FC Lahti
Az FC Lahti egy finn labdarúgóklub, melynek székhelye Lahtiban található. Jelenleg az Ykkönenben játszik. Hazai mérkőzéseit a Lahden Stadionban rendezi. TörténeteAz FC Lahtit 1996-ban alapították meg Lahti város két korábbi csapata, az FC Kuusysi]és a Reipas összeolvadásával (a Reipast Viipuriban alapították, majd 1947-ben Lahtiba telepedett át, miután a város a Szovjetunió része lett). Ezzel egyidőben megalakult az FC Pallo-Lahti is, amely a tartalékcsapat volt, ám néhány idény után pénzügyi problémák miatt megszűnt. Ezt követően a Reipas és a Kuusysi közös utánpótláscsapata lett a klub tartalék együttese. Első szezonját 1997-ben teljesítette a másodosztályban, az Ykkönen déli csoportjában. Az alapszakaszban a második helyen végzett, majd a feljutásért rendezett rájátszásban a harmadik lett az FC Haka és a PK-35 mögött, amelyek feljutottak a Veikkausliigába.[1] A következő idényben megnyerte a másodosztályt,[2] így feljutott az élvonalba, ahonnan azóta sem esett ki. Az első osztályban azonban eddig nem ért el olyan sikereket, mint korábban a Kuusysi és a Reipas. A bajnokságban nem ért el kiugró helyezést, többnyire a kupában szerepelt jól. Két alkalommal bejutott az elődöntőbe (2000 és 2005), 2002-ben pedig döntőt játszhatott az FC Haka ellen, amit azonban 4–1-re elveszített.[3] 2007-ben megnyerte a finn ligakupát,[4] 2008-ban pedig a bajnokság bronzérmese lett,[5] aminek köszönhetően kvalifikálta magát az Európa-liga 2009–2010-es szezonjának első selejtezőfordulójába.[6] SikerlistaVeikkausliiga (finn első osztály)
Suomen Cup (finn kupa)
Liigacup (finn ligakupa) Eredmények szezononként
2008. október 26. szerint.
Nemzetközi kupaszereplésA 2009–2010-es szezonig története során FC Lahti néven még soha sem játszott nemzetközi kupamérkőzést. A 2008-as bajnokság bronzérmeseként indulási jogot szerzett a 2009–2010-es Európa-liga 1. selejtezőkörében.[6] Ott ellenfele az albán Dinamo Tirana volt, melyet hazai pályán 4–1-re győzött le az első mérkőzésen. Az idegenbeli visszavágón ugyan 2–0-s vereséget szenvedett, ám 4–3-as összesítéssel így is továbbjutott a második selejtezőkörbe. A harmadik selejtezőkörbe való továbbjutásért a szlovén ND Gorica csapatával vívott párharcot. Az idegenbeli első mérkőzésen elszenvedett 1–0-s vereséget követően a visszavágón elért 2–0-s győzelemnek köszönhetően 2–1-es összesítéssel bejutott a harmadik selejtezőkörbe. Ellenfele a belga bajnokság bronzérmese, a Club Brugge volt. Az első mérkőzésen idegenben 3–2-re kapott ki a Lahti, majd a visszavágón hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott, végül az európai kupaszereplése összesítésben 4–3-as vereséggel ért véget.
Összesítés
M = Lejátszott mérkőzések; Gy = Győzelmek; D = Döntetlenek; V = Vereségek; Lg = Lőtt gólok; Kg = Kapott gólok; Gk = Gólkülönbség Jelentős játékosokKorábbi vezetőedzők
Statisztikák
Jegyzetek
Külső hivatkozások
|