. A mérkőzés 3–0-s Marseille győzelemmel ért véget.[20] Szeptember 17-én duplázott az Amiens elleni idegenbeli győzelem alkalmával.[21] 2018. május 3-án pályára lépett az Európa-liga elődöntőjében az FC Red Bull Salzburg ellen. A Marseille ugyan 2–1-re kikapott idegenben, de összesítésben 3–2-es győzelmet aratott, amivel bebiztosította helyét a 2018-as Európa-liga-döntőben.[22] Gyinamo Moszkva2019. július 25-én négyéves szerződést írt alá az orosz élvonalban szereplő Gyinamo Moszkvával.[23] 2019. október 27-én megszerezte első gólját a Gyinamóban, a CSZKA Moszkva ellen 1–0-ra megnyert mérkőzésen.[24] 2022. július 5-én közös megegyezéssel távozott a Gyinamótól.[25] Sivasspor2022. július 29-én kétéves szerződést kötött a Sivassporral.[26] Rapid București2024. szeptember 11-én kétéves szerződést kötött a román élvonalban szereplő Rapid București csapatával.[27] A válogatottban2014. szeptember 6-án debütált a válogatottban a Kongói Demokratikus Köztársaság ellen, és gólt is szerzett a mérkőzésen. Négy nappal később kétszer is betalált az Ahmadou Ahidjo Stadionban, az Elefántcsontpart ellen 4–1-re megnyert mérkőzésen. Tagja volt a 2015-ös afrikai nemzetek kupáján részt vevő válogatottnak,[28] és egy csoportmérkőzésen játszott, a 67. percben állt be csereként az Elefántcsontpart ellen 1–0-ra elveszített mérkőzésen.[29] Szintén tagja volt a 2017-es afrikai nemzetek kupáján részt vevő válogatottnak, amit később meg is nyert a csapatával.[30][31][32] 2022. február 3-án, a 2021-es Afrikai Nemzetek Kupáján a büntetőpárbajban kihagyta a tizenegyesét Egyiptom ellen. Ennek következtében Kamerun kiesett, míg Egyiptom biztosította helyét a döntőben, ahol Szenegál ellen játszott.[33] StatisztikaKlubcsapatokban
A válogatottban
Góljai a kameruni válogatottban
Sikerei, díjaiKlubcsapatokban
A válogatottban
Források
Fordítás
További információ(k)Közösségi platformokEgyéb weboldalak
|