Jean Dujardin
Jean Dujardin, teljes nevén Jean Edmond Dujardin (Rueil-Malmaison, 1972. június 19. –) Oscar-díjas francia színész, rendező és producer. A The Artist – A némafilmes című filmben nyújtott alakításáért 2012-ben elnyerte – első francia színészként – a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat. Ugyanezen alakításáért megkapta a cannes-i filmfesztivál legjobb férfi főszereplőnek járó díját, valamint a Golden Globe-ot, a BAFTA-díjat és az Arany Csillagot. Korai évekJean Dujardin a Párizs nyugati peremterületén található Rueil-Malmaisonban született (Hauts-de-Seine, Île-de-France), és itt töltötte gyerekkorát. Az érettségi megszerzése után lakatosként kezdett dolgozni, majd kötelező katonai szolgálatot teljesített. Ekkor mutatkozott meg először komikusi tehetsége. Pályafutásának kezdeteiA katonai szolgálat befejezése után Párizsba utazott, ahol bárokban, kávéházakban és kisebb színházakban lépett fel, saját szerzeményeivel, majd megalapította a „la Bande du Carré Blanc” nevű társulatot Éric Collado, Emmanuel Joucla, Éric Massot és Bruno Salomone közreműködésével, akikkel a Le Carré Blanc színházban találkozott. Később a társulat Nous C Nous néven vált ismertté Franciaországban. 1997 és 1998 között háromszor léptek fel a francia M6 csatorna Graines du star című műsorában, amelyben fiatal tehetségek mutatkoznak be. Nem sokkal később Bruno Salomone-nal közösen a France 2 csatorna Farce Attaque műsorában rövid komikus szkeccseket mutatott be. Az Un gars, une fille (1999–2003) című sorozatnak köszönhetően vált igazán ismertté Franciaországban. A sorozat, amely hamar kultikussá lett Franciaországban, egy tipikus francia házaspár mindennapi civódásait mutatja be rövid, hétperces epizódokban. A sorozat amellett, hogy elindította Dujardint a színészi pályán, magánéletileg is jelentős változásokat hozott számára: beleszeretett sorozatbeli partnerébe, Alexandra Lamyba, akit 2009-ben feleségül vett. 2014-ben Nathalie Péchalat-val házasodott össze. Színészi karrierjeElső igazi filmszerepét a 2004-es Tartós kapcsolat (Mariages !) című filmben kapta. 2005-ben filmet forgattak egyik, saját maga által kitalált és megformált stand-up comedy figurájáról (Brice de Nice), mely hatalmas sikert aratott, elsősorban a fiatalok körében. A vígjáték felhívta Michel Hazanavicius rendező figyelmét a tehetséges fiatal színészre, akinek nem sokkal később főszerepet ajánlott James Bond-paródiájában (OSS 117 – Caire, nid d’espions; magyarul: OSS 117 – Képtelen kémregény), melyben a főszereplőt, Hubert Bonisseur de la Bath, fedőnevén OSS 117 titkos ügynököt játssza. Az elkövetkező években Dujardin drámai szerepekben is bizonyította sokrétű tehetségét: a Contre-enquête című filmben egy rendőrfelügyelőt játszik, aki azt próbálja kinyomozni, ki ölte meg a saját kislányát, míg a Frédéric Beigbeder 99 francs című regénye alapján készült filmadaptációban egy cinikus, depressziós reklámszakembert alakít. A tehetséges, minden műfajban kiemelkedő alakítást nyújtó színészt a kritikusok ekkor már egyre többször hasonlítják Jean-Paul Belmondóhoz.[12] 2008-ban, Francis Huster Egy ember és kutyája (Un homme et son chien) című filmjében játszik is a nagy előd, Belmondo oldalán. 2009-ben Lucky Luke-ot játszik, majd visszatér a drámai szerepekhez a Le bruit des glaçons, valamint az Un balcon sur la mer című filmben. Rövid, de jelentőségteljes szerepet kap Guillaume Canet Apró kis hazugságok (Les petits mouchoirs, 2010) című filmjében. The Artist – A némafilmesMichel Hazanavicius 2011-es fekete-fehér, francia némafilmje hozta meg számára a nemzetközi elismerést. The Artist – A némafilmes (The Artist) Hollywoodban játszódik, az 1920-as években, a hangosfilmek térnyerésének pillanatában. Dujardin a főszereplőt, George Valentint alakítja, a népszerű némafilmszínészt, aki nem tud alkalmazkodni az új műfajhoz. Dujardin kifejező, néma alakítása világszerte szuperlatívuszokra késztette a kritikusokat. A film a cannes-i filmfesztiválon tört be a köztudatba, ahol az akkor nemzetközi porondon ismeretlen Dujardin kapta a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat. Azóta a francia színész egymás után gyűjti be a díjakat és elismeréseket. Gérard Depardieu után második francia színészként megnyerte a Golden Globe legjobb férfi főszereplőnek járó díját, vígjáték kategóriában;[13] majd az SAG-díjat (Screen Actors Guild Awards) és a BAFTA-t is. 2012-ben legjobb férfi főszereplő kategóriában Oscar-díjra jelölték, George Clooney, Brad Pitt, Gary Oldman és Demián Bichir mellett, és – első francia színészként – meg is nyerte a díjat. FilmográfiaFilm
Televízió
Jegyzetek
További információk
|