Szülei Kéri Margit (1921–2000) és Kerényi Miklós György (1913–1988) énekmesterek voltak. Beszédtanárként végzett a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán,[3] majd 1976-ban a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium ének szakát végezte el. 1975–1976-ban a kiskőrösi „Periszkóp” társulatot igazgatta, mely során a honvédség rendelkezésére bocsátott sorkatonákat, akikkel musicaleket adtak elő. 1978-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházelmélet-szakán. Két évadot rendezett a Kecskeméti Katona József Színházban. 1980–1981-ben a Honvéd Művészegyüttes rendezője volt. 1981–1989 között pedig a Budapesti Operettszínház rendezője volt. 1985–1988 között vendégként rendezett a Szegedi Nemzeti Színházban is. A Szegedi Szabadtéri Játékokon olyan musicalek rendezései fűződnek nevéhez, mint a Rómeó és Júlia, a Miss Saigon, a Rudolf és a Szentivánéji álom. 1989-ben lett a Magyar Állami Operaház rendezője. Verdi, Mozart, Puccini operák mellett kortárs magyar operákat rendezett. Franciaországban, Svájcban, az USA-ban, Oroszországban, Romániában, Lengyelországban és az Egyesült Királyságban is rendezett. 2001-2014 között a Budapesti Operettszínház igazgatója, 2014 novembertől pedig művészeti vezetőként folytatta munkáját a teátrumnál 2017-ig. 2014–2015-ben a Rising Star énekes tehetségkutató show-műsor zsűritagja. 2017 novemberében, miután neve – állítása szerint „közös megegyezés alapján történő”[4] – zaklatási ügyben felmerült, nyugdíjba kényszerült.[5] A sajtóban megjelent nyilatkozatában visszautasította mindazon állításokat, amelyek megjelentek róla.[6] Az Operettszínháznál 2017 novemberében felmentették a munkavégzés alól,[7] majd 2018. április 13-án, miután tiltakozott az Operettszínház vele szemben alkalmazott eljárásai ellen, rendkívüli felmondással a munkaviszonyát is megszüntették. Ebben az ügyben pert is indított. 2018 májusában 14 év után levették műsorról ikonikus darabját a Rómeó és Júliát.[8] Két évig Angliában és Oroszországban dolgozott, Monte Cristo című musicalrendezése Moszkvában 2019-ben „Arany Medve” díjban részesült. 2019. szeptember 13-án Baján A szabadság vándorai c. Demjén-musical, szeptember 14-én pedig az Arénában, a felújított Rómeó és Júlia rendezőjeként tért vissza a magyar színházi életbe, miközben novemberben megrendezte A csárdáskirálynőt Eszéken, decemberben pedig az Átrium Színházban (magánprodukció gyanánt) a Gyilkos ballada c. musicalt.[9] 2020 karácsonyára jelent meg a „Rómeó diadalútja” című könyve.