Nagy Adri
Nagy Adri, polgári nevén Nagy Adrienn (Kecskemét, 1988. január 20. –) magyar énekesnő. ÉleteNagy Adrienn a kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei általános iskolában (ÉZI) kezdett el komolyabban a zenével foglalkozni, az iskola kórusának kiemelkedő tagja volt. Énekhangját ma is elismert énektanárok segítségével képezi. 2018. június 28-án megszületett első gyermeke, Benedek. Zenei karrier2010-ben jelent meg Adri első kislemeze Szinglik éjszakája címmel, amely a Szinglik éjszakája című film betétdala. A dalhoz videóklip is készült Tóth Gergely rendezésével, amelyben a film legjobb jelenetein kívül Adri is hangsúlyos szerepet kapott. 2010 májusában megjelent első önálló albuma az Mton kiadó gondozásában Eltűnnék veled címmel, melynek több dalszövegét maga írta. 2011-ben fellépett a Viva Comet Gálán. Megasztár2012-ben bekerült a Megasztár 6 döntőjébe. Bejutott a TOP 12-be és 7. helyen végzett. Színészi karrier2013 áprilisától egy évig játszott a Thália színházban, ahol a Starfactory musical főszerepében láthattuk. 2014. október 27. óta jelenik meg a Jóban Rosszban TV2-es szappanoperában, a Betty Tanakis karakterét addig alakító Szabó Zsófia helyett, aki átigazolt az RTL Klubhoz. DiszkográfiaAlbumok
VideóklipekÁlomkép (2020) Slágerlistás dalok
JegyzetekForrásokTovábbi információk
|