Kolozspata
Kolozspata, 1913-ig Pata (románul: Pata) település Romániában, Erdélyben, Kolozs megyében. FekvéseKolozsvártól délkeletre fekszik. TörténeteA 13. században várbirtok volt a kolozsi sóbányák mellett. Nevét az oklevelek 1229-ben említették először, amikor Mog de Poca (= Pata) más kolozsi várjobbágyokkal együtt vádolta Gotfred, Farkas, Vilc, Olbert, Pet., And. és Fila nevű szomszédait két ekényi föld elfoglalása miatt. Később kiegyezve határait megjelölték. 1326-ból említenek egy patai (Patha) nemest, aki Zsuki Miklós szerviense volt. 1429-ben Eghazaspata néven említették. A 16. században két településre, Magyar (vagy Felső-) és Oláhpatára oszlott. 1808-ban a falu határában egy Puszta Páta nevű praediumot is összeírtak. 1850 tavaszán Vaszilika Kretz több birtokostársával együtt kihirdettette, hogy azontúl minden péntek ünnepnapnak számít és péntekenként nem szabad dolgozni. A kolozsvári kerületi parancsnok azonban az akciót törvénytelennek nyilvánította.[2] Református egyháza a 18. században filia, a 20. század elején anyaegyház volt. 1954-ben kivált belőle Bodrog. Népessége
Látnivalók
Források
Jegyzetek |