Sarlai Imre
Sarlai Imre (Budapest, 1904. november 14. – Budapest, 1983. február 16.) magyar színész, a Budapesti Katona József Színház alapító tagja. ÉleteBudapesten született Stark Jeremiás cipészsegéd és Gutfreund Júlia gyermekeként.[2] Már 16 éves korában, Kispesten társulatban szerepelt. Pályáját 1918-ban kezdte mint vándortársulatok kardalosa. 1930-ban az Új Színházhoz szerződött, utána vidéki társulatoknál működött, rendezőként is. 1939–1945 között nem léphetett színpadra, munkaszolgálatra hívták be. 1945 februárjában Szegeden házasságot kötött Czére Margit színésznővel.[3] A háború után a Szegedi Nemzeti Színház szerződtette, majd erdélyi színpadokon szerepelt. 1953–1961 között a marosvásárhelyi színház tagja volt, tanított a helyi Színművészeti Intézetben. 1961–70-ben a debreceni Csokonai Színházban működött, 1965-től nyugdíjasként. 1974–79-ben Szolnokon játszott. 1979-ben a budapesti Nemzeti Színház szerződtette, majd 1982-től haláláig a budapesti Katona József Színház tagja volt. 1933-tól rendszeresen fellépett a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Pályája állomáshelyei
Jellem és epizódszerepeket alakított, de rendezett is. Főbb rendezései: Ibsen: Peer Gynt; Smetana: Az eladott menyasszony; Johann Strauss: A cigánybáró. 1951 és 1955 között színészmesterséget oktatott a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben. 1982-ben – korelnökként – a Budapesti Katona József Színház alapító tagja volt. Új bemutatón azonban már nem játszhatott, több mint hat évtizedes pályafutása 1983-ban véget ért. SzerepeibőlA Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 74. Ugyanitt két színházi fotón is látható.[4]
Díjai, elismeréseiJegyzetek
Források
Külső hivatkozások
|