Ilosfalvy Róbert
Ilosfalvy Róbert (Hódmezővásárhely, 1927. június 18. – Budapest, 2009. január 6.) Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes (tenor), érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Élete és munkásságaTanulmányait 1946–1949 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán ének szakon végezte Molnár Imre, Jászó Györgyné növendékeként, 1950–1953 között pedig Lendvai Andornál. 1949–1955 között a Magyar Néphadsereg Művészegyüttese Énekkarának tagja lett mint szólista. 1954-ben debütált az Operaházban Erkel Hunyadi László című operájának címszerepében. 1966-tól másfél évtizedet töltött külföldön, mint a kölni Operaház állandó tagja, és más nagy zenés színházak, a San Franciscó-i, müncheni, hamburgi, stuttgarti, madridi, római operaházak, a New York-i Carnegie Hall és a londoni Covent Garden vendégművésze. 1982-ben visszatért Budapestre mint az Operaház magánénekese. 1992-től a társulat örökös tagja. Különlegesen szép, olaszos hangjának köszönhetően elsősorban drámai és hősi szerepeket játszott, kevesebb lírait. Magyar Rádió
Színházi szerepeiA Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 26.[1]
Díjai
Diszkográfia
Jegyzetek
Források
További információk
|