Gennaro Gattuso
Gennaro Gattuso (Corigliano Calabro, 1978. január 9. –) világbajnok és kétszeres Bajnokok Ligája-győztes olasz labdarúgó. Megfordult edzőként a Sion és a Palermo, az ÓFI Kréta, és az AC Pisa csapatában. 2017-ben visszatért az AC Milanhoz, ahol először a primavera csapat vezetője, majd a felnőtt keret vezetőedzője lett.[1] PályafutásaKlubcsapatbanMindössze 12 éves volt, amikor elköltözött egy perugiai fociiskolába. Ekkor figyeltek fel rá a Perugia megfigyelői és már 14 éves korában a felnőtt csapattal edzhetett. Ennek ellenére "csak" 18 éves korában játszhatta első mérkőzését. A következő szezonban 8 meccsen játszott, és Perugia ifi csapatával országos bajnok lett. Mivel Cosmi, a Perugia elnöke nem akart neki rendes fizetést adni, Gattuso a skót Rangershez szerződött. Eleinte kirobbanthatatlan volt a kezdőből, de egy edzőcsere következtében kikerült a legjobb tizenegyből és klubja eladta a Salernitánának. Az olasz csapatban nagyszerűen játszott, olyannyira, hogy vissza sem tért Skóciába. Bár voltak angol ajánlatai és majdnem a Roma is lecsapott rá, ő az AC Milanhoz szerződött (Milan-drukker és Rivera-rajongó apja hatására). A Milanban egyből kezdőként számoltak vele, és ő nem is okozott csalódást. Harcos játékának is köszönhetően a Milan a 2002/2003-as szezonban megnyerte a Bajnokok Ligáját és az Olasz Kupát, a következő idényben pedig a bajnokságot. Ettől kezdve profi pályafutása végéig szinte nélkülözhetetlen tagja volt a Milan középpályájának.[2] A válogatottban18 éves korában tagja volt az olasz utánpótlás válogatottnak. 2000-ben a válogatottban is bemutatkozhatott a svédek ellen. Részt vett a 2002-es Világbajnokságon és részese volt az ifi Eb-győzelemnek is. Legemlékezetesebb válogatottbeli találata Puhl Sándor búcsúmeccsén, az angoloknak lőtt gólja. Jelen volt a 2006-os világbajnokságon is. Edzőként2013. február 25-én a Sion új vezetőedzője lett, miután Victor Munozt kirúgták a FC Thun elleni 4-0-ra elvesztett mérkőzést követően. A 2012-2013-as szezonban Gattuso lett a klub ötödik menedzsere. Február 27-én a kupában mutatkozott be az FC Lausanne-Sport ellen 2-0-ra megnyert mérkőzésen.[3] Május 13-án menesztették a klubtól, mint menedzser miután a St. Gallen ellen 5-0-ra kikapott a csapat.[4] 2015. augusztus 20-án az AC Pisa edzője lett,[5] akiket feljuttatott a szezon végén a másodosztályba miután összesítésben 5–3-ra megnyerte csapatával a Foggia Calcio elleni osztályozót.[6] 2016. július 31-én "súlyos, állandó és elfogadhatatlan" problémákra hivatkozva elhagyta a Pisát, majd döntését megváltoztatva mégis maradt a csapat élén.[7][8] 2017-től az AC Milan edzői stábjának tagja, ahol először a Primavera-csapatot irányította, majd Vincenzo Montella távozását követően ő lett az első csapat vezetőedzője.[9] 2018 áprilisában új szerződést írt alá és ami 2021-ig szólt.[10] 2018. december 28-án megerősítették az edzői posztján, ezt a milánói klub sportigazgatója Leonardo jelentette be, aki korábban már irányította a vörös-fekete együttest, állítólag ő is a jelöltek között volt, de kijelentette, nem szeretne többet edzősködni.[11] 2019. december 11-én az SSC Napoli hivatalosan jelentette be, hogy Gattuso váltotta a kispadon Carlo Ancelottit.[12] 2020. június 13-án az Internazionale ellen továbbjutott a kupában a döntőbe.[13] A Juventus elleni döntő mérkőzés rendes játékidőben 0–0 lett, majd tizenegyesekkel 4–2-re megnyerték a kupát.[14] 2021. május 23-án menesztették a Verona elleni döntetlen után, miután nem sikerült kvalifikálniuk magukat az UEFA-bajnokok ligáját érő bajnoki helyezés valamelyikére sem.[15] 2021. május 25-én bejelentették, hogy a következő szezonban a Fiorentina edzője lesz,[16] azonban mivel közte és a klub vezetősége között ellentétek alakultak ki az átigazolásokat illetően, június közepén távozott a csapattól.[17] 2022. június 9-én jelentették be, hogy a spanyol Valencia csapatával kétéves szerződést írt alá.[18] Claudio Ranieri és Cesare Prandelli után ő lett a klub harmadik olasz vezetőedzője.[19] 2023. január 30-án a klubbal közös megegyezéssel szerződést bontott.[20] Szeptember 27-én a francia Olympique de Marseille csapatához írt alá.[21] 2024. február 19-én menesztették.[22] CsaládjaFeleségét, Monicát akkor ismerte meg, mikor a Rangers-ben játszott. Van egy lánya Gabriella, és egy fia Francesco. Sikerei, díjaiJátékoskéntKlub
Válogatott Egyéni
EdzőkéntJátékos statisztikáiKlubokban
A válogatottban
Góljai a válogatottban
Edzői statisztika2024. február 19-én lett frissítve.
Jegyzetek
Források
|