Sean Connery
Sir Thomas Sean Connery (Edinburgh, 1930. augusztus 25. – Lyford Cay, Bahama-szigetek, 2020. október 31.) Oscar-díjas skót színész. Connery kis szerepeket játszott különböző tv- és mozifilmekben, mielőtt megkapta volna azt a szerepet, amivel üstökösként felívelő színészi pályafutása elkezdődött. Egy alacsony költségvetésű brit film, a Dr. No elindította a filmtörténet egyik leghosszabb sorozatát. Connery James Bondként szerepelt az Oroszországból szeretettel, a Goldfinger, a Tűzgolyó, a Csak kétszer élsz, a Gyémántok az örökkévalóságnak és a nem hivatalos Soha ne mondd, hogy soha című epizódokban. ÉleteA korai évekThomas Sean Connery a skóciai Edinburgh-ban született egy szegény munkáscsalád gyermekeként. Apja teherautósofőr, édesanyja pedig takarítónő volt. A család anyagi helyzete miatt félbe kellett szakítania az általános iskolát, hogy dolgozhasson. Segédmunkásként, életmentőként és aktmodellként vállalt munkát, majd csatlakozott a Királyi Haditengerészethez, ahonnan azonban gyomorfekélye miatt leszerelték. Fiatalkora óta aktívan sportolt: az 1953-as Mr. Universe versenyen szülőhazája színeiben versenyzett, és amikor a South Pacific című musicalben megkapta első színpadi szerepét, még profi labdarúgóként képzelte el jövőjét. Később azonban, amikor meghívást kapott a Manchester United ificsapatába, már viszonylagos színházi tapasztalattal a háta mögött mondott nemet az ajánlatra. Ettől kezdve minden szabadidejét a könyvtárakban és a színházak környékén töltötte, és egyre jelentősebb szerepekben tűnt fel. Az 1950-es évek közepén kapta első televíziós szerepeit, majd az MGM-mel írt alá szerződést és több filmben (Hell Drivers, Tigris akció, Az időzár) epizódszerepekben tűnt fel. Első jelentősebb alakítását a Lana Turner főszereplésével készült (Another Time, Another Place) (1958) című filmben kapta. Az 1960-as évek – James BondConnery jókedvűen lubickolt a mellékszerepekben, azonban 1962-ben nagyot fordult a sorsa, mivel sok neves színész közül őt választották Ian Fleming nevezetes figurájának, James Bondnak a megformálására, a Dr. No (1962) című filmben. Connery hihetetlenül nagy nemzetközi sikert aratott a 007-es szerepében, s majd egy évtizeden át a nézők őt azonosították az ügynök figurájával. A következő években további öt alkalommal öltötte magára James Bond fekete öltönyét: Oroszországból szeretettel (1963), Goldfinger (1964), Tűzgolyó (1965), Csak kétszer élsz (1967), Gyémántok az örökkévalóságnak (1971). A színész azonban egy idő után megunta a világhírt hozó imázsát, és ki akart törni a sablonok keretei közül, ezért különféle műfajú filmekben vállalt szerepet, melyek közül talán a legkiemelkedőbb a Sidney Lumet által rendezett A domb (1965) című filmdráma, amely Ray Rigby azonos című, nagy sikert arató könyvének történetét dolgozza fel. Az 1970-es évekA hetvenes évek eleje viszonylag csendesen telt el a színész számára, ez alól csak az utolsó James Bond- filmje a kivétel, majd három évvel később ígéretes szerepben, a Gyilkosság az Orient expresszen (1974) című Agatha Christie-krimi filmadaptációjában volt látható. Ezután a Zardoz című sci-fi következett, majd egy évre rá Michael Caine partnereként tűnt fel az Aki király akart lenni (1975) című kalandfilmben. 1976-ban a Robin és Marien című, a középkorban játszódó romantikus filmben és a kor színészsztárjait felvonultató, A híd túl messze van című háborús eposzban láttatta magát a vásznon. Az évtized végén A nagy vonatrablás (1979) című krimivel folytatta sikersorozatát, majd a Meteorral (1979) a katasztrófafilmek műfajába tett kitérőt. Az 1980-as évekAz öregedés magával hozta a karakterszerepeket is, melyekben Connery szintén otthon érezte magát. 1981-ben Peter Hyams Gyilkos bolygó című filmjében játszott főszerepet, majd korábbi kijelentése ellenére, miszerint nem bújik többé a 007-es ügynök szerepébe megváltozott és 1983-ban a Soha ne mondd, hogy soha címűben még utoljára magára öltötte a nyugdíj előtt álló Bond öltönyét, hogy meghódítsa a szépséges Kim Basingert, és legyőzze a főgonoszt, akit Klaus Maria Brandauer alakított. Ez a film is bebizonyította, hogy az évek múltával Connery egyre jobb színész lett, gyérülő üstöke és szaporodó ráncai csak előnyére váltak. 1986-ban feltűnt a Hegylakó című, azóta már igazi kultuszfilmnek számító moziban Christopher Lambert partnereként, majd ezt követően a világhírű irodalmi regény filmadaptációjában, A rózsa neve (1986) című filmben játszotta a főszerepet. Connery ezen alakításáért kapott először rangos kitüntetést pályafutása során, hiszen a Brit Filmakadémia a legjobb férfi színésznek járó BAFTA-díjjal jutalmazta. 1987-ben Brian De Palma kérte fel egy szerepre, az éppen akkor készülő nagyszabású maffiafilmjébe. A szesztilalom idején játszódó Aki legyőzte Al Caponét című filmben egy rutinos ír zsarut formált meg, aki segít a rendőrség új vezetőjének, a fiatal Eliot Nessnek (Kevin Costner), elkapni a hírhedt chicagói bandavezért, Al Caponét (Robert De Niro). Alakításáért elnyerte a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-díjat és Golden Globe-díjat. Steven Spielberg 1989-ben neki szánta az Indiana Jones harmadik részében a főhős bogaras, szeretetreméltó, szintén régész apjának szerepét, amelyet szintén sikeresen személyesített meg. Az 1990-es évekConneryt azonban nem kerülték el a főszerepek sem, hiszen a kilencvenes évek elején olyan filmekben volt első számú személy, mint az Oroszország-ház könyvkiadója, vagy a Vadászat a Vörös Októberre orosz tengeralattjáró parancsnoka. A Robin Hood, a tolvajok fejedelme című film végső jelenetében is feltűnik néhány másodpercre, azonban ezért is jelentős összeget zsebelt be. Újfent látható volt a nagy sikerű Hegylakó folytatásában, mely a Hegylakó 2. – A visszatérés címmel jelent meg, majd rá egy évre a Medicine Man című kalandfilmben játszotta a címszereplőt. Ezután két krimiben is játszott; Gyilkos nap (1993) és Egy igaz ügy (1995). Arthúr király megformálója volt Az első lovag (1995) című kalandfilmben, amelyben Richard Gere és Julia Ormond voltak a partnerei. A Sárkányszívben (1996) pedig igen nagy örömét lelte, ugyanis nemcsak ő kölcsönözte a hangját Dracónak, az animációs sárkánynak, hanem az animátorok Connery arcvonásaival is felruházták a figurát. Szintén ebben az évben szerepelt a hatalmas sikert arató, A szikla című akciófilmben, melyben Nicolas Cage és Ed Harris voltak a partnerei. 1998-ban a Briliáns csapda című krimiben Catherine Zeta-Jones tolvajtársát alakította és ugyanebben az esztendőben szerepelt még a Bosszúállók című brit fantáziafilmben is, amelyet a kritikusok az év legrosszabb filmjének kiáltottak ki. 2000 után – A visszavonulásA Fedezd fel Forrestert! (2000) című filmben Connery igazi, korához illő figurát alakít, egy idős, visszavonult írót és alakításából is kiderül, mennyire élvezte a figurát. E filmje után kisebb szünet következett, de ő eközben sem tétlenkedett; saját produkciós cége, a Fountainbridge Films keretében Connery számos tervet dédelgetett, például néhány kedvence folytatását – Időbanditák, Indiana Jones, A szikla – mi több, még azt is lehetségesnek tartotta, hogy még egyszer eljátssza James Bondot, azonban ezek később is csak tervek maradtak. Connery ugyanis bejelentette, hogy A szövetség (2003) című filmje után visszavonul a filmipartól, és attól kezdve családjának fog élni. Ebben a film rossz kritikái és a rendezővel való rossz viszonya játszhatta a főszerepet.[15] Bár több rendező próbálta visszacsalogatni, némelyik igen jelentős pénzösszeg fejében, Connery nem adta be a derekát, és valóban 2003-ban láthatták őt a nézők utoljára a mozivásznon, kivételt csak egy szinkronszerep kedvéért tett egy animációs filmben 2012-ben. MagánéleteAz évtizedek során a James Bondként egykor nők millióinak szívét megdobogtató Connery vonzereje mit sem kopott. Sőt, a szerepei begyakorlása során a karakter mozgására különleges gondot fordító színész egyike azon keveseknek, akik 60 év felett is testre szabott szerepeket kaptak (mint erről a Fedezd fel Forrestert! című filmben is meggyőződhettünk). A fáradhatatlan színész nagy skót hazafi, még a hetvenes években megalapította a Scottish International Education Trustot, az alapítványt, amely a szegények oktatásában próbál meg segítséget nyújtani. Magánélete is rendezett volt, első feleségének, az ausztrál Diane Cilento színésznőnek tőle született Jason fia, második nejét, a francia–marokkói festőművésznőt, Micheline Roquebrune-t 1975-ben vette el, akivel először egy golfversenyen találkozott öt évvel korábban, miután a színész nagyon kedvelte a golfozást is. Connery pályafutása során számos elismerésben is részesült: egyebek mellett megkapta a francia Becsületrend kitüntetést, valamint 1990-ben életműdíjjal jutalmazta a Brit Filmakadémia. 1995-ben Cecil B. DeMille-díjat kapott a Hollywood Foreign Presstől, 1998-ban pedig elnyerte a BAFTA legrangosabb díját, a British Academy Fellowshipet. II. Erzsébet brit királynő 2000-ben lovaggá ütötte – miután pár évvel korábban mint skót nacionalistától megtagadták tőle az elismerést. Azóta viszont igényt tarthatott a Sir Sean megszólításra. 2003 utáni visszavonulása után főleg arról lehetett hallani, hogy demenciában szenved, erről később felesége is beszélt. 2006 után már nem is hagyta el nassaui birtokát, 90 évesen, 2020. október 31-én álmában hunyt el.[16] Halálát tüdőgyulladás, szívproblémák és idős kora okozta.[17] FilmográfiaFilm
TelevízióJelentősebb díjak és jelölések
Jegyzetek
További információk
|