Maár Gyula
Maár Gyula (Budapest, 1934. augusztus 2. – Budapest, 2013. december 20.[1]) Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró. ÉletpályájaPolgári családba született. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatója volt 1952–1957 között, történelemből és irodalomból diplomázott. Tanított néhány évig, majd 1960 és 1961 között a Medicina Könyvkiadó lektora, 1961-től 1963-ig pedig a Magvető Könyvkiadó szerkesztője volt. 1963-ban jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, 1968-ban végzett rendezőként, ezután a Mafilm rendezője lett. Első jelentősebb alkotása a Balázs Béla Stúdióban készült 1971-ben Prés címmel. Első játékfilmjét 1973-ban rendezte Végül címmel – a film a mannheimi filmfesztivál fődíját nyerte el, 1974-ben pedig a touloni filmfesztiválon a legjobb rendező díjat kapta. Minden filmjét finom, mély intelligencia, ironikus humor és az élet mulandóságát érző szomorúság szőtte át. A Teketória, az Első 200 évem, a Déryné, hol van? (ez utóbbiban nyújtott alakításáért Törőcsik Marit Cannes-ban a legjobb színésznő díjjal jutalmazták) mind olyan alkotások, amik hangnemükben, ízlésükben elütnek annak a kornak sikervonulatától és elviségétől, amiben készültek. Készített tévéfilmet Giordano Bruno A gyertyás című egyetlen színpadi művéből, a rendszerváltásról szóló Hoppá c. társadalmi filmszatírája feltétlenül a legjobbak közül való a volt kommunista régióban – leleplező mondanivalója ma sokkal nyilvánvalóbb, mint amikor a film készült. A filmszakma akkori vezetői szívesen söpörték szőnyeg alá a zavarba ejtően intelligens, sokrétű műveltségű, éles szemű, biztos ízlésű új rendezőtársat. Humora, látása rendkívül aktuális, eleven. Legtöbb filmjének operatőre Koltai Lajos volt, aki a legtiszteletteljesebb elismeréssel adózik Maár Gyula művészetének, csakúgy, mint Tarr Béla, aki Maár Gyula Töredék c. legutolsó filmjének producere volt. Rendszeresen készített filmeket a Magyar Televíziónak. Nevéhez olyan tévéfilmek rendezése fűződik, mint az 1976-ban Jókai Mór regényéből készült A lőcsei fehér asszony, a Bűn és bűnhődés vagy az Én és a kisöcsém című zenés film. Készített portréfilmet feleségéről, Törőcsik Mariról, Pilinszky Jánosról és Polgár Lászlóról. Gyermekkorában készített festményeit rövid időre kiállították Budapesten. Végakarata szerinte felesége, Törőcsik Mari és lánya a hamvait a Sugovica folyóba szórta.[2] Színházi munkáiSzerzőként
Rendezőként
FilmjeiRendezőként
Forgatókönyvíróként
Színészként
Egyéb filmjei
Könyvei
Díjai, elismerései
Jegyzetek
Források
További információk
|