Berkes János (operaénekes)
Berkes János (Szentes, 1946. május 24. –) magyar operaénekes (tenor), érdemes művész, a Magyar Állami Operaház és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. ÉletútjaZenész családban született, édesapja szintén énekes volt. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolát 1971-ben végezte Réti József és Révhegyi Ferencné tanítványaként. A Magyar Állami Operaház szerződtette énekesként, Lenszkij szerepében debütált Csajkovszkij Anyegin című operájában. 1981-84 között a bécsi Raimund Theaternek is a magánénekese volt. A Nemzetközi Toti dal Monte Énekversenyen, 1976-ban első díjat kapott, a Belga Televízió Opera és Énekversenyén pedig a nemzetközi zsűri különdíját nyerte el, 1979-ben. Sok televíziós műsorban szerepelt operett előadásokban, de magyarnóta műsorokban is. Számos hangfelvételen működött közre (elsősorban népszerű operett-slágerekkel). A klasszikus operairodalom szinte minden tenor főszerepét énekelte, melyhez saját, pozitív személyiségét párosította a színpadon. „Az éneklés szeretete töretlen bennem, mindig is az volt, ez van számomra megírva” – mondta az MTI-nek 70. születésnapja alkalmából a Magyar Állami Operaház örökös tagja. Berkes János felidézte, hogy gyerekkorától kezdve operaénekes akart lenni, muzsikus családban született, édesapja is énekes volt. Mint mondta, abban a tudatban nőtt fel, hogy operaénekes lesz, és ez olyan biztos érzetet adott neki, hogy emellett nyugodtan élte mindennapjait, tanult, sportolt. A Zeneakadémiára elsőre felvették. (...) Forrás: MTI Az Opera Café 2017-ben videóinterjút készített a művésszel: https://www.youtube.com/watch?v=sTVZEJSlV0Q Berkes János hivatalos Facebook oldala: https://www.facebook.com/berkesjanosoperaenekes Díjai
Főbb szerepeiAz operairodalom tenor főszerepei:
Klasszikus operettek tenor főszerepei:
Oratóriumok:
Források
|