Lotus 87
A Lotus 87 egy Formula–1-es versenyautó, amelyet a Team Lotus tervezett és versenyeztetett az 1981-es Formula–1 világbajnokság második felében, valamint az 1982-es bajnokság első futamán. Pilótái Elio de Angelis és Nigel Mansell voltak. ÁttekintésAz autó egy újabb továbbfejlesztése volt a szívóhatás (ground effect) koncepciójának. Elődje, a Lotus 81 leginkább azért szenvedett, mert a kasztnija nem volt elég merev, összehasonlítva a rivális Williams FW07-essel. Ezért a Lotus szénszálas karosszériát épített, amelyet kevlárral erősített meg azért, hogy az anyag megfelelő erősségű legyen. A gyakorlatban ez nem vált be. Maga az autó egyébként is azért jött létre, mert a forradalminak szánt Lotus 86-ost (későbbi nevén Lotus 88) betiltották,[1] ezért gyorsan építeni kellett egy, a szabályoknak megfelelő kasztnit. Arra a 87-es nem volt alkalmas, hogy futamokat nyerjenek vele, pilótái néhány alkalommal pontokat tudtak szerezni. Amikor aztán a rivális turbómotoros csapatok, a Renault és a Ferrari kezdtek egyre versenyképesebbek lenni, muszáj volt az autó tömegét csökkenteni, hogy versenyképes maradhasson a csapat. Ebből lett a Lotus 87B variáns, amit az 1982-es dél-afrikai nagydíjon vetettek be.[2] Ez azonban csak egyszeri szereplés volt, mert a Lotus 91 már a következő futamon átvette a helyét. Eredmények(félkövérrel jelölve a pole pozíció, dőlt betűvel a leggyorsabb kör)
* Ebből 13 pontot gyűjtöttek a Lotus 87-essel. A csapat idény közben a Michelin gumijairól Goodyear-re váltott. ** A 87B egyetlen pontot sem szerzett. FordításEz a szócikk részben vagy egészben a Lotus 87 című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként. Jegyzetek
|