Konföderációs kupa
A FIFA konföderációs kupa a FIFA által négyévente szervezett labdarúgótorna volt. A tornán a FIFA hat tagszövetsége (UEFA, AFC, CAF, CONCACAF, CONMEBOL, OFC) által rendezett kontinentális tornák győztesei vehettek részt, akikhez csatlakozott az aktuális világbajnok, illetve a rendező ország válogatottja. A FIFA 2019-ben bejelentette, hogy a 2017-es volt a torna utolsó kiírása, helyét 2025-től a kibővített FIFA-klubvilágbajnokság veszi át.[1] TörténeteA tornát az első két alkalommal úgy rendezték Szaúd-Arábiában, hogy még nem a FIFA szervezte. Ekkor Fahd király kupa volt a neve, és a házigazda mellett néhány kontinentális bajnok vett részt rajta. Az első alkalommal csak 4, a második alkalommal 6 csapat vett részt a kupán. 1997-ben vette át a FIFA a rendezvény szervezését, ekkor kapta a Konföderációs kupa nevet, és ekkor határozták el, hogy minden második évben megrendezik. 2005-től négy évente rendezik csak meg a tornát, mégpedig egy évvel a világbajnokság előtt, de ugyanabban az országban. (A 2001-es tornát is a következő évi világbajnokság helyszínén tartották, de rá két évre még Franciaországban is megrendezték.) A 2021-es torna házigazdája Katar lett volna, de a FIFA úgy tervezi, hogy a továbbiakban már nem rendezi meg a tornát.[2] 2019-ben Ha a világbajnok egyben a saját kontinensbajnoka is, akkor a kontinensbajnokság döntőjének másik résztvevője automatikusan kvalifikálja magát. A 2005-ben rendezett kupán az az érdekesség állt elő, hogy Brazília volt a világbajnok és a Copa América győztese is, a világbajnoki döntős Németország pedig az aktuális házigazda, így a Copa Américán második helyezett Argentína vehetett részt a tornán. 2003-ban tragédia árnyékolta be a tornát. A Kamerun–Kolumbia elődöntő 73. percében a kameruni Marc-Vivien Foé a pályán összeesett. Foét 45 percig próbálták újraéleszteni, de nem tudták megmenteni.[3] Lebonyolítás1997 óta a torna lebonyolítási rendszere egységes volt. A nyolc részt vevő csapatot két négyes csoportba osztották (A és B csoport), és a csoportokon belül teljes körmérkőzést játszottak, vagyis minden válogatott egyszer játszott minden csoporttársával. A győzelemért 3, a döntetlenért 1, a vereségért 0 pont járt. Ezt követően a csoportok első két helyezettje jutott tovább, az elődöntőkben az A csoportban első játszott a B csoport másodikjával, illetve az A csoport másodikja a B csoport győztesével. A két elődöntő győztese jutott a döntőbe, a vesztesek pedig játszottak a harmadik helyért. Érmesek
Válogatottak szerepléseAz alábbi táblázat az 1992–2017 között megrendezett konföderációs kupák első négy helyezettjeit tartalmazza.
Góllövőlista
Jegyzetek
Források
|