Szirtes Ági (Budapest , 1955 . szeptember 21. –) Kossuth - és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes művész , a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Alapító tagja a Budapesti Katona József Színháznak , ahol a teátrum történetének első-három évtizedében a legtöbb bemutató (58) részese volt.
Édesapja Szirtes Ádám Kossuth-díjas színművész.
Életpályája
A Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett 1978-ban, majd a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött. 1979–1982 között a Nemzeti Színház tagja volt. 1982-ben lett a budapesti Katona József Színház tagja (alapító tag). Szereplője volt a színház első bemutatójának (Csehov: Manó) valamint a teátrum legnagyobb szériát elérő darabjainak is (Három nővér; Elnöknők; Portugál; Ivanov). Az utóbbi darabban – a társulattal – négy földrész, huszonkét városában vendégszerepelt.
Édesapja Szirtes Ádám , Kossuth-díjas színművész. Keresztnevével, édesapja kedvenc partnernőjére, Mészáros Ágira emlékeztetett. Keresztapja Soós Imre , az ötvenes évek filmjeinek másik ikonja.[ 5]
Férje Pálmai Zoltán volt, akitől elvált.[ 6] Lánya, Pálmai Anna a családi tradíciók folytatója, édesanyjához hasonlóan a Budapesti Katona József Színház tagja.
Hosszú évek óta Nagykovácsi lakója.
A családi tradíció dokumentumai
A Mesél a bécsi erdő című darabban – A karnevál utolsó éjszakája , a Trakhiszi nők és a Barbárok után – ismét együtt szerepel, anya és lánya:[ 7] Szirtes Ági és Pálmai Anna . Az „első generáció”, Szirtes Ádám a Nemzeti Színház tagjaként számos alkalommal szerepelt a Petőfi Sándor utcában. Többek között A nők iskolája , A Nyugati világ bajnoka és a Kiáltás című darabok színlapjain találkozhatunk nevével.
Jucika a Portugál című darabban[ 8] Szilágyi Lenke felvétele
Színpadi szerepeiből
Bródy : A medikus (Kőris Piros)
Dosztojevszkij : A félkegyelmű (Aglaja)
Shakespeare :
Molière : Úrhatnám polgár (Luci)
Füst Milán : Boldogtalanok (Víg Ilma)
Zucco: A lányka (Lányka)
Csehov :
A manó (Julia Sztepanovna)
A három nővér (Irina)
Platonov (Alekszandra Ivanovna)
Ivanov (Szepakina)
Sirály (Polina Andrejevna)
Dumas : A három testőr (Bonacieuxné)
Gozzi : A szarvaskirály (Clarice)
Petrusevszkaja: Három lány kékben (Tatjana )
Valle-Inclán: Lárifári hadnagy felszarvazása (Lorenta)
Németh: Müller táncosai (Kass Edit)
von Horváth : Hit, remény, szeretet (Irene Prantl)
Gábor Andor : Mit ültök a kávéházban (feleség)
Hauptmann : Henschel fuvaros (Hanne)
Parti Nagy : Mauzóleum (Szevics Aranka)
Garcia Lorca : Bernarda Alba háza (Angustias)
Schwab: Elnöknők (Grete)
Tasnádi : Közellenség (kanca)
Papp András – Térey János : Kazamaták
Hamvai : Hóhérok hava (Mme Roch)
Bernhard: A színházcsináló (Brusconné)
Schnitzler: Távoli vidék (Genia Hofreiter)
Euripidész : Médiea (Dajka)
Bodó: Attack (Anya)
Egressy: Portugál (Asszony)
Thomas Bernhard: Heldenplatz (Zittelné)
Beckett : Szép napok (Winnie)
Joël Pommerat: A két Korea újraegyesítése (Több szerep)
Sarkadi Imre : Elveszett paradicsom (Vinczéné)
Borbély Szilárd : Az Olaszliszkai (Bíró)
Günter Grass -Mikó Csaba: Bádogdob
Frances Ya-Chu-Cowhig: A tökéletes boldogság világa (Több szerep)
Brecht : Kaukázusdi krétakör (Több szerep)
Filmszerepei
Játékfilmek
Tévéfilmek
A koppányi aga testamentuma (Aisa, 1967)
A csillagszemű (Aníica, 1977)
Tengerre néző cellák (1978)
Faustus doktor boldogságos pokoljárása (1980)
Gulliver az óriások országában (Glumdalclitch, 1981)
Jegor Bulicsov és a többiek (Alekszandra, 1981)
Bábel tornya (Ninszán, 1981)
Kristálybirodalom (Vaszilissza, 1982)
A tenger 1-6. (Csaplár Ágnes, 1982)
A piac (Nyica, 1983)
Angyal szállt le Babilonba (Kurrubi, 1983)
Rafinált bűnösök (Litka kisasszony, 1985)
Bánk bán (Melinda, 1987)
Doven ajtaja (1989)
Családi kör - Boldog karácsonyt (Julika)
Haláli történetek (1991)
Éretlenek 1-6. (Gréti, 1995)
A Szórád-ház (Teri, 1997)
A nyugalom (Weér Rebeka, 2006)
Régimódi történet (Klári, 2006)
4×100 (Dzsudi néni, 2007)
A Hortobágy legendája (Eszter, András felesége, 2008)
Égi madár (2011)
Pillangó (Panka néni, 2012)
A galamb papné (2013)
Nem tűntem el – Richter Gedeon története (2014)
Alvilág (Anya, 2019)
Egyszer volt Budán Bödör Gáspár (Anyuka, 2020)
Szinkronszerepek
Rádió
Tersánszky Józsi Jenő: A vízbefúlt csizmája (1983)
Walter Scott: A lammermoori nász (1985)
Kazys Saja: Rozsdás víz (1986)
Tar Sándor: Hétköznapi történet (1986)
Bakos Ferenc: Harmat hull a peóniába (1988)
Ghelderode, de Michael: A Nagy Kaszás balladája (1989)
Nagy Lajos: A fiatalúr megnősül (1989)
Weöres Sándor: Szent György és a sárkány (1990)
Kipling, Rudyard: A pillangó, aki toppantott (1994)
Móricz Zsigmond: Ház az erdőben (1995)
Závada Pál: A hercegnő vére (1996)
Kosztolányi Dezső: Lucifer a katedrán (1998)
Gion Nándor: Ez a nap a miénk (2000)
Vinnai András: Nagyon rossz a memóriám (2003)
Szabó Róbert Csaba: A Pusztai-banda (2015)
Könyve
Díjai, elismerései
Jegyzetek
Források
Színészek
Adásrendezők Színházelmélet Gyártásszervezők
Zenés színészek Színésznők Színészek Operaénekesek Táncművészek Nem került kiadásra: 2000, 2001, 2002, 2011, 2012, 2014, 2016, 2017, 2018, 2019