M1 Carbine

	M1 Carbine
Típus	Öntöltő karabély
Ország	Amerikai Egyesült Államok
Tervező	Frederick L. Humeston ; William C. Roemer ; David Marshall Williams
Gyártási darabszám	Több mint 6,5 millió
	Alkalmazás
Használó ország	Amerikai Egyesült Államok és szövetségesei; Izrael; Norvégia; Dél-Vietnám; Brazília; Dél-Korea
Háborús alkalmazás	második világháború; koreai háború; vietnámi háború; kubai forradalom; szuezi válság; indokínai háború
	Műszaki adatok
Űrméret	7,62 mm
Lőszer	.30 Carbine (7,62 × 33 mm)
Tárkapacitás	15 vagy 30 db
Működési elv	Gázműködtetésű, öntöltő
Tömeg	2,36 (üres tárral) kg
Fegyver hossza	904 mm
Csőhossz	457 mm
Elméleti tűzgyorsaság	750 lövés/perc
Gyakorlati tűzgyorsaság	45 lövés/perc
Csőtorkolati sebesség	600 m/s
Pontos lőtávolság	274 m
Irányzék típusa	Nyílt
	A Wikimédia Commons tartalmaz M1 Carbine témájú médiaállományokat.

Az M1 Carbine 7,62 mm-es John Garand tervei alapján készült öntöltő karabély. 1941. május 1-jén 9 prototípus érkezett az amerikai hadsereghez. Sajnálatos módon ezekből egyetlen fegyvert sem fogadtak el a tesztek során. David Williams tervei alapján átalakították, és 1941. szeptember 15-én a tesztek újra elkezdődtek.

1941. szeptember 30-án a Winchester típust fogadták el, és először 900 000 darabot gyártottak le belőle.

Kevesebb, mint egy év alatt elterjed a seregben. Ahogy az Amerikai Egyesült Államok belépett a második világháborúba, 6 héttel később az M1-t már használták is.

Az M1 Garand és az *M1 Carbine* egymás mellett.

Készült félautomata illetve automata változatban is, a második világháborúban illetve a koreai háborúban is nagy számban használták.

A vietnámi háború idején, a dél-vietnámi csapatok is előszeretettel használták, kis súlya miatt.

A 7,62 mm-es M1-es karabély a puska rövid csövű változata volt, s először a lovasság használta. Az M1-es Garandhoz hasonlóan a karabély is gázműködtetésű, léghűtéses, öntöltő (félautomata) fegyver.

Gyártási történet

A második világháborút megelőzően az Army Ordnance hadseregellátó különböző fegyvernemektől kapott jelentéseket (gyalogság, tüzérség, páncélos hadosztályok), hogy a teljes méretű M1 Garand nem a legmegfelelőbb volt speciális kiképzésben részesült (ejtőernyősök, tüzérek, aknavetős legénység, rádiókezelők, harckocsizók, utászok, hírszerzők stb.) számára. Az olyan alternatív fegyverek, mint az M1911, a Thompson-géppisztoly, vagy az M1917 revolver (habár kényelmes volt használatuk), túl pontatlanok, vagy túl erősek voltak.

A vonalak mögött landoló német ejtőernyősök is fenyegetést jelentettek: az ellátmányvonalakat és stratégiai pontokat a vonalak mögött gyakran támadtak (Blitzkrieg taktika). Az ezeken a helyeken tevékenykedő amerikai katonákat egy kompakt lőfegyverrel kellett felszerelni. Az Army Ordnance egy karabélyt talált erre a feladatra megfelelőnek, de a fegyver tömegének nem volt szabad többnek lennie, mint 5 font (~2,26 kg). Az új fegyvertől a következőket várták el: kompakt és feleakkora tömegű legyen, mint a Thompson-géppisztoly, 300 yardos (~274,32 méter) legyen pontos lőtávolság, nagyobb legyen a tűzerő és pontosság egy pisztolyhoz képest. Az ejtőernyősök egy még könnyebb és kisebb változatot kaptak: a behajtható váll-támaszos M1A1 karabélyt.

Harci használat

A második világháború alatt

Az első M1-es karabélyokat 1942 közepén szállították le az European Theather of Operations United States Army-nak (az európai csapatokat irányító parancsnokság).

A .30 Carbine lőszertípussal nem egy fő lőfegyverként szándékozták alkalmazni. Mégis, a háború végére elterjedt a tisztek, ejtőernyősök, lőszerhordozók, tüzérek között.^[1]

A Csendes-óceáni hadszíntéren nagy előnyt jelentett a dzsungelekben küzdő katonáknak a fegyver kis mérete, tömege, tűzereje. Egyes katonák és tengerészgyalogosok akik naponta kerültek tűzharcba (különösen azok, akik a Fülöp-szigeteken harcoltak), a fegyvert elégtelen átütőerejűnek találták. Ezt bizonyítja, hogy az ellenséget nem tudta megállítani, néha több találat után sem.^[2]^[3]

Míg a .30 Carbine lőszer nem volt elég kisebb fák és könnyű fedezékek átütésére, addig ez jelentősen nagyobb volt a .45 kaliberű lőszert használó Thompson-géppisztolynak, mind átütésben, mind pontosságban,^[4] bár a .30 kaliberű lőszerből többet lehetett a katonának magával vinnie. John George kézifegyver szakértő jelentése szerint a .30-as lőszer elegendőnek bizonyult a japán acélsisak és testpáncél átütésére.^[5]

Előnyt jelentett a Csendes-óceáni térségben és trópusi éghajlaton, hogy az M1-es karabély lőszere nem rozsdásodott, ahol a .30-06-os kaliberű lőszert tüzelő fegyverek lőszere gyakran rozsdásodott.^[6]

A koreai háborúban

Az M1, M2 és M3 változatait használták a koreai háború alatt.^[7] A karabély a hideg környezetben gyakran elakadt.^[8]^[9] A 8. Hadsereg dokumentumai megjegyezték a fegyver beragadását a hidegben, illetve hogy a fegyver képtelen volt megállítani az Észak-koreai és kínai katonákat, akik közel távon több lövést is kaptak.^[10] Az 1. Tengerészgyalogos Hadosztály is ezeket jelentette, néhány egységnél parancsokat adta arra, hogy csak a fejre célozzanak.^[11]^[12] Az ellenséges katonáknak is szintén ezek voltak a gondjaik a zsákmányolt karabélyokkal.^[13] Amerikai katonák szerint az M1-es karabély a PPS–41-nek volt alárendelve, amiket a kommunista erők használtak.^[14] Egyes katonák szerint a karabély hasznosabb volt 100-150 méteres tűzharcokban, mert a PPS-41 ezen a távon már pontatlan.^[15]

A vietnámi háborúban

A vietnámi háború alatt az M1 és M2 karabélyokat osztották szét a katonák között, főként a különleges erőknél, és a katonai rendészetnél. Az 1960-as évek elején és közepén a karabélyt lassan felváltotta az M16 és M16A1 karabély. Az 1960-as évek végére ki is vonták az M1 karabélyt, mégis Saigon elestéig (1975) használták kisebb mennyiségben. Körülbelül 793,994 M1 és M2 karabélyokat adtak át a dél-vietnámi csapatoknak.

Az M1/M2/M3 karabélyok voltak a legnagyobb számban gyártott fegyverek az amerikai erőknél évtizedekig. A fegyveres erők minden fegyverneme használta.

Jegyzetek

↑ Rush, Robert S., GI: The US Infantryman in World War II, Osprey Publishing Ltd. (2003), ISBN 1-84176-739-5, 33. o.
↑ Dunlap, Roy, Ordnance Went Up Front, Samworth Press (1948), 297. oldal
↑ McManus, John C., The Deadly Brotherhood: The American Combat Soldier in World War II, New York: Random House Publishing, ISBN 0-89141-823-7 (1998), 52. o.: Richard Lovett közlegény az U.S. American Hadosztályból megjegyezte: "Nem volt elég nagy az átütőereje. Az ellenséges katonák több lövést is kaptak, de csak jöttek."
↑ George, John, Shots Fired In Anger, (2nd ed., enlarged), Washington, D.C.: NRA Press, ISBN 0-935998-42-X, 9780935998429 (1981), 394. o.
↑ George, John, Shots Fired In Anger NRA Press (1981), 450. o.
↑ Dunlap, Roy, Ordnance Went Up Front, Samworth Press (1948), 297. o.
↑ Canfield, Bruce, Arms of the Chosin Few American Rifleman, 2010.
↑ Dill, James, Winter of the Yalu, Changjin Journal 06.22.00
↑ Hammel, Eric, Chosin: Heroic Ordeal of the Korean War, Zenith Press, 1st ed., ISBN 978-0-7603-3154-5, ISBN 978-0-7603-3154-5 (2007), 205. o.
↑ O'Donnell, Patrick, Give Me Tomorrow: The Korean War's Greatest Untold Story: The Epic Stand of the Marines of George Company, Da Capo Press 1st ed., ISBN 0-306-81801-9, ISBN 978-0-306-81801-1 (2010),
↑ Clavin, Tom, Last Stand of Fox Company, New York: Atlantic Monthly Press, ISBN 0-87113-993-6, ISBN 978-0-87113-993-1 (2009).
↑ O'Donnell, Patrick, Give Me Tomorrow: The Korean War's Greatest Untold Story, 88. o.
↑ Spurr, Russell, Enter the Dragon: China's Undeclared War Against the U.S. in Korea, 1950-51, New York, NY: Newmarket Press, ISBN 978-1-55704-914-8 (1998), 182. o.
↑ Halberstam, David (2007). The Coldest Winter. Hyperion Press. 447. o. ISBN 978-1-4013-0052-4.
↑ Leroy Thompson (2011). The M1 Carbine. Osprey Publishing. 56. o. ISBN 978-1-84908-619-6.

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a M1 carbine című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

A Wikimédia Commons tartalmaz M1 Carbine témájú médiaállományokat.

[1] Rush, Robert S., GI: The US Infantryman in World War II, Osprey Publishing Ltd. (2003), ISBN 1-84176-739-5, 33. o.

[2] Dunlap, Roy, Ordnance Went Up Front, Samworth Press (1948), 297. oldal

[3] McManus, John C., The Deadly Brotherhood: The American Combat Soldier in World War II, New York: Random House Publishing, ISBN 0-89141-823-7 (1998), 52. o.: Richard Lovett közlegény az U.S. American Hadosztályból megjegyezte: "Nem volt elég nagy az átütőereje. Az ellenséges katonák több lövést is kaptak, de csak jöttek."

[4] George, John, Shots Fired In Anger, (2nd ed., enlarged), Washington, D.C.: NRA Press, ISBN 0-935998-42-X, 9780935998429 (1981), 394. o.

[5] George, John, Shots Fired In Anger NRA Press (1981), 450. o.

[6] Dunlap, Roy, Ordnance Went Up Front, Samworth Press (1948), 297. o.

[7] Canfield, Bruce, Arms of the Chosin Few American Rifleman, 2010.

[8] Dill, James, Winter of the Yalu, Changjin Journal 06.22.00

[9] Hammel, Eric, Chosin: Heroic Ordeal of the Korean War, Zenith Press, 1st ed., ISBN 978-0-7603-3154-5, ISBN 978-0-7603-3154-5 (2007), 205. o.

[10] O'Donnell, Patrick, Give Me Tomorrow: The Korean War's Greatest Untold Story: The Epic Stand of the Marines of George Company, Da Capo Press 1st ed., ISBN 0-306-81801-9, ISBN 978-0-306-81801-1 (2010),

[11] Clavin, Tom, Last Stand of Fox Company, New York: Atlantic Monthly Press, ISBN 0-87113-993-6, ISBN 978-0-87113-993-1 (2009).

[12] O'Donnell, Patrick, Give Me Tomorrow: The Korean War's Greatest Untold Story, 88. o.

[13] Spurr, Russell, Enter the Dragon: China's Undeclared War Against the U.S. in Korea, 1950-51, New York, NY: Newmarket Press, ISBN 978-1-55704-914-8 (1998), 182. o.

[14] Halberstam, David (2007). The Coldest Winter. Hyperion Press. 447. o. ISBN 978-1-4013-0052-4.

[15] Leroy Thompson (2011). The M1 Carbine. Osprey Publishing. 56. o. ISBN 978-1-84908-619-6.

[1]

[2]

[3]

[4]

[5]

[6]

[7]

[8]

[9]

[10]

[11]

[12]

[13]

[14]

[15]