Novák Emil
Novák Emil (Budapest, 1954. július 30. –) Balázs Béla-díjas magyar-ausztrál operatőr, filmrendező, egyetemi docens. ÉletpályájaSzülei Novák Emil és Bory Róza, bátyja Novák János. 1972-től a Mafilmnél dolgozott, mint fotós és segédoperatőr. 1978-ban vették fel a Színház és Filmművészeti Főiskola operatőri szakára, Illés György és Vagyóczky Tibor osztályába. A főiskolán tévé-rendezést Dömölky Jánostól és Horváth Ádámtól, filmrendezést Szabó Istvántól és Fábri Zoltántól tanult. A főiskola elvégzése után újra a MAFILM-nél dolgozott 1987-ig, amikor Ausztráliába „emigrált”. 1991-ben ausztrál állampolgárságot kapott. 1989-től 1991-ig az Ausztrál Filmiskola hallgatója volt, és 1991-ben diplomát szerzett a filmszakon. 1991-től részt vett a sydneyi 31-es tv-csatorna létrehozásában és munkájában, amely 22 különböző etnikai csoport közös csatornájaként jött létre, és ahol az igazgatósági tanács tagja volt 1997-ig. Ebben az időszakban két éven keresztül megszervezte a 31-es csatorna magyar nyelvű adásait, és részt vett azok készítésében. Sydneyben emellett elsősorban reklámfilmek készítésével foglalkozott. 5 éven keresztül állt szerződésben a sydney-i Manifesto Film produkciós irodával, majd 1997-ben a Paper Back Film produkciós cég társtulajdonosa lett Gregory Read-del közösen. 2001-ben családi okok miatt visszatért Magyarországra. A magyar kulturális életben 1970 óta vesz részt – Jancsó Miklós és Gyurkó László 25. Színházának produkcióinál fotósként működött közre, és részt vett több produkcióban is pl: Cseh Tamás Dal nélkül, Novák János Ló kérdez Ady-est. Ragályi Elemér mellett volt segédoperatőr, később több filmjében II. kameránál operatőr. Dolgozott Jankura Péterrel, Tóth Jánossal és Illés Györggyel. A főiskola évei alatt két szentendrei Művészeti Főiskolák Fesztiváljának volt a főszervezője. Az 1980-as évektől kezdve fotókiállításai voltak, többek között a szentendrei Vajda Lajos Stúdió Galériában és a szentendrei Templom téren is. Önálló kiállításainak sora Ausztráliában is folytatódott, ahol a legpatinásabb sydney-i magángalériában, a Holdsworth Gallery-ben állított ki 1994-ben és 1996-ban. 1992-ben megalapította Sydneyben a Museum of Hungarians képzőművészeti társaságot, ennek keretében megszervezte az első Magyar Filmhetet a sydney-i Valhalla moziban, a Magyar Filmunió segítségével. Ezen a filmhéten többek között Jancsó Miklós, Szabó István, Jeles András, Gárdos Péter, Huszárik Zoltán filmjeit vetítették. A társaság tagjai Sydneyben élő magyar származású képzőművészek voltak: többek között Iványi Norbert, Balla Juli és Miszlay Sándor. 1993-ban az Őszi Fesztivál keretében kortárs ausztrál őslakos képzőművészek alkotásaiból szervezett kiállítást a Vigadó Galériában, és a kiállítás idejére mind a hat kiállító művészt sikerült vendégül látni Budapesten. 2017-ben az IMAGO csoportos fotókiállításán vesz részt Gdańskban. 1997-ben a MOH tagjainak a Műcsarnok Dorottya utcai kiállítótermében csoportos kiállítást szervezett. A 90-es évek közepétől sikeresen valósította meg két egymástól távoli ország kulturális programjainak folyamatos kétirányú cseréjét. 2003 tavaszától együtt dolgozott Szabados Róberttel a pomázi Stern Film Stúdió tervezésén és kivitelezésén. 2004-től a Filmiroda Art bizottságának tagja. 2006-ban alapította meg az Operatőrök Társaságának filmszakmai képzését, a HSC Stábiskolát, az első szakmai filmképzést Magyarországon. A 40. és a 41. Magyar Filmszemle szervező bizottságának elnöke volt. 2004-ben a sydney-i Tropfest mintájára Budapesten is megrendezte a Tropifilm Fesztivált[1] a Kultiplexben, amely 7 perces rövidfilmek versenye – így a győztes film nevezhető a Cannes-i Rövidfilm Fesztiválra, ahol már előfordult, hogy a Tropicana győztese is nyert ill. helyezést ért el. 2005-ben másodízben is megrendezték a fesztivált.[2][3] 2004-ben alapította meg a Magyar Operatőrök Társaságával közösen az Aranyszem Operatőr Fesztivált, ami 12 év után szintén az ő kezdeményezésére szűnt meg 2016-ban.[4][5][6] 2006-ban alapította meg a HSC Stábiskolát (Magyar Operatőrök Iskolája – Hungarian School of Cinematography), az első szakmai filmképzést Magyarországon.[7] 2014 júliusában megalakult a Magyar Filmakadémia egyesület, aminek ekkor az elnökévé választották. 2018-ban öttagúvá alakult az elnökség, amiben Novák, mint alapító tag, Balázs Béla-díjas operatőr, az Egyesület Operatőr Szekció küldöttje ismét helyet kapott.[8][9][10] 2015 óta a Magyar Filmhét (Magyar Mozgókép Szemle) szervezője, a Magyar Filmdíj producer-rendezője. 2016-tól a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar nyelvű Fotó, Film Média szakának tanára. 2018-ban Romwalter Béla Richyvel megalapítja a Kovács László és Zsigmond Vilmos operatőr díjat, amely az Aranyszem Operatőr verseny folytatásaként rendeznek meg minden évben. 2020. október 1-től 2022. január 31-ig a Színház- és Filmművészeti Egyetem megbízott általános rektorhelyettese, akit a 2020. szeptember elsejével működési modellt váltott egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriuma nevezett ki,[11][12] miután a korábbi vezetés lemondott és kitöltötte felmondási idejét – az egyetem hallgatói önkormányzata illegitimnek jelentette ki az új vezetőséget.[13][14][15] A Magyar Filmakadémia alapító tagja, 2018-ig első elnöke, majd ügyvezető elnöke. A Magyar Operatőrök Társaságának (HSC) elnökségi tagja 2008-tól 2020-ig, amikor is Novák kilépett a szervezetből.[16][17] Az Európai Operatőrök Szövetségének (IMAGO), valamint a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja. Kritikák az SZFE rektorhelyettesi kinevezésével kapcsolatbanA kinevezést a hallgatói önkormányzat a 2020-ban hatályos jogszabályok szerint illegitimnek tartja. A hallgatói önkormányzat a Novák megbízási ideje alatt, szabályos választás után megalakult és a HÖK is delegált küldötteket a szenátusba. A szenátus rektori pályázat kiírására tett javaslatot az alapítványnak. Az Alapítvány pályázatára beérkezett pályázatot elfogadásra javasolta és Rátóti Zoltánt a Magyar köztársasági elnöke kinevezte az SZFE rektorának.[15][18] A kinevezés napján a Magyar Filmakadémia elnökségének másik négy tagja (Sándor Pál, Hutlassa Tamás, Bereczki Csaba és Jancsó Dávid) az Színház- és Filmművészeti Egyetem-re történt illegitimnek tartott rektorhelyettesi kinevezése okán a 444 portálnak eljuttatott határozat szerint előbb visszahívta Novákot elnöki pozíciójából, majd másnap lemondtak az elnökségi tagságukról, azzal a hivatkozással, hogy az elnöki nyilatkozat és az elvállalt pozíció összeegyeztethetetlen és ellehetetleníti az akadémia működését és október 16-án új elnökséget választanak, miközben először Reisz Gábor, majd többek is távoztak a szervezetből,[19] Ragályi Elemér pedig hamar felkapottá váló üzenetet osztott meg a kinevezés kapcsán közösségi oldalán.[20] A HSC etikai bizottsága nem találta aggályosnak, hogy Novák elvállalta a SZFE rektor helyettesi pozícióját. 2020 októberében Koltai Lajos és Novák is kilépett.[17] 2020. október 17-én Tarr Béla közleményt adott ki, az Origon megjelent a Werckmeister harmóniák című filmjével kapcsolatban, bár 2001-ben az operatőrgárda tagjaként – tiltakozás nélkül – ő is részesült a film 7 operatőrével együtt a Gundel művészeti díjban. A közlemény szövege: „csak 3 napot forgattunk amiből sajnos csak egy jelenetet tudtunk használni az elkészült filmben. Menet közben világossá vált együttműködésünk lehetetlensége. Ennek okait az Ő maradék méltóságának védelmében nem részletezném. Ezúton szeretném világossá tenni, hogy a Werckmeister harmóniák fő és meghatározó operatőre Medvigy Gábor volt. Ezt azért írtam le mert tiltakozom az ellen, hogy filmünket bármilyen vonatkozásban is felhasználják az SZFE megszállására.”[21][22][23][24][25] FilmjeiOperatőrként
Rendezőként
Producerként
Könyvei
Díjai
Jegyzetek
Források
További információk
|