Sarka Kata
Sarka Katalin (Cegléd, 1986. szeptember 24. –) magyar modell, üzletasszony. ÉleteAlbertirsán töltötte gyermekéveit, majd Cegléden járt középiskolába. 18 éves korában került Budapestre. Kézilabdázni 8 évesen kezdett, de egy vállsérülés miatt nem folytathatta sportpályafutását. Ezután modellnek állt. A budapesti Nemzetközi Üzleti Főiskolán szerzett diplomát, később két barátjával közösen céget alapított. 2007-ben Budapest Legszebb Lányának választották, a 2007-es Miss Universe Hungary-n első udvarhölgy lett. 2007 januárjában fordult komolyra kapcsolata Hajdú Péterrel, akihez feleségül ment, 2009 februárjában született meg gyermekük, Noémi. A CKM magazin 2009. májusi számának címlaplánya volt, de az SFT magazin hasábjain is feltűnt. 2014 tavaszán szerepelt a Nagy duett című zenés műsorban, ahol L.L. Junior partnere volt, akinek korábban már az Ennyi volt című klipjében is szerepelt. 2016 októberétől a FEM3 csatornán futó Élet-Forma című félórás magazin műsorvezetője.[1] A Miss World Hungary tulajdonosa. Bessenyei István üzletember felesége. JegyzetekForrások |