Harangi Imre
Harangi Imre (Nyíradony, 1913. október 16. – Budapest, 1979. február 4.) olimpiai bajnok ökölvívó. ÉleteNyíradonyban született. Tizennégy évesen került Budapestre. 1929-től a Herminamezei AC, majd 1939-től a MÁVAG SK ökölvívója volt. 1929-ben nyerte első ifjúsági országos bajnokságát. Legjelentősebb eredményét a berlini olimpián érte el, ahol könnyűsúlyban olimpiai bajnoki címet szerzett. Az újkori nyári olimpiai játékok történetében ez volt a harmincnegyedik magyar aranyérem, illetve – Kocsis Antal (1928) és Énekes István (1932) után – ő volt a harmadik magyar ökölvívó, aki olimpiai bajnoki címet szerzett. 1936-ban tagja volt az Amerikai Egyesült Államokban szereplő Európa-válogatottnak. A második világháborúban a légierőnél szolgált. Egy kényszerleszállás során súlyosan megsebesült. A háború után a MÁVAG SK utánpótlás-edzőjeként dolgozott. Sporteredményei
Díjai, elismerései
Emlékezete
Források
|