Héctor Barberá
Héctor Barberá Vall (Dos Aguas, 1986. november 2. –) spanyol motorversenyző.[1] KarrierjeVilágbajnoki karrierje 2002-ben kezdődött, és már akkor jelenlegi csapata, a Jorge Martínez által vezetett Aspar Aprilia csapatában versenyzett. Csapattársai a spanyol Ángel Rodríguez és Pablo Nieto voltak. Első szezonjában több jó eredménye is volt, végzett például a negyedik és ötödik helyeken is. A következő szezon volt számára az áttörés. Ebben az évben megszerezte első győzelmét a Donington Parkban, ezzel ő lett az egyik legfiatalabb futamgyőztes. Jó eredményeinek köszönhetően 2004-re leszerződtette őt a Seedorf Racing. A sok bukásnak és a műszaki hibáknak köszönhetően Barberának nem volt reális esélye a vb-címre, végül ezüstérmes lett. 2005-re már a negyedliteresek között, a gyári Honda csapatnál. Ez a szezonja nem sikerült jól, legjobb eredménye egy ausztráliai negyedik hely volt, összesítésben pedig csak a kilencedik lett. 2 év után a Team Toth csapatához távozott.[2] Velük 2008-ban az összetett hatodik helyét érte el. Ebben az idényben egyébként megúszott egy súlyosnak tűnő balesetet. Az olasz nagydíjon éppen Marco Simoncellit üldözte, és az utolsó kör kezdetén, a célegyenesben utol is érte. A két motor Simoncelli fékkarjánál összeért, Barberá motorja pedig kibillent az egyensúlyából, a versenyző pedig nagy sebességnél elesett, és a pályát övező betonfalnak csúszott. Ezt sértetlenül megúszta, ám a japán nagydíj gyakorlásán egy komolyabb bukás véget vetett a hátralévő szezonjának, ennek köszönhetően csak a hatodik lett, 142 ponttal.[3] 2009 volt pályafutása eddigi legsikeresebb szezonja. Ebben az évben az összetett második helyén végzett Aojama Hirosi mögött három futamgyőzelmet aratva. Ezek között volt a szezonzáró valenciai nagydíj, ezzel Barberá lett a negyedliteres géposztály utolsó futamgyőztes pilótája.[4] 2010-re került fel a királykategóriába, amikor Jorge Martínez úgy döntött, hogy itt is csapatot indít.[5][6] Első szezonjában tizenkettedik, másodikban tizenegyedik lett csapatával. 2012-re bejelentették, hogy a Pramac Racing versenyzője lesz.[7] Itt egy évet versenyzett, majd 2013 óta az Avintia Racing pilótája volt. Mivel a kis csapattal leginkább a pontszerzésért kellett harcolnia, mindössze két top 10-es eredménye volt. Mindkettőt 2014-ben érte el, Ausztráliában ötödik, Malajziában pedig kilencedik lett.[8] A következő években többször végzett a pontszerzők között, de sem dobogót, sem pedig győzelmet nem sikerült szereznie. 2017 szeptemberében kiderült, hogy 2018-ban az egy kategóriával kisebb Moto2-ben folytatja a Pons csapatával.[9] 2018. június 7-én egyéb történések miatt gyorsított tárgyalásban közösen felbontották a szerződést.[10] Barberát az idény további részében Augusto Fernández váltotta.[11] 2019 augusztusában hivatalosan tudatták, hogy a brit Superbike-bajnokságban váltja Ben Curriet egy szatellit Kawasaki-s alakulatnál.[12] 2020-ra a BMW-s Rich Energy OMG Racing igazolta le a teljes évadra.[13] 2021. április 21-én a tengerentúlra szerződött, a MotoAmerica Superbike-szériába a Scheibe Racinghez, szintén egy BMW-vel.[14] EredményeiStatisztika
Teljes MotoGP-eredménylistája(Táblázat értelmezése)
Teljes Supersport-világbajnokság eredménylistája
Teljes Superbike-világbajnokság eredménylistája(Táblázat értelmezése)
Teljes Brit Superbike-bajnokság eredménylistája
Teljes MotoAmerica Superbike-eredménylistája
Jegyzetek
További információk
|