Fellegi Tamás (politikus)
Fellegi Tamás László (Budapest, 1956. január 7. –) magyar jogász, politológus, üzletember, a második Orbán-kormány nemzeti fejlesztési (2010–2011), ezután pedig 2012. június 1-jéig az egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli minisztere. 1996 és 2000 között a MATÁV Rt. ágazati igazgatója, majd a szabályozói ügyekért és kormányzati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese, Budapest 2024-es olimpiai és paralimpiai pályázatának volt nagykövete.[2] ÉletpályaTanulmányai, tudományos pályája1974-ben érettségizett a Trefort Ágoston Gimnáziumban. 1976-ban vették fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára, ahol 1981-ben diplomázott. 1985-ben ösztöndíjjal a Harvard Egyetemen tanult. Jogi diplomájának megszerzése után a Társadalomtudományi Intézetnek (ma: MTA Politikai Tudományok Intézete) tudományos munkatársa, emellett a jogi karon tanársegédként dolgozott. 1983 és 1987 között egyik alapító kurzusvezető tanára a Társadalomtudományi Szakkollégiumnak,[3] mely ma a Bibó István Szakkollégium nevet viseli és amely 1988-ban a Fidesz megalapításának színhelye volt.[4] Alapító szerkesztője és munkatársa a Századvég folyóiratnak. 1987-ben visszatért Amerikába, a Connecticut Egyetemen tanult és dolgozott. Elvégezte a Graduate Schoolt, politikatudományból szerzett PhD-fokozatot. Egy évet Rochesterben töltött kutatóként. 1988 nyarán a New York-i New Schoolban tartott kurzust a kelet-európai társadalmi mozgalmakról. 1993-ban tért haza az Egyesült Államokból, majd 1997-ig tanított az ELTE ÁJTK Politológia Tanszékén, valamint óraadóként a Századvég Politikai Iskolán. Kutatási területe: társadalomtudományok, politikatudományok (összehasonlító politika, amerikai politika, public policy). Üzleti pályája1995–96-ban a kommunikációs és politikai tanácsadó tevékenységet folytató EuroAtlantic Kft. alapító ügyvezetője volt. 1996 és 2000 között a MATÁV Rt. ágazati igazgatója, majd a telekommunikációs vállalat kormányzati kapcsolatokért és szabályozói tevékenységéért felelős vezérigazgató-helyettese lett. 2000 nyarától az EuroAtlantic Rt. vezérigazgatója, 2007 őszétől 2009 januárjáig a Kapsch Telematic Services ügyvezetőjeként dolgozott. 2009-ben megalapította az Infocenter.hu Médiabefektetési Zrt. nevű vállalkozását, amelynek ügyvezetője és többségi tulajdonosa lett (Fellegi Tamás és a DEFAP Enterprises 52%-os ill. 48%-os tulajdonrésszel bírt a vállalatban). Az Infocenter.hu Zrt. ekkor 100%-os tulajdonosa volt a Heti Válasz kiadójának, valamint a Lánchíd Rádiónak, illetve kisebbségi tulajdonosa a Class FM országos kereskedelmi rádiónak. 2010. április 22-én Fellegi Tamás az Infocenter.hu Zrt.-ben birtokolt teljes tulajdonrészét értékesítette. Politikai pályájaMár az 1990-es választásokon részt vett a Fidesz kampányában, Orbán Viktort kísérve. 1993–94-ben főállásban a Fidesz elnökének volt politikai tanácsadója, és a DAC Alapítvány (Democracy After Communism) ügyvezetője. 2010. május 3-án Orbán Viktor felálló kormánya fejlesztési minisztereként nevezte meg, aki az állami vagyonnal való gazdálkodásért, az infokommunikációért, a belföldi, illetve uniós pénzekből megvalósuló fejlesztésekért lesz felelős. Május 29-én tette le a miniszteri esküt. A miniszterelnök 2010. június 12-től a magyar–orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztosnak, 2010. december 3-tól a magyar–kínai gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztosnak nevezte ki az NFM vezetőjét. 2011. december 8-án felajánlotta lemondását miniszteri posztjáról a miniszterelnöknek.[5] December 15-én az IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter lett, ezzel nemzeti fejlesztési miniszteri kinevezése megszűnt.[6] 2012 júniusáig vezette az IMF tárgyalásokat, ezután visszatért az üzleti életbe.[7] Jelenleg az EuroAtlantic Solutions nemzetközi tanácsadócég ügyvezető partnere. A 2014-es Befolyás-barométer szerint ő Magyarország 43. legbefolyásosabb személye.[8] MagánéleteNős, felesége Szokolszky Ágnes pszichológus, házasságukból két fiúgyermek született. Édesapja Fellegi Tamás újságíró, rendező, testvére Mária. Tudományos munkák (válogatás)
Jegyzetek
További információk
Interjúk
|