Kršikla
Kršikla (olaszul: Chersicla) falu Horvátországban, Isztria megyében. Közigazgatásilag Pazinhoz tartozik. FekvéseAz Isztriai-félsziget közepén, Pazintól 10 km-re északra, a Butoniga-tó délkeleti partján fekszik. TörténeteTerülete már az ókorban is lakott volt, erről tanúskodnak fennmaradt a feliratos emlékek. Írásos forrás a 11. században említi először, amikor az aquileiai pátriárka birtoka lett. A 13. századtól a pazini grófság része, majd 1374-ben Habsburg birtok lett és egészen 1918-ig az is maradt. A településnek 1857-ben 187, 1910-ben 260 lakosa volt. Lakói hagyományosan mezőgazdasággal és állattartással foglalkoztak. 2011-ben 48 lakosa volt. Lakosság
NevezetességeiA temetőben áll Szent Kozma és Damján tiszteletére szentelt temploma, melyet a korábbi templom helyén 1868-ban építettek. A templom egyhajós épület négyszögletes apszissal. A sekrestye falába egy 1572-ből származó glagolita feliratos sírkőlap van befalazva. Különálló 20 méter magas harangtornya a templomtól délre áll. Legértékesebb liturgikus tárgyai egy 1666-ból származó körmeneti kereszt és egy 17. századi miseruha. További információk
Jegyzetek
|