McLaren MP4-28
A McLaren MP4-28[5] egy Formula–1-es versenyautó, amit a McLaren tervezett a 2013-as idényre Paddy Lowe-val.[6] A csapat két pilótája a 2009-es világbajnok brit Jenson Button és a Sauber-től Lewis Hamilton helyére érkezett mexikói Sergio Pérez lett.[3][4][7] 2013. január 31-én mutatták be a csapat 50. születésnapjával párhuzamosan.[5][8][9] Ebben a szezonban volt utoljára névadó szponzor a Vodafone a csapatnál, de nemcsak emiatt volt a szezon emlékezetes. Ebben az évben indult a csapat több éven keresztül tartó mélyrepülése, mely ekkor még abban nyilvánult meg, hogy egyetlen dobogós helyet sem szereztek (1980 óta először), és az időmérőn se jutottak be soha a legjobb öt közé (1983 óta először). TervezésAnnak ellenére, hogy az MP4-27 megnyerte az utolsó két futamot a 2012-es szezonban, a csapat úgy döntött, hogy széles körben fejlesztik a MP4-28-at.[10] Az oldalsó légáramlás javítása képen a hátsó felfüggesztés geometriáját teljesen átalakították. A Ferrari F2012 által visszahozott tolórudas felfüggesztést az első tengelyen alkalmazták és a beépített keresztlengőkaros rendszert úgy tervezték, hogy kezelje a hátsó abroncsok kopását a hozzáadott dőléssel a hátsó kerekeken, ahogy a sebesség növekszik, és pihentesse a kerekeket, ha az autó lassul.[11] A súlypont áthelyezésével az orr is kicsit magasabbra kerülhetett, a szabályok miatt törvényszerűen keletkező lépcsőzetes orrot pedig egy díszítőelemmel eltakarták, így az hasonló lett az előző évihez. Külsőségeiben nagyon emlékeztetett az MP4-27-esre, de egyébként egy áttervezett konstrukció volt. A szezonA jerezi tesztek biztatóan indultak, úgy tűnt, hogy az autó komoly esélyese lehet a világbajnokságnak. Hamar kiderült azonban, hogy ez csak szimpla illúzió: Jenson Button autóján a felfüggesztés hibásan volt beépítve, a csökkent hasmagasság pedig nagyobb leszorítóerővel járt, így nagyobb tempóval. Huzamosabban viszont lehetetlen volt azt így üzemeltetni, ezért a csapatnak át kellett építenie. Hamar kiderült, hogy ez nem lesz elég: az elrontott teszt miatt a csapatnak fogalma sem volt, hogy működik az autó versenykörülmények között, amelynek meglett a böjtje, az Ausztrál Nagydíjon nyújtott pocsék teljesítmény. Még az is felmerült, hogy visszatérnek az előző modellhez, de ezt elvetették. Abban bíztak, hogy az ausztrál pálya csak kihozta a hibákat, de majd a Maláj Nagydíjon tudnak valamit mutatni. Button egy darabig vezette is a versenyt, azonban fel kellett adnia azt, míg Pérez megfutotta a verseny leggyorsabb körét. Javulásban a Spanyol Nagydíjra érkező fejlesztésektől bíztak, ám azokkal csak még rosszabb eredményeket értek el. Messze voltak a pontszerzéstől, köridejeik pedig alig voltak jobbak a Marussiánál. Kanadában egyik autójuk sem szerzett pontot, amivel megtörtek egy hatvannégy verseny óta tartó sikerszériát. Ezt a Brit Nagydíjon is megismételték, és az azt követő versenyeken is csak éppen hogy fértek be a pontszerzők közé. Legjobb eredményük Button negyedik helye volt az Brazil Nagydíjon. Teljesítményük mindössze a konstruktőri ötödik helyre volt elég.
Eredmények(Táblázat értelmezése)
Megjegyzés:
Jegyzetek
A Wikimédia Commons tartalmaz McLaren MP4-28 témájú médiaállományokat.
További információk |