Oláh Miklós 1493-ban született Oláh István fiaként, aki Hunyadi János leánytestvérének,[1] Hunyadi Máriának volt a fia. Ugyanakkor apja a havaselvi vajdával állt rokonságban és Szászváros királybírája volt, az erdélyi sóbányák, a sókamara egyik vezető tisztviselője, testvére, Máté szintén szászvárosi királybíró volt. Szebeni polgárcsaládból származó édesanyja, Huszár Borbála a Hunyadiakkal rokon famíliákkal, a Bogáthiakkal és a Gerendiekkel volt családi kapcsolatban. Neve, az Oláh etnikai származását jelzi (az oláh szó a vláh szóból származik, ami „románt” (havasalföldit-Wallachia) jelent).
1505 és 1512 között Nagyvárad káptalani iskolájában tanult. Utána II. Ulászló udvarában nevelkedett, majd körülbelül 1535-1537 között, Habsburg Mária magyar királyné magántitkára volt, aki később Németalföld régense is lett. Nicolaus Olahus politikai pályáját 1542-ben kezdte. Húsz évvel később, 1562-ben, először pécsi, majd esztergomi kanonok később, 1553-tól haláláig, a magyar katolikus egyház legmagasabb méltósága: esztergomi érsek. Mint I. Ferdinánd kedvelt embere, 1543-tól kancellár, 1560-tól Hont vármegye főispánja, 1562-1568 között pedig királyi helytartó volt. Várdai Pál esztergomi érsek munkáját folytatva, a kor kiemelkedő magyar politikusaival együttműködve, nagy szerepet játszott az uralkodói hatalom és a rendek közötti stabil, kölcsönösen előnyös viszonyokat biztosító kormányzati formák megteremtésében, melyek lehetővé tették az oszmán terjeszkedés feltartóztatása érdekében az erőforrások optimális kihasználását.[2]
1549 és 1553 között egri püspök volt, az egri vár megerősítését, és Dobó István sikeres várvédelmét anyagilag segítette 1552-ben, de személyesen nem volt jelen az ostrom idején.[3] 1553-ban lett esztergomi érsek,[3] székhelyét "a török zsarnoksága miatt" (korabeli idézet a Papnevelő Intézet alapítóleveléből[4]) Nagyszombatban rendezte be. 1559-1562 között kánoni vizitációt rendelt el az egész esztergomi érsekség területén, ami akkor a mai Szlovákia 2/3-át foglalta magában. 1562-ben kiadatta magyarul Canisius Szent Péter kis katekizmusát.[5]
Oláh Miklós nevéhez fűződik a nagyszombati Jezsuita Akadémia alapítása (1554), s ennek bibliotékájaként az első egyetemi könyvtár, a mai ELTE Egyetemi Könyvtár elődjének 1561-es alapítása is.[6] A trentói zsinat határozatainak alkalmazójaként 1566-ban papnevelő intézetet alapított, amely folyamatosan jogutódokra talált, és ilyenként Esztergomba áttelepülve ma is működik. Az Oláh-féle alapítás jogutódának tekinti magát az Esztergomi Érseki Papnevelő Intézet és az Esztergomi Hittudományi Főiskola is.[7]
Mint humanista és írnok, Olahus a kor számos felvilágosult elméjével levelezett: Rotterdami Erasmus elismerését és szimpátiáját is magának tudhatta. Legismertebb művei, melyeket Németalföldi tartózkodása alatt, humanista szellemben, latin nyelven írt: Hungaria és Athila, utóbbit Zsámboki János (Johannes Sambucus) adta ki először Antonio BonfiniRerum Hungaricarum decades című nagy történeti munkájának 1568 évi bázeli kiadásába fűzve. Mindkét mű gazdag leírást tartalmaz a magyar történelemről—elsősorban Thuróczy Krónikája alapján --, földrajzról és gazdaságról, főként Erdélyről. Munkáit már a 16. században több nyelvre lefordították, egyes részek bekerültek Maciej Stryjkowski krónikájába is (1582). Az ellenreformáció és a vallási üldözés kezdeteiben érsekként nagy szerepe volt egyházmegyéje területén.[8]
Művei
Catholicae, ac Christianae Religionis praecipua quaedam capita, de Sacramentis, Fide & operibus, de Ecclesia, Iustificatione.[... ] Ex purissimis Sacrae scripturae, traditionum Apostolicarum, Canonum, ac Sanctorum Patrum. Raphael Hoffhalter, Bécs 1560.
Hungaria et Athila, első kiadás Zsámboky János (Johannes Sambucus) Antonio BonfiniRerum Ungaricarum Decades művéhez csatolva, 1568, Bázel;[9] modern kiadások: Oláh Miklós, .[10] Egyetemi Nyomda, Budapest 1938; Osiris, Budapest 2000
Az Oláh Miklósra vonatkozó kutatások, az Erdélyi Múzeum-Egyesület alapítása körül fáradozó Kemény József úttörését (1858) követően, hosszú időn keresztül a család, illetve a humanista tudós román vagy magyar voltának bizonygatására szorítkoztak: Nicolae Iorga még mint renegátot emlegette, és csak a két háború között Ştefan Bezdechi és Ioan Lupaş reá vonatkozó tanulmányaiban fogalmazódott meg, hogy személyében a szerzők egy román humanista tudóst látnak.
A magyar történetírás viszont elsősorban az esztergomi érseket és a magyarországi első egyetemként számon tartott nagyszombati jezsuita akadémia alapítóját (1554) értékelte. Az erdélyi magyar történetírás ez ideig igen keveset foglalkozott vele. 1968-ban, halálának 400. évfordulója adott alkalmat néhány olyan tanulmány megírására, melyek előbbre vitték a reá vonatkozó kutatások ügyét. Ekkor bukkant rá Jakó Zsigmond az Esterházy családnak a Magyar Országos Levéltárban őrzött levéltárában Oláh Miklós 1548-ban, illetve 1558-ban keltezett két címeres nemeslevelére, melyeknek művészettörténeti elemzését Kovács András végezte el, Tonk Sándor pedig a két oklevél szövege alapján tett kísérletet az Oláh család származásrendjének, genealógiájának tisztázására, kimutatva, hogy a kérdés körüli zűrzavart maga a humanista tudós keltette, amikor családja előkelő voltát bizonyítandó, megszépítette családfáját. Ugyancsak az évforduló kapcsán Jakó Zsigmond a tudós iskolaalapító katolikus főpap munkásságáról közölt korszerű értékelést a Korunk hasábjain. Oláh Miklós Hungariájának magyar vonatkozású nyelvi adatait Fodor István vizsgálta, és eredményeit 1990-ben megjelent tanulmányában tette közzé.
Végezetül, 1993-ban születésének ötszázadik évfordulóján a kolozsváriBabeș–Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv- és irodalom tanszéke nemzetközi tudományos konferenciát rendezett tiszteletére, melynek anyagát külön kötetben jelentette meg.
2013-ban előkerült az 1523-as kiadású, rendkívüli értéket képviselő kottás Psalterium Strigoniense, amely egykor Oláh Miklós (1493–1568) esztergomi érsek használatában volt és bécsi kastélya, a Nicoletum kápolnájában őrizte. Velencei nyomdász műhelyében szedték, majd később az érseki udvar liturgikus énekesei közül valaki kézzel kiegészítette benne a dallamok számára üresen hagyott kottasorokat. A török hódítás pusztításait észak felé menekítve élte túl a könyv, így került a müncheni Bayerische Staatsbibliothek könyvtári gyűjteményébe.[11]
Magyarul megjelent művei
Oláh Miklós levelezése; sajtó alá rend. Ipolyi Arnold; Akadémia, Bp., 1875 (Magyar történelmi emlékek 1. oszt. Okmánytárak)
Tündérország 1541–1571. Oláh Miklós et al. írásaiból; bev. Kardos Tibor; Franklin, Bp., 1941 (Erdély öröksége)
↑ abR. Várkonyi Ágnes, "Oláh VI. Miklós" in szerk. Beke Margit, Esztergomi érsekek 1001-2003, Budapest 2003.
↑„Az alapítólevél reprintje, átirata és fordítása megjelent az alábbi kiadványban: "Sapientia aedificavit sibi domum". Papképzés Esztergom városában. Esztergom, 2006”.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Nicolaus Olahus című román Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Schleicher Pál: Oláh Miklós és Erasmus; Dunántúl Ny., Bp., 1940 (Értekezések a magyarországi latinság köréből)
Program és mítosz között. 500 éve született Oláh Miklós. Az 1993. január 9-10-i kolozsvári megemlékezés anyagából; szerk. Mózes Huba; Szt. István Társulat, Bp., 1994
Zoltán András: Oláh Miklós Athila című munkájának XVI. századi lengyel és fehérorosz fordítása; Nyíregyházi Főiskola Ukrán és Ruszin Filológiai Tanszék–VE Tanárképző Kara–ELTE Ukrán Filológiai Tanszék, Nyíregyháza–Veszprém–Bp., 2004 (Dimensiones culturales et urbariales Regni Hungariae)
Caspar Ursinus Velius: Lajos király haláláról és Magyarország bukásáról. Egy elveszettnek hitt beszámoló a mohácsi csatáról / De interitu Ludovici regis et clade Hungariae. A long-lost report about the battle of Mohács; szerk., jegyz. Kasza Péter, tan. Kasza Péter, Tóth Gergely, ford. Szebelédi Zsolt, Velius- és Oláh-levelek szöveggond., ford. Szilágyi Emőke Rita, tan. angolra ford. Hutai Zsófia; BTK–OSZK, Bp., 2020 (Mohács, 1526–2026)
Noszkay Ödön: Oláh Miklós levelezésének művelődéstörténeti vonatkozásai. Századok, 39 k. 4. sz. (1903) 366–373. o.
Kemény József: Oláh Miklós emlékezete. Új Magyar Múzeum 1858. I. 227-233. – Balogh Margit: Oláh Miklós Hungáriája, mint művelődéstörténeti kútfő. Budapest, 1903
Iorga, N.: Renegaţii în trecutul ţărilor noastre şi al neamului românesc [Renegátok országaink és a román nép múltjában]. Analele Academiei Române. Memoriile Secţiei de Istorie. Ser. II. Tom. XXXIV. 1913-1914.
Lupaş, I.: Doi umanişti români în secolul al XVI-lea [Két román humanista a XVI. században]. Anuarul Inst. de Istorie Naţională a Universităţii din Cluj. Vol. IV. 1926-1927. 337-363.
Bezdechi, Ştefan: Familia lui Nicolaus Olahus [Oláh Miklós családja]. Anuarul Inst. de Istorie Naţională a Universităţii din Cluj. Vol. V. 1928-30. 63-85. – Albu Corneliu: O neobişnuită prietenie epistolară Olahus şi Erasmus [Egy szokatlan levelezésbeli barátság: Olahus és Erasmus]. Magazin Istoric, 1967/4.
Firu, I. S.-Albu, Corneliu: Umanistul Nicolae Olahus (Nicolaie Românul) [Nicolae Olahus (Román Miklós), a humanista]. Válogatott írások, bevezető és jegyzetek. 1968
Sacerdoţeanu, A.: Stema lui Dan al II-lea şi legăturile cu familiile Huniade şi Olah [II. Dan címere és kapcsolatai a Hunyadi és Oláh családokkal]. Revista Muzeelor V (1968). 5-16. – Jakó Zsigmond-Kovács András: Diplomele de înnobilare şi iconografia lui Nicolaus Olahus [Nicolaus Olahus nemeslevelei és képmásai]. Revista Muzeelor VI (1969), 101-110.
Tonk, Al.: Diplomele de înnobilare ale lui Nicolaus Olahus. Unele probleme privind genealogia familiei Olahus [Nicolaus Olahus nemeslevelei. Az Oláh család genealógiájának néhány kérdése]. Revista Arhivelor XII (1969), 1. sz. 13-31.
Fodor István: Oláh Miklós Hungáriája. Egy eddig ismeretlen kézirat és a magyar nyelvi adatok tanulságai. Budapest, 1990 (In: Humanizmus és reformáció. 17)
Tonk, Alexandru: Cariera unui intelectual în secolul al XVI-lea (Drumul lui Nicolaus Olahus spre scaunul episcopal) [Egy értelmiségi pálya a XVI. században. Nicolaus Olahus útja a püspöki székbe]. In: De la umanism la iluminism [A humanizmustól a felvilágosodásig. A Kolozsvárt 1993-ban rendezett tudományos ülésszakon elhangzott előadások]. Marosvásárhely, 1994. 7-13.
Czékli Béla 2001: Oláh Miklós reformtörekvései. In: Miscellanea Ecclesiae Strigoniensis I.
R. Várkonyi Ágnes 2004: Oláh Miklós esztergomi érsek a kereszténység védelmében. In: Miscellanea Ecclesiae Strigoniensis II.
Fazekas István 2005: Oláh Miklós esztergomi érsek udvara (1553–1568). In: G. Etényi Nóra – Horn Ildikó (szerk.): Idővel paloták… Magyar udvari kultúra a 16–17. században. Budapest, 343–360.
Szilágyi Emőke Rita: Oláh Miklós epitaphiuma Brodarics István halálára. Lymbus 2014, 7-16.
.svg){kind=small}
