Holman Dávid
Holman Dávid (Budapest, 1993. március 17. –) magyar válogatott labdarúgó, csatár, a Budapest Honvéd játékosa. Magyar ligakupagyőztes, lengyel bajnok és szuperkupagyőztes, ötszörös szlovák bajnok és háromszoros kupagyőztes. PályafutásaKlubcsapatokbanCsaládjában több labdarúgó is van, így hamar megismerkedett a játék alapjaival. Édesapja az Érsekvadkerti SE elnöke, egyik bátyja a csapat edzője, másik pedig ugyanott csatár.[1] Ifjúsági játékosként a Vác és az MTK korosztályos csapataiban is megfordult. Felnőtt karrierjét a Vác játékosaként kezdte, azonban kölcsönbe került Érsekvadkertre, majd pedig a Ferencváros második csapatához. Ferencvárosi TC2012. május 5-én a Siófok elleni mérkőzésen mutatkozott be első alkalommal a Fradi első csapatában.[2] 2012 novemberében megkötötte első profi szerződését a Ferencvárossal.[3] Az első gólpasszát az NB 1-ben a címvédő Debrecen ellen adta, amit Somália lőtt be és ezzel a góllal megszerezték a vezetést (a mérkőzés végeredménye 3–2 az FTC javára). 2013. augusztus 10-én megszerezte első bajnoki gólját az NB 1-ben, a címvédő Győri ETO ellen, az 58. percben (a mérkőzés végeredménye 2–1 az FTC javára).[4] Egy héttel, az első bajnoki gólja után ismét betalált az MTK csapata ellen, az 55. percben, és a 24. percben tizenegyest harcolt ki, amit csapattársa, Józsi György be is lőtt (a mérkőzés végeredmény 2-0 az FTC javára). A Kecskemét ellen csereként állt be, ahol gólt nem szerzett az 1-0-s győzelemmel végződő mérkőzésen. A Lombard Pápa ellen a második félidő elején, a második percben gólt szerzett és ezzel átvette a Fradi házi góllövőlistájának a vezetését. A 60. percben Ricardo Moniz lecserélte őt Somáliára. A találkozót 2-0-ra a Ferencváros nyerte. Lech Poznań2015. január 1-én egy évre került kölcsönbe a lengyel Lech Poznanhoz. A Lech-ben összesen 11 mérkőzést játszott. Négy bajnokit, négy kupa meccset és három Európa-liga meccset, két gólt szerzett, mindkettőt a kupában. Az Európa-ligában a Fiorentina ellen idegenbe kezdőként 68 perc jutott neki és csapatával 2-1-re győzött. 2015. december 31-én lejárt a kölcsönszerződése, így újra a Ferencváros játékosa lett. Debreceni VSC2016. január 22-én jelentette be a Debreceni VSC hivatalosan, hogy 4 évre leszerződtette a játékost.[5] Slovan Bratislava2017. augusztus 15-én a Slovan Bratislava csapatába igazolt[6] 4 évre és 700 000 euróért.[7] 2017. szeptember 16-án, a bajnokság 8. fordulójában szerezte meg első gólját.[8] Október 15-én a Tatran Prešov elleni 3–2-es győzelem alkalmával volt eredményes.[9] November 19-én kezdőként 88 percet játszott a rivális Spartak Trnava ellen 1–0-ra megnyert bajnokin.[10] Az őszi szezonban 13 bajnokin két gólt szerzett. A tavaszi idény első fordulójában, 2018. február 24-én gólt lőtt a Žilina csapatának, csapata 6–0-ra győzött.[11] Május 1-jén, a Szlovák Kupa döntőjében gólt lőtt, a Slovan pedig 3–1-re legyőzte a MFK Ružomberokot.[12] A 2018-2019-es szezon végén bajnok lett a csapattal és bekerült az év csapatába is a ProFutbal szavazásán.[13][14] A 2019-2020-as szezonban csapatával bejutott az Európa-liga csoportkörébe. A selejtezők 3. körében az ír Dundalkot hazai pályán az ő góljával győzte le a szlovák csapat.[15][16] Szeptember 19-én gólpasszt adott az Európa-liga csoportkörének első fordulójában a Besiktas elleni mérkőzésen, a Slovan 4–2-re győzött.[17] Szeptember 28-án mesterhármast szerzett a Nyitra ellen 5-0-ra megnyert bajnokin.[18] Az idény végén bajhnokságot és kupát nyert a csapattal, bár a Ruzomberok ellen 1–0-ra megnyert kupadöntőben Achilles-ín-sérülése miatt nem lépett pályára.[19] A szezon végén bekerült a bajnokság álomcsapatába.[20] A 2020-2021-es szezon második fordulójában gólt szerzett a Michalovce 5–0-s legyőzésekor.[21] A bajnokság 8. fordulójában kétszer volt eredményes a Rózsahegy ellen, a Slovan 5–0-ra nyerte meg a mérkőzést.[22] Négy nappal később újabb gólt szerzett a Szenice elleni 2–0-s győzelem alkalmával.[23] Két hónappal később ugyancsak a Szenice elleni bajnokin volt eredményes, amit csapata 2–0-ra megnyert.[24] Összességében 24 bajnokin tízszer volt eredményes és öt gólpasszt is kiosztott csapattársainak. 2021 júliusában a csapat edzésén elülső keresztszalag-szakadást szenvedett és több hónapos kihagyás várt rá.[25] Budapest Honvéd2023 júliusában – öt éven át tartó légiósélet után – visszatért Magyarországra, és a Budapest Honvédhoz igazolt.[26] A válogatottban2011 óta az U19-es válogatottba is többször kapott meghívást. Bernd Storck szövetségi kapitánytól meghívót kapott a 2017. március 25-ei Portugália elleni mérkőzésre készülő válogatott keretébe. StatisztikaKlubcsapatokban2024. február 3-án lett frissítve.[27]
Mérkőzései a válogatottban
Sikerei, díjai
Jegyzetek
Források
További információk
Kapcsolódó szócikkek |