Major Ervin
Major Ervin (Budapest, 1901. január 26.[4] – Budapest, 1967. október 10.)[5] zenetörténész, zeneszerző. Major J. Gyula fia. ÉletpályájaMajor Jakab Gyula (1858–1925) zongoraművész és Glücklich Ida gyermekeként született izraelita családban. A budapesti Zeneakadémián Weiner Leónál tanult és ezzel egy időben a budapesti tudományegyetemen 1924-ben bölcsészdoktorátust is szerzett. 1926-1928 között a Zenei Szemle című folyóiratot szerkesztette, 1919-1930 között a Muzsika című lap társszerkesztője. 1928-tól a Nemzeti Zenedében zeneszerzést, majd zenetörténetet tanított, közben az iskola könyvtárát is vezette. Itt találta meg 1933-ban azokat a Galánta-vidéki hangszeres dallamokat, amelyekből Kodály Zoltán a Budapesti Filharmóniai Társaság 80 éves jubileumára a Galántai táncok című zenekari művét írta. 1935-ben kinevezték a Zeneművészeti Főiskolára a magyar zenetörténet tanárának. 1941-ben Hóman Bálint követelésére el kellett bocsátani. Bár 1945-ben a Zeneművészeti Főiskola zenetörténeti tanszékén óradíjas tanár lett, nem ott folytatta pályáját, hanem 1948-tól a budapesti Zenei Gimnáziumban, 1954-től pedig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában, ahol zeneszerzést tanított. Magánélete1931-ben házasságot kötött Budapesten Sárossy Emmával.[6] A házasság 1935-ben felbontatott. Második felesége Radnai Sarolta volt, akivel 1938-tól haláláig együtt élt. MunkásságaJelentős munkásságot fejtett ki a magyar zenetörténeti kutatás, főként a 18–19. századi magyar zenetörténet, valamint Beethoven, Haydn, Mozart, Brahms, Liszt és a többi magyar vonatkozásainak kutatásában. Zenekari műveket, kamaraműveket, szonátákat, dalokat, népdalfeldolgozásokat alkotott. 1955-ben tevékeny része volt a jubiláris Beethoven- és Bartók-kiállítás létrehozásában. 1961 szeptemberében előadást tartott a budapesti Liszt-Bartók konferencián. Munkatársa volt az 1931-ben és 1965-ben megjelent Zenei Lexikonnak. Tanulmányainak legjavát 1968-ban Bónis Ferenc rendezte sajtó alá (Fejezetek a magyar zene történetéből, Szabolcsi Bence előszavával, Budapest, 1968). Főbb munkái
Írásai
Jegyzetek
Források
|