Esztergomi érsekek listája

Az Esztergomi érsekek listája az esztergomi, illetve esztergom-budapesti érsekeket, azaz az Esztergomi, illetve Esztergom-Budapesti főegyházmegye vezetőit sorolja fel az egyházmegye megalapításától napjainkig.

Érsek			Érsekség		Érseki címer	Megjegyzés
			Kezdete	Vége
1.	–	Domonkos (954 körül – 1002)	1001	1002	–	Domonkos érsek életéről kevés adat áll rendelkezésre, valószínűleg 954 körül született Itáliában, és 1002-ben hunyt el. Feltételezhető, hogy pannonhalmi bencés szerzetes volt, és 1000-ben szentelték érsekké Rómában. Részt vett I. István király megkoronázásában és az esztergomi főkáptalan, valamint több püspökség megalapításában. Nevét a pannonhalmi alapítólevélhez kötik, de ennek hitelessége vitatott, mivel az okirat későbbi szerkesztések eredménye.[1]
2.	–	Sebestyén (950 és 970 között – 1036. december 20.)	1001	1002	–	A Hartvik-féle legenda szerint Domonkos, korábbi pannonhalmi szerzetes, Szent István kinevezésével lett esztergomi érsek, valószínűleg Domonkos érsek vakságát követően. A legenda alapján ő maga is megvakult, és hároméves vaksága alatt Asztrik kalocsai püspök helyettesítette. 1005-ben, látása visszanyerése után, felszentelte a pannonhalmi apátság templomát. Személyét egyesek Radlával, Prágai Szent Adalbert társával azonosították, de ezt a kutatások cáfolják. Hozzá kötik az esztergomi Szent Vitus-kápolna építését, és boldoggá avatták, ünnepe november 13.[2]
3.	–	Radla (? – 1007 körül)	1002	1007	–	Prágai Szent Adalberttel együtt tanult a magdeburgi dóm iskolájában, később Adalbert kísérője lett, és valószínűleg 995-től Géza fejedelem udvarában élt. I. István magyar király valamikor 1002 és 1007 között nevezte ki esztergomi érsekké. Személyét később gyakran összetévesztették más egyházi méltóságokkal, például Rasina apáttal, Sebestyén püspökkel és Szent Asztrikkal, aminek következtében az életútjukat gyakran összemosva említették. Ez a zavar valószínűleg abból fakadt, hogy egymást váltották az érseki tisztségben, és mindannyiuk tevékenységének dátuma bizonytalan.[3]
4.		Asztrik (955 – 1037. november 13.)	1007	1012	–	Cseh származású szerzetes, Prágai Szent Adalbert társa és nevelője volt. 996-ban érkezett Magyarországra, ahol a pannonhalmi kolostor első apátja lett. 999-ben Rómába küldte Szent István, és II. Szilveszter pápától megszerezte az apostoli királyi címet és koronát. Esztergomi érsekként, majd kalocsai érsekként szolgált, jelentős szerepet játszva az egyházi szervezet kiépítésében. 1037-ben hunyt el, ünnepe november 12.[4]
5.	–	Sebestyén (950 és 970 között – 1036. december 20.)	1012 után	1036. december 20.	–	A Hartvik-féle legenda szerint Domonkos, korábbi pannonhalmi szerzetes, Szent István kinevezésével lett esztergomi érsek, valószínűleg Domonkos érsek vakságát követően. A legenda alapján ő maga is megvakult, és hároméves vaksága alatt Asztrik kalocsai püspök helyettesítette. 1005-ben, látása visszanyerése után, felszentelte a pannonhalmi apátság templomát. Személyét egyesek Radlával, Prágai Szent Adalbert társával azonosították, de ezt a kutatások cáfolják. Hozzá kötik az esztergomi Szent Vitus-kápolna építését, és boldoggá avatták, ünnepe november 13.[2]
6.	–	I. Benedek (1010 körül – 1055)	1046	1055	–	1035 és 1046 között kalocsai érsek, majd 1046 és 1055 között esztergomi érsek volt. Túlélte Csanádi Gellért püspök és társai vértanúságát, neve szerepel a tihanyi apátság alapítólevelében.[5]
7.		Nehémiás (? – 1077. június 9. után)	1075 körül	1077 vagy 1079	–	Az 1030-as években született, és 1075-ben említik először érsekként. Részt vett Géza trónigényének támogatásában, és 1075-ben ő koronázta meg Gézát a későbbi Szent Korona részévé vált diadémmal. Támogatta a gregorián reformokat és közvetítőként szolgált a pápai kúria és a magyar udvar között. Feltételezhetően 1078 körül I. László koronázását is ő végezte.[6]
8.	–	Acha (? – 1095)	1087 körül	1095 körül	–	Magyar származású, őshonos nemesi családból származott, nem volt a Bencés Rend tagja. Esztergomi érsekként szolgált, valószínűleg már 1083-ban, amikor I. Istvánt szentté avatták. Részt vett a zágrábi egyházmegye megalapításában, amelyet az 1080-as évek végén alapítottak I. László uralkodása alatt. Feltételezések szerint ő képviselte Lászlót II. Orbán pápánál Horvátország inváziójának előkészítésekor. Nevéhez köthetők egyházi központok áthelyezései és templomalapítások. Valószínűleg 1095 körül hunyt el.[7]
9.		Szerafin (1050 körül – 1104)	1095 körül	1104	–	Magyar nemes volt, I. László uralkodása idején királyi káplánként szolgált. 1086-ban először a Szent Mauríciusz Monostor leltárában jelent meg, és ő felelt a királyi oklevelek kiadásáért. Lehetséges, hogy már az 1050-es vagy 1060-as évek elején született. 1091-ben tanúként volt jelen a somogyvári apátság alapításánál. 1094-ben vagy 1095 elején választották esztergomi érsekké, és Kálmán király koronázásánál is közreműködött. Segítette Kálmánt a pápai és császári politikai játszmákban. 1100 körül Szerafin egyházi reformokat indított el Tarcalban. Utoljára 1103-ban említik a történelmi dokumentumok.[8]
10.		Lőrinc (? – 1116 vagy 1117)	1105 vagy 1106	1116 vagy 1117	–	Illusztris nemesi családból származó pap, I. László uralkodása alatt a királyi kápolna tagja volt. Kálmán mellett szolgált, és támogatta a pápai politika ellenére a Magyarország függetlenségét védő törekvéseket. Számos jelentős egyházi reformot vezetett be, és részt vett a magyar egyházszervezet bővítésében, különösen az Esztergom és Kalocsa közötti feszültségek felszámolásában.[9]
11.	–	Marcell (? – 1124 után)	1116 körül	1124 körül	–	Korában a királyi kápolna tagja és valószínűleg provosztus volt Székesfehérváron, Óbudán vagy Titelen. A koronázás után Kálmán egyik fontos bizalmasa lett, és idővel Vác püspöke lett. Részt vett az esztergomi zsinatokon és Kálmán dalmáciai hadjáratában is. 1124-ben említik először esztergomi érsekként, de hamarosan utódja, Felicián követte.[10]
12.	–	Felicián (? – 1139 után)	1125 körül	1139 körül	–	Néhány történész úgy véli, hogy előtte, Eger vagy Erdély püspöke lehetett, mielőtt esztergomi érsekké választották volna. Kálmán uralkodása alatt már aktív egyházi személy volt. 1111-ben és 1113-ban szerepel a Zobor Apátság adományleveleiben, provosztusként. 1125–1131 között említik először esztergomi érsekként. Részt vett II. Béla koronázásában 1131-ben, valamint közvetített a salzburgi érsek és Béla között, ami stabilitást hozott a határvidéken. 1134-ben egy Dubrava-erdői perben bíráskodott, majd 1136-ban felszentelte a spliti püspököt.[11]
13.	–	Makár (? – 1150. január 25.)	1142	1150. január 25.	–	Először egy 1125 és 1128 között keltezett királyi oklevélben tűnik fel, ahol a titel-i káptalan vezetőjeként szerepel. 1137-ben már püspökként említik, ekkor részt vett azon az összejövetelen, ahol II. Béla fiának, Lászlónak a boszniai hercegséget hirdették ki. A pecséte a pécsi püspökséghez kötődött, amit 1138-ban, II. Béla idején említenek először. Az 1140-es évek elején azonban "Macarius érsek"-ként van már említve, és valószínűsíthető, hogy ő lehet az az "Muchia", aki az esztergomi érseknek tekinthető.[12]
14.	–	Kökényes (? – 1151 körül)	1150	1151	–	Valószínűleg a Kökényes-Radnót nemzetségből származott, amely valószínűleg hispán vagy francia eredetű. Lehetséges, hogy nevét unokaöccse, Mikod, Győr püspöke örökölte. 1150-ben, II. Géza hadjárata idején Volodimirko ellen, a Kijevi Krónika említi először, amikor Kökényes közvetítőként befolyásolta a magyar királyt, hogy elhagyja Galíciát. Az egyetlen megbízható forrás a Kijevi Krónika, amely Kökényes jelentőségére utal a magyar udvarban. Egy 1145-re keltezett oklevél hamisítványnak bizonyult, amely szerint már ekkor érsek volt Esztergomban.[13]
15.	–	Márton (? – Esztergom, 1158. április 26.)	1151	1158. április 26.	–	A Magyar Archontológiában Mártonként szerepel, mint 1132 és 1134 között Veszprém megyés püspök, majd 1140 és 1151 között Eger megyés püspöke. Esztergomi érsekként azonban Martyrius néven tevékenykedett 1151–1158 között. 1143-ban Abaúj vármegyei Széplakon szentelte fel a bencés apátság templomát. Esztergomi érsekként 1151-ben Óbudán bazilikát szentelt Szűz Mária tiszteletére. II. Géza magyar király nevében tárgyalt Henrik ausztriai herceggel nővére, az admonti kolostorban élő Zsófia ügyében. 1155-ben először Esztergomban, majd Székesfehérváron rendházat alapított a johannitáknak. Ugyanebben az évben Esztergomban oltárt alapított, amelynek fenntartására 70 falu tizedét adományozta az esztergomi káptalannak. 1158-ban újjászervezte a nyitrai egyházmegyét.[14]
16.		Lukács (1120 körül – 1181)	1158	1181	–	Az Árpád-házi királyok és ellenkirályok szolgálatában állt. Tevékenysége során támogatta a gregoriánus reformokat, és II. Gézával együttműködött a magyar-szentszéki kapcsolatok konszolidálásában. Különösen erőteljesen lépett fel a trónkövetelők ellen, III. István megkoronázását pedig Bizánci befolyás miatt megtagadta. Lukács tevékenysége jelentős nyomot hagyott a magyar történelemben, halála után pedig háttérbe szorult, míg riválisa, András kalocsai érsek élvezte a pápai és királyi bizalmat.[15]
17.		Miklós (? – 1183 körül)	1181	1183	–	Váradi püspökként kezdte pályafutását, ahol sikeresen átvészelte a belpolitikai viszályokat IV. István ellenkirály és III. Béla uralkodása alatt. 1163-ban már váradi püspökként említik, és 1181-ig töltötte be ezt a tisztséget. Lukács esztergomi érsek halála után, 1182-ben nevezték ki esztergomi érsekké. Ő volt az, aki 1183-ban koronázta meg Imre magyar királyt, és első érseki oklevelét is kiállította, amely fontos adatokat szolgáltatott az esztergomi káptalan működéséről. A 12. század elején ő irányította az egyházat Magyarországon, és a kora egyik meghatározó egyházi vezetőjeként emelkedett ki.[16]
18.		Jób (? – 1204. február 1.)	1185	1204	–	1186-ban lett Pécs püspöke, majd 1204-ben Esztergom érseke. Először 1185-ben jelent meg érsekként, de hivatalosan nem erősítették meg. Mint érsek, igyekezett megerősíteni Esztergom egyházi kiváltságait, amit több pápa is megerősített. Diplomáciai tevékenységekben is részt vett, többek között III. Béla magyar király nevében közvetített II. Kázmér lengyel királlyal, valamint pápai legátusként járta be a bizánci birodalmat. Támogatta a királyi hatalmat, és részt vett Szent László kanonizálásában is. Azonban Imre, az új király alatt a kapcsolatuk megromlott, és Jóbot a király árulójának tartották. Végül 1204-ben halt meg Esztergomban.[17]
19.	–	Csák Ugrin (? – 1204. augusztus 20. előtt)	1204	1204	–	A Csák nemzetség Győr vármegyei kisfaludi ágából származó tagja, 1175-76 között választott zágrábi megyéspüspök volt, majd 1188-ban III. Béla király kinevezte győri megyéspüspökké. A legjobb katonapapként ismerték, 1189-ben Géza herceggel Barbarossa Frigyes keresztes hadához csatlakozott. 1204-től választott, de nem megerősített esztergomi érsek volt. Jelentősen kibővítette a Csákok Vértes melletti nemzetségi monostorát, a vértesszentkereszti apátságot. Talán fia volt az 1146-ban említett Ugrin ispán.[18]
20.	–	Bár-Kalán Kalán (1150 körül – 1218)	1186	1218	–	A királyi udvarban dolgozott az 1180-as évektől, ahol elősegítette a királyi kancellária és a királyi kápolna szétválasztását, a lattert az esztergomi érsek felügyelete alá helyezve. 1186-ban lett pécsi püspök, majd 1204-ben a canoni szavazások után őt választották esztergomi érsekké, de a pápa 1205-ben visszavonta az érseki kinevezését, előnyben részesítve János kalocsai érseket. Kalán védelmezte püspöksége érdekeit, például a dunaföldvári bencés apátság és a cikádori ciszterci apátság ügyében. Pécsett építtette meg a katedrálist, és az 1200-as évek elején egyházi központtá tette. Tervei között szerepelt, hogy zarándoklatot tesz Jeruzsálembe, de korának betegségében nem tudott részt venni az 1217-es magyar keresztes hadjáratban.[19]
21.	–	Merániai János (? – 1223. november)	1205. október 6.	1223. november		1198-tól választották meg, 1199-1201 között tényleges csanádi püspök. VII. Gergely reformjaiban cölibátust felügyelte, vizsgálatokat folytatott. 1202-1205 között kalocsai érsek, Boszniában a bogumilok térítésén dolgozott. 1204-ben megkoronázta a gyermek Lászlót, Imre király fiát, 1205-ben pedig II. Andrást. 1211-ben egyezményt kötött Merániai Bertholddal, de a pápa nem hagyta jóvá. 1215-ben Kálmán herceget Halics királyává kente föl. 1217-ben II. András keresztes hadjárata idején ország kormányzója volt. Gertrúd királyné ellen lázadók száműzték Jánost, aki csak 1218 végén tért vissza, majd szembeszállt II. András reformjaival.[20]
22.	–	I. Tamás (? – 1224. november)	1224	1224. november	–	Gazdag főúri családból származott, külföldön tanult, egyetemi diplomával rendelkezett. 1209-ben került a királyi udvarba, először kancellárhelyettesként, majd 1212-től kancellárként szolgált. 1217-ben Eger püspökévé választották, 1224-től Esztergom érseke volt. Részt vett az 1217-es keresztes hadjáratban, és szoros kapcsolatot ápolt a pápasággal. 1224-ben váratlanul elhunyt.[21]
23.	–	Róbert (? – Esztergom, 1239. november 2.)	1243. július 7.	1252		A lüttichi családból származó Róbert előbb fehérvári prépost és királyi kancellár volt. 1210-ig veszprémi püspök, majd 1226-tól esztergomi érsek. Két alkalommal járt II. András követeként a pápánál, és 1215-ben panaszkodott a pápánál Courtenay Jolánta királyné koronázási jogáról, amit III. Ince pápai nyilatkozatban megerősített. 1227-től IX. Gergely pápai legátusként irányította a domonkosok kun misszióját, amelynek során kun fejedelmek keresztelkedtek meg és a magyar király hűségüket is kinyilvánították. 1232-ben II. András egyházellenes intézkedései miatt Magyarországot interdiktum alá helyezte, amit az 1233-as beregi egyezmény után oldottak fel. 1235-ben koronázta meg IV. Bélát.[22]
24.	–	Rátót Mátyás (1200 körül – Muhi, 1241. április 11.)	1240. március 6.	1241. április 11.	–	Rátót somogyi ispán fia, papként a királyi udvarban nevelkedett. 1224-től zágrábi prépost, majd ifjabb királyi és királyi kancellár. 1238-ban váci püspök, 1239-ben esztergomi érsek lett, akit 1240-ben a pápa is megerősített. IV. Béla engedélyével Esztergom-Víziváros építését kezdeményezte, és Rátóton monostort alapított. A muhi csatában halt meg 1241-ben.[23]
25.		Báncsa István (1205 körül – Róma, 1270. július 9.)	1243. július 7.	1252		Az első magyar bíboros volt. 1240–1242 között váci püspök, majd 1242-től esztergomi érsek. Részt vett az ország tatárjárás utáni újjáépítésében, és szoros kapcsolatot ápolt IV. Bélával. 1252-ben lemondott érseki címéről, majd Palestrina püspökévé és bíborossá nevezték ki. Többször volt pápai követ Magyarországon, és közvetített IV. Béla és fia, István között. Halála után a római Santa Balbina-bazilikában temették el.[20]
26.	–	II. Benedek (? – Esztergom, 1261. július 2.)	1253	1261. július 2.		1238-ban budai prépostként szolgált, majd 1240. július 9-től haláláig királyi kancellári tisztséget töltött be. Egyházi pályafutása során 1241. szeptember 23-án választották kalocsai érseknek, tisztségét azonban csak 1244. április 21-én vehette ténylegesen birtokba. Október 11-én az esztergomi káptalan érsekké választotta Báncsa István lemondása után. II. Benedek érseki kinevezését IV. Ince pápa 1254. február 25-én erősítette meg. Esztergomi érseksége alatt jelentős egyházi eseményre került sor: 1256-ban Esztergomban nemzeti zsinatot hívott össze. Munkássága elismeréseként IV. Béla király 1256. december 16-án megerősítette az érsekség kiváltságait. II. Benedek fontos szerepet játszott mind az egyházi, mind a királyi udvari életben, különösen érsekként betöltött vezető pozíciójában.[24]
27.	–	Szentgróti Fülöp (1218 – 1272. december 18.)	1262	1272. december 18.		Egyházi pályára lépett, és karrierjét dömösi prépostként kezdte. 1248 és 1262 között zágrábi püspökként szolgált, majd 1262-től 1272-ig esztergomi érsekként és udvari kancellárként tevékenykedett. Fülöp diplomáciai tevékenysége kiemelkedő volt: ő kísérte IV. Béla lányát, Erzsébetet Bajorországba férjéhez, továbbá küldetéseket teljesített Konrád német császárnál, 1254-ben az apostoli szentszéknél, valamint több itáliai fejedelemnél. A tatárjárás után építtette a Zágráb fölötti Medvevárat, amelynek nyolcszöges várkápolnája jelentős építészeti alkotásnak számított. V. István 1270. május 13-án kinevezte esztergomi ispánná, ezzel Fülöp lett az első Esztergom vármegye örökös főispánjainak sorában.[25]
28.	–	III. Benedek (? - 1276. november)	1274. február 22.	1276. november	–	Karrierjét a Pécsi egyházmegyénél kezdte, majd 1257-től V. István kancelláriájának jegyzőjeként szolgált. Főesperesi pozíciókat töltött be Valkóban, Szepesben, Aradon, és 1273-ban az óbudai káptalan prépostja lett. 1274-ben az esztergomi káptalan érsekké választotta Kán nembeli Miklós ellenében, de X. Gergely pápa nem erősítette meg hivatalában. Érseki tisztségét csak az esztergomi káptalanok támogatták, más egyházi vezetők, mint Monoszló Lodomér vagy a kalocsai érsek, nem. Ennek hátterében állítólagos nem magyar származása állhatott. Az érsekség alatt Benedeknek korlátozott befolyása volt, bár javaslatára IV. László király támogatást nyújtott a veszprémi káptalani főiskolának, amely a mai Pannon Egyetem elődjének tekinthető.[26]
29.	–	Kőszegi Péter (? – Veszprém, 1289. május)	1277	1279		A 13. század második felében született a befolyásos Kőszegi család tagjaként. Egyházi pályáját 1274-ben kezdte, majd 1275-ben veszprémi püspök lett. Egyházmegyéje a Csák és Kőszegi családok hatalmi harcainak középpontjába került. 1276-ban Csák Péter fosztogatása súlyos károkat okozott Veszprémben. 1277-ben esztergomi érseknek választották, de a pápa nem erősítette meg, és 1279-ben Lodomért nevezte ki érseknek.Péter egyházi pozícióját családja hatalmi érdekeinek szolgálatába állította, aktívan részt vett katonai akciókban, például Pécs ostromában 1284-ben. 1289-ben, amikor II. Albert osztrák herceg hadjáratot indított a Kőszegiek ellen, Pétert egy familiárisa egy gyűlésen megölte. Halála a Kőszegi család politikai gyengüléséhez vezetett.[27]
30.	–	Monoszló Lodomér (1235. - 1298. január)	1279. június 1.	1298. január		Veszprém éneklő kanonokjaként kezdte pályafutását, később Bolognában tanult, majd 1268–1279 között váradi püspökként nagy szerepet játszott a püspökség újjászervezésében és a tatárjárás utáni birtokrendezésben. 1279-ben III. Miklós pápa nevezte ki esztergomi érsekké, ahol sikeresen fellépett az egyházi fegyelem helyreállítása és IV. László királlyal való együttműködés érdekében. 1290-ben megkoronázta III. Andrást, akit az oligarchákkal szembeni küzdelmében is támogatott. Egyházpolitikai és közjogi tevékenysége mellett Árpád-házi Margit szentté avatási eljárásának is vezető alakja volt.[28]
31.	–	Bicskei Gergely (? – Anagni, 1303. szeptember 7.)	1299. január 28.	1303. szeptember 7.	–	Bicskei az elsők között támogatta Károly Róbert trónigényét, amiért III. András király elvette tőle az esztergomi várat és a bazilikát. 1301-ben, III. András halála után, puccsszerűen koronázta meg Károly Róbertet, de a koronázás nem felelt meg a hagyományos feltételeknek. 1301 augusztusában Vencel hívei támadták meg Esztergomot, ahonnan Bicskei és Károly Róbert kénytelenek voltak menekülni. 1303-ban Anagniban, VIII. Bonifác pápa palotájában érseki beiktatásának ügyében tartózkodott, amikor IV. Fülöp francia király katonái megtámadták az épületet. A küzdelem során Bicskei Gergely életét vesztette.[29]
32.		Bői Mihály (? - Pozsony, 1304. szeptember)	1303	1304	–	Somogyi származású Bő nemzetség tagjaként született. 1270-ben már a V. István király udvarában dolgozott jegyzőként, majd 1277-től Ózd főesperese volt. 1287 és 1296 között a gyulafehérvári nagypréposti tisztséget töltötte be. 1295-ben III. András király kinevezte Zágráb püspökének. Püspökként fegyveres kísérettel érkezett Zágrábba, ahol eltávolította elődje híveit, és Morosini Albertet támogatta, aki 1297-ben kancellárjává tette. Bői Mihály III. András oldalán küzdött Csázma várispánság és Körös vármegye ellen. 1303-ban Esztergom érseki székébe választották, de a tisztséget nem sokáig tölthette be.[30]
33.		II. Tamás (? – Esztergom, 1321. január 5. után)	1305	1321. január 5.		1293-tól esztergomi nagyprépostként tevékenykedett, majd 1303-tól együtt dolgozott a kalocsai érsekkel Rómában Károly Róbert érdekében. Székesfehérvári prépost lett, és 1305. július 31. előtt a káptalan választotta meg esztergomi érsekké. Károly Róbert ellenfeleit kiközösítette, és V. Kelemen pápa 1306 januárjában megerősítette érseki pozíciójában. 1307-ben Udvardon tartott zsinatot, amely az egyházi fegyelem helyreállítását és az egyházi javak védelmét szolgálta. 1308-ban Budán nemzeti zsinatot tartott, ahol visszaszerezte a koronát az erdélyi vajdától, és 1310-ben megkoronázta Károly Róbertet. 1311-ben kiközösítette Csák Mátét, aki az érsekséget fenyegette. 1313-ban III. András özvegyétől Szombathelyet, 1315-ben pedig Komáromot kapta adományba.[31]
34.	–	Piast Boleszláv (1280 – 1328. november 17. és 24 között)	1321	1328		A Piast-dinasztia tagjaként született, és Toszek hercegeként ismerték. 1321. október 2-án választották meg esztergomi érsekké. Érsekként jelentős szerepet játszott a magyar egyház irányításában.[32]
35.	–	Dörögdi Miklós (Felsődörögd, ? – Eger, 1361. június 15.)	1329	1330	–	Bolognában végezte tanulmányait, ahol 1316-ban rektorrá választották. 1317-től esztergomi kanonok és nyitrai főesperes, 1320-tól pozsonyi prépost, majd 1325-től királyi káplán lett. 1328-ban az esztergomi káptalan érsekévé választotta meg. Választott esztergomi érsekként 1329 novemberében és 1330 körül tűnt fel az oklevelekben. A pápai megerősítésért Avignonba indult, de a pápa Telegdi Csanád egri püspököt akarta érsekké tenni, ezért Dörögdi lemondott.[33]
36.		Telegdi Csanád (Mezőtelegd, 1280 körül – ?, 1349. december)	1330	1349		1296-tól 1318-ig a nagyváradi káptalan éneklő kanonokja, majd 1318 és 1322 között prépostja volt. Ezt követően 1322-től 1330-ig egri püspökként szolgált. Károly Róbert király bizalmas tanácsadójaként és fiának, Istvánnak keresztapjaként is ismert. 1330-ban a király esztergomi érsekké nevezte ki. Érsekként jelentős szerepet játszott a III. Béla korabeli főszékesegyház helyreállításában 1331 és 1349 között.[34]
37.	–	Vásári Miklós (Vásári, 1300 körül, – 1358. május 12. vagy augusztus 19.)	1350	1358	–	Az oklevelek Szügyi néven is említik, és egyes források Frankó Miklóssal azonosítják. 1330-ban tűnt fel először az oklevelekben alszerpapként, és később több egyházi pozíciót töltött be, mint egri kanonok, esztergomi nagyprépost, nyitrai püspök, majd zágrábi, később kalocsai püspök. Végül 1350-ben Csanád esztergomi érsek utódaként választották meg érsekké.[35]
38.	–	Apáti Miklós (? – 1366. november)	1358	1366		Származása bizonytalan, valószínűleg Bártfa vármegyében született, közrendű családból. Korai életéről eltérő vélemények vannak, egyes források Frankóinak, mások Keszei vagy Lévai családhoz kötik. A királyi udvarban kezdte pályafutását, Esztergom főszéktartója, majd Nyitra püspöke lett. 1356-ban Kalocsa érsekeként, 1358-ban Esztergom érsekeként folytatta pályafutását. Részt vett politikai és katonai ügyekben, Boszniával való konfliktusokban.[36]
38.	–	Telegdi Tamás (? – 1375)	1367	1375		Családja gazdag és befolyásos volt, számos jelentős rokonuk közé tartozott Telegdi Csanád esztergomi érsek és Vásári Miklós, aki később ugyanezt a tisztséget töltötte be. Tanulmányait olasz egyetemeken folytatta, ahol doktorátust szerzett a kánonjogból. Pályafutását Nyitrai főesperesként kezdte, majd Esztergom kolostorának tagja lett. 1350-ben Csanád püspökévé választották, majd később Kalocsa érseke lett 1358-ban. A következő évben Esztergom érsekeként folytatta, ahol a királyi ügyekben is fontos szerepet játszott. Tájékozott és hűséges bizalmasa volt Nagy Lajos magyar királynak.[34]
38.	–	De Surdis János (? – 1378)	1376	1378	–	Piacenzában született egy olasz nemesi családból, négy fiútestvére közül ő volt az egyik. A család Magyarországra érkezése után a nemesség soraiba emelkedett, és Lipoveci néven vált ismertté. De Surdis kezdetben kanonokként dolgozott Piacenzában, majd 1351-ben Kalocsa kanonokja lett. Részt vett a magyar király, Lajos megbízottjaként több diplomáciai küldetésen is. 1363-ban a Váci Egyházmegye püspökévé választották, később 1376-ban Esztergom érseke lett. Tevékenysége alatt számos királyi bizalmi tisztséget töltött be, például kormányzóként Szlavóniában és Dalmaciában. Fontos szerepet játszott a magyar királyi udvar és a pápai szék közötti kapcsolatokban.[37]
39.		Demeter (? – Esztergom, 1387. február 20.)	1378. augusztus 16.	1387. február 20.		1379 és 1387 között töltötte be az esztergomi érseki tisztséget. Származása nem ismert; egyes források szerint alacsonyabb rendű családból származott. Demeter érsekként jelentős szerepet játszott a magyar egyház és politika irányításában. Pecsétnyomója a következő feliratot tartalmazza: "S. Demetri episcopi et archiepiscopi".[38]
40.	–	Kanizsai János (1350 körül. – 1418. május 30.)	1387	1418. május 30.		A Kanizsai család tagjaként született, és testvére, Miklós tárnokmester mellett fontos szerepet játszott a magyar politikai életben. Erzsébet királyné javaslatára 1384-ben egri püspökké, majd 1387-ben esztergomi érsekké nevezték ki. Politikai pályafutása során Zsigmond király mellett több hadi cselekményben vett részt. 1390-ben Zsigmond király zálogjogon neki adományozta a sárvári uradalmat. 1395-ben a pápa Magyarország prímásává és apostoli követté nevezte ki.[39]
41.	–	Hohenlohe György (1350 körül. – 1423. augusztus 3.)	1418	1420	–	1387-ben lett Passau püspöke, ám a városi polgárok nem ismerték el. Az osztrák rész fölött Sankt Pöltenben uralkodott. 1393-ban sikerült erőszakkal bejutnia Passauba. Várostromfalakat épített, megkezdte a későgótikus Szent István-székesegyház építését, és üldöztette a valdenseket. 1415-ben Konstanzban a koncilon Zsigmond király tanácsadója volt. 1418-tól Esztergom érsekségének adminisztrátora lett, 1421-től annak kancellárja.[40]
42.	–	Borsnitz János (? – 1420. március 27.)	1420	1420. március 27.	–	Sziléziai származású, prágai kanonok volt. 1378 körül a prágai Károly Egyetemen tanult, ahol doktori címet szerzett. Pápai káplánként és auditorként a Rota előtt dolgozott. 1397-ben a Lebus-i püspök, Johannes Frost utódjának választották, és 1398-ban Rómában szentelték püspökké. Püspöksége alatt stiftszékhelyet alapított Göritzban, és létrehozta a Lebus-i egyházmegye regiszterét. Részt vett az 1409-es pisa-i, valamint az 1414–1418-as konstanci zsinaton. 1420-ban Esztergom érsekségébe helyezték át, de valószínűleg még Lebusban halt meg.[41]
43.	–	Hohenlohe György (1350 körül. – 1423. augusztus 3.)	1420	1423. augusztus 3.	–	1387-ben lett Passau püspöke, ám a városi polgárok nem ismerték el. Az osztrák rész fölött Sankt Pöltenben uralkodott. 1393-ban sikerült erőszakkal bejutnia Passauba. Várostromfalakat épített, megkezdte a későgótikus Szent István-székesegyház építését, és üldöztette a valdenseket. 1415-ben Konstanzban a koncilon Zsigmond király tanácsadója volt. 1418-tól Esztergom érsekségének adminisztrátora lett, 1421-től annak kancellárja.[40]
44.	–	Pálóci György (nem ismert – Esztergom, 1439. május 10.)	1423 október	1439. május 10.		Zsigmond királyt támogató főúri liga tagja, a Pálóci család első prelátusa. 1400 előtt szepesi kanonok, 1401-től 1419-ig szepesi prépost. Tanulmányait Krakkóban (1408) és Bécsben (1409–1412) végezte. 1412-ben a káptalan távolléte miatt elmozdítását kérte a pápától. 1419–1423 között erdélyi püspök, 1423-tól 1439-ig esztergomi érsek. 1432–1433-ban és 1436–1437-ben Zsigmond király kancellárja.[42]
45.		Szécsi Dénes (Felsőlendva, 1410 körül – Esztergom, 1465. február 1.)	1439. december 18.	1465. február 1.		1440-től esztergomi érsek, 1440-től bíboros, 1452-ben pápai legátus, 1453-tól 1465-ig főkancellár volt. Albert, majd Erzsébet és V. László híve volt, az utóbbit három hónapos korában koronázta meg. I. Ulászló megkoronázására kényszeríteni kellett. Támogatta Hunyadi János kormányzóságát, illetve ő koronázta meg emellett I. Mátyást is.[43]
46.		Vitéz János (Zredna, 1408 körül – Esztergom, 1472. augusztus 9.)	1465 február	1472. augusztus 9.		1445-től váradi püspök, majd 1465-től esztergomi érsek volt. Mátyás király nevelőjeként és kancellárjaként jelentős hatással volt a magyar reneszánsz kultúrára. Mecénásként támogatta a tudományokat és a művészeteket, és ő alapította meg Pozsonyban az Academia Istropolitana-t, Magyarország első humanista egyetemét.[44]
47.	–	Beckensloer János (Wrocław, 1427. – Salzburg, 1489. december 15.)	1474 tavasz	1479.		Német származású egyházi és politikai vezető, aki 1473-ban esztergomi érsek lett, de később III. Frigyes császár udvarában dolgozott, és Ausztria, Stájerország kormányzójaként tevékenykedett. 1476-ban az érsekség vagyonával együtt megszökik, és Mátyás ellen fordul: az esztergomi érseki címéről élete végéig nem mond le, de a tisztséget többé már nem töltheti be[45]
Érseki kormányzó	–	Aragóniai János (Nápoly, 1456. – Róma, 1485)	1480.	1485.	–	Nápolyi származású főpap, aki 1480 és 1485 között esztergomi érseki kormányzóként szolgált Magyarországon. I. (Aragóniai) Ferdinánd nápolyi király és Beatrix királyné fia, Beatrix öccse. Apja, Ferrante nápolyi király, 1472-ben pápai protonotáriussá nevezte ki őt, majd a montisaragóniai (Spanyolország) érseki tisztséget is betöltötte. 1480-ban Mátyás király meghívására Magyarországra érkezett, és esztergomi érseki kormányzóvá nevezték ki. Ebben a szerepben támogatta a király politikai és vallási törekvéseit.[46]
48.		Estei Hippolit (Ferrara, 1479. november 2. – Ferrara, 1520. szeptember 3.)	1486. április 1.	1497. december 20.		Olasz származású római katolikus bíboros és esztergomi érsek volt, aki az Este-házból származott. 1487 és 1497 között esztergomi érsekként szolgált, majd 1497-től haláláig egri püspök volt. Bár több egyházmegyében is püspökként tevékenykedett, soha nem szentelték fel püspökké. Politikai pályafutása során jelentős szerepet játszott a Ferrarai hercegi ház támogatásában, és gyakran tárgyalt a pápával a család érdekeinek védelme érdekében.[47]
49.		Bakócz Tamás (Erdőd, 1442 – Esztergom, 1521. június 15.)	1497. december 20.	1521. június 16.		Kiemelkedő egyházi pályát futott be: 1497-től esztergomi érsek, 1500-tól bíboros, 1510-től pedig Konstantinápoly latin pátriárkája volt. 1513-ban a pápai trón várományosaként is számításba vették. Neve összefonódott az 1514-es parasztháborúval, amelyet a törökök elleni keresztes hadjárat meghirdetése váltott ki. Mecénásként jelentős szerepet játszott a magyar reneszánsz művészet támogatásában, nevéhez fűződik az esztergomi bazilika Bakócz-kápolnájának építtetése.[48]
50.	–	Szatmári György (Kassa, 1457. – Buda, 1524. április 7.)	1522 május	1524. április 7.		Korának kiemelkedő egyházi és politikai vezetője volt, aki diplomataként és mecénásként is jelentős szerepet játszott a Jagelló-kor Magyarországán.[49]
51.	–	Szalkai László (Mátészalka, 1475 – Mohács, 1526. augusztus 29.)	1524. május 6.	1526. augusztus 29.		Egyszerű varga fiaként indult, majd váci püspök, egri püspök és végül esztergomi érsek lett; jelentős politikai szerepet játszott a mohácsi csatát megelőző időszakban, ahol életét is vesztette.[50]
52.		Várdai Pál (Kisvárda, 1483 – Pozsony, 1549. október 12.)	1526 november	1549. október 12.		A 16. századi Magyarország egyházi és politikai életében jelentős szerepet játszott. Pályafutása során több egyházi tisztséget töltött be: 1521-től veszprémi, 1523-tól egri püspök, majd 1526-tól esztergomi érsek lett. A mohácsi csatát követően előbb Szapolyai János, majd I. Ferdinánd oldalára állt, aki megerősítette érseki pozíciójában. 1542-től királyi helytartóként tevékenykedett. Az 1543-as török hódítás után az érseki székhelyet Esztergomból Nagyszombatba helyezte át.[51]
53.		Fráter György (Kamicsác, 1482. június 18. – Alvinc, 1551. december 17.)	1551 augusztus	1551. december 17.		Horvát származású pálos szerzetes, politikus és diplomata volt, aki a 16. századi Magyarország egyik meghatározó alakjaként tevékenykedett. Szapolyai János király bizalmas tanácsadójaként és később váradi püspökként jelentős szerepet játszott az ország politikai életében.[52]
54.		Oláh Miklós (Nagyszeben, 1493. január 10. – Pozsony, 1568. január 15.)	1553. március 20.	1568. január 15.		Az ellenreformáció, a katolikus oktatás fejlesztése és a magyar kulturális örökség megőrzése érdekében tevékenykedett.[53]
55.		Verancsics Antal (Šibenik, 1504. május 29. – Eperjes, 1573. június 15.)	1569. október 17.	1573. június 15.		Pécsi püspök, majd esztergomi érsek volt, aki jelentős szerepet játszott a 16. századi magyar politikai és egyházi életben, többek között a drinápolyi béke megkötésében.[54]
	Üresedés		1573	1596	A prímási szék betöltetlen, Telegdi Miklós az érseki helytartó.
56.		Fejérkövy István (Kóny, 1522 – Pozsony (?), 1596. november 20.)	1573	1596		Még beiktatása előtt meghalt.[55]
57.		Kutassy János (1545 körül – Nagyszombat, 1601. szeptember 16.)	1597. január 29.	1601. szeptember 16.		Nemes családból származott, Bécsben tanult, 1572-ben Nagyszombaton lett tanár. 1577-ben esztergomi kanonok, 1581-ben szenttamási nagyprépost, 1592-ben győri megyés püspök és országos főkancellár. 1596-tól a kalocsai érsekséget is irányította. 1597-ben esztergomi érsekké és királyi helytartóvá nevezték ki. Halála előtt visszaállította az esztergomi szemináriumot. Nevét Kutassy-, Kutasy-, Kutassy- és Kuthassy formában is írták.[56]
58.		Forgách Ferenc (1560 – Szentkereszt, 1615. október 16.)	1607. július 4.	1615. október 16.		Szerepet játszott a katolikus megújulásban Magyarországon, támogatta a jezsuita rendet, valamint részt vett a protestánsokkal szembeni ellenreformációs törekvésekben.
59.		Pázmány Péter (1570. október 4. – 1637. március 19.)	1616. szeptember 28.	1637. március 19.		A magyar ellenreformáció kiemelkedő alakja. Írásaival és prédikációival erősítette a katolicizmust, megalapította a nagyszombati egyetemet, amely a mai Eötvös Loránd Tudományegyetem elődje.
60.		Lósy Imre (1580 körül – 1642. november 7.)	1637. május 14.	1642. november 7.		Jelentős szerepet játszott a magyar katolikus egyház megerősítésében. Támogatta a jezsuita rendet és a katolikus oktatást, valamint részt vett a vallási és politikai stabilitás megőrzésében a Habsburg-érában.
61.		gróf Lippay György (1600. október 9. – 1666. január 30.)	1642. november 19.	1666. január 30.		Jelentős érdeme volt az egyház szervezetének megerősítésében és a vallási élet fellendítésében, támogatta a barokk művészet és építészet terjedését Magyarországon.
62.		Szelepcsényi György (1595. április 24. – 1685. január 14.)	1666. január 15.	1685. január 14.		1643-ban csanádi püspök, 1643-tól 1644-ig pécsi püspök, 1644-től 1648-ig veszprémi püspök, 1648-tól 1666-ig nyitrai püspök, 1657-től 1666-ig kalocsai érsek, 1666-tól esztergomi érsek, prímás.
63.		Széchényi György (1603 – 1695. február 18.)	1685. március 21.	1695. február 18.		1643-tól 1644-ig csanádi püspök, 1644-től 1648-ig pécsi püspök, 1648-tól 1658-ig veszprémi püspök, 1658-tól 1685-ig győri püspök, 1667-től 1685-ig kalocsai érsek, 1685-től esztergomi érsek, prímás.
64.		gróf Kollonich Lipót (1631. október 26. – 1707. január 20.)	1695. július 14.	1707. január 20.		1666-tól 1670-ig nyitrai püspök, 1670-től 1685-ig bécsújhelyi püspök, 1685-től 1695-ig győri püspök, 1691-től 1695-ig kalocsai érsek, 1695-től esztergomi érsek, bíboros, prímás.
65.		Keresztély Ágost szász-zeitzi herceg (1666. október 9. – 1725. augusztus 23.)	1707. január 21.	1725. augusztus 23.		1695-től 1725-ig győri püspök, 1707-től esztergomi érsek, bíboros, hercegprímás.
66.		gróf Esterházy Imre (1663. november 5. – 1745. december 6.)	1725. augusztus 31.	1745. december 6.		pálos szerzetes, 1706-tól 1708-ig váci püspök, 1709-től 1723-ig zágrábi püspök, 1723-tól 1725-ig veszprémi püspök, 1725-től esztergomi érsek, hercegprímás.
67.		gróf Csáky Miklós (1698. december 5. – 1757. május 31.)	1751. július 30.	1757. május 31.		1737-től 1747-ig váradi püspök, 1747-től 1751-ig kalocsai érsek, 1751-től esztergomi érsek, hercegprímás.
68.		gróf Barkóczy Ferenc (1710. október 15. – 1765. június 18.)	1761. május 13.	1765. június 18.		1741-től 1761-ig egri püspök, 1761-től esztergomi érsek, hercegprímás.
69.		gróf Batthyány József (1727. január 30. – 1799. október 23.)	1766. január 1.	1799. október 23.		1759-től 1760-ig erdélyi püspök, 1760-tól 1776-ig kalocsai érsek, 1766-tól esztergomi érsek, bíboros, hercegprímás.
70.		Habsburg–Estei Károly Ambrus főherceg (1785. november 2. – 1809. szeptember 2.)	1808. január 8.	1809. szeptember 2.		1806-tól 1808-ig vác püspöke, 1808-tól esztergomi érsek, hercegprímás. Jelmondata: Ha az őszinteség hiba, úgy én ebben a hibában igen vétkes vagyok.
71.		Rudnay Sándor (1760. október 4. – 1831. szeptember 13.)	1819. december	1831. szeptember 13.		1815-től 1819-ig erdélyi püspök, 1819-től esztergomi érsek, bíboros, hercegprímás.
72.		Kopácsy József (1775. május 30. – 1847. szeptember 18.)	1838. december 15.	1847. szeptember 18.		1817-től 1822-ig pristinai címzetes püspök, 1822-től 1827-ig székesfehérvári püspök, 1827-től 1841-ig veszprémi püspök, 1838-tól esztergomi érsek, hercegprímás.
73.		Hám János (1781. január 5. – 1857. december 30.)	1848. június	1849. július	-	1848 júniusában nevezték ki esztergomi érseknek, de a forradalmi események miatt nem tudta elfoglalni hivatalát. 1849 júliusában lemondott a kinevezésről, és visszatért a szatmári püspökség élére, ahol 1857-ben bekövetkezett haláláig szolgált.[57]
74.		Scitovszky János (1785. november 1. – 1866. október 19.)	1849. július 21.	1866. október 19.		1828-tól 1839-ig rozsnyói püspök, 1838-tól 1849-ig pécsi püspök,1849-től esztergomi érsek, bíboros, hercegprímás. 1849 és 1852 között pécsi apostoli kormányzó
75.		Simor János (1813. augusztus 23. – 1891. január 23.)	1867. január 20.	1891. október 27.		1851-től 1857-ig székesfehérvári kanonok, 1857-től 1867-ig győri püspök, 1867-től esztergomi érsek, bíboros, hercegprímás.
76.		Vaszary Kolos (1832. február 12. – 1915. szeptember 3.)	1891. október 27.	1912. december 31.		bencés szerzetes, 1885-től 1891-ig pannonhalmi főapát, 1891-től 1912-ig esztergomi érsek, bíboros, hercegprímás.
77.		Csernoch János (1852. június 18. – 1927. július 25.)	1912. december 13.	1927. július 25.		1908-tól 1911-ig Csanádi püspök, 1911-től 1927-ig Kalocsai érsek, 1912-től esztergomi érsek, bíboros, hercegprímás.
78.		Serédi Jusztinián (1884. április 24. – 1945. március 29.)	1927. november 30.	1945. március 29.		bencés szerzetes, 1933-tól 1945-ig a Szent István Akadémia elnöke, 1927-től esztergomi érsek, bíboros, hercegprímás.
79.		Tiszteletre méltó Mindszenty József (1892. március 29. – 1975. május 6.)	1945. október 2.	1973. december 19.		1944-től veszprémi püspök, 1945-től 1973-ig esztergomi érsek, bíboros. Magyarország utolsó hercegprímása Jelmondata: Pannonia Sacra (Szent Magyarország)
80.		Lékai László (1910. március 12. – 1986. június 30.)	1976. február 24.	1986. június 30.		1972-től veszprémi apostoli adminisztrátor, 1976-tól esztergomi érsek, bíboros, prímás. Jelmondata: Succisa virescit (A megnyesett fa kizöldül)
81.		Paskai László (1927. május 8. – 2015. augusztus 17.)	1987. március 3.	2002. december 7.		ferences szerzetes, 1978-tól veszprémi apostoli kormányzó, majd megyés püspök, 1986-tól kalocsai koadjutor érsek, 1987-től 1993-ig esztergomi, 1993-tól 2002-ig esztergom-budapesti érsek, bíboros, prímás. Jelmondata: In virtute Spiritus (A Lélek erejében)

Érsek			Érsekség		Érseki címer	Megjegyzés
			Kezdete	Vége
81.		Paskai László (1927. május 8. – 2015. augusztus 17.)	1987. március 3.	2002. december 7.		ferences szerzetes, 1978-tól veszprémi apostoli kormányzó, majd megyés püspök, 1986-tól kalocsai koadjutor érsek, 1987-től 1993-ig esztergomi, 1993-tól 2002-ig esztergom-budapesti érsek, bíboros, prímás. Jelmondata: In virtute Spiritus (A Lélek erejében)
82.		Erdő Péter (1952. június 25. –)	2002. december 7.	hivatalban		1998 és 2003 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora. 1999 és 2002 között a Székesfehérvári egyházmegye segédpüspöke, 2002-től az Esztergom-Budapesti érsek, bíboros, prímás. Jelmondata: Initio non erat nisi gratia (Kezdetben nem volt más, csak a kegyelem)

Az esztergomi érsekség (ma: Esztergom-Budapesti főegyházmegye) több mint ezer éves történelme során az utólag összeállított listák több olyan személyt tartalmaztak, akiknek a létezése, de legalábbis esztergomi érsek volta vitatott volt. Volt olyan érsek, akikről a mai történettudomány vélelmezi vagy bizonyítja a létezését, míg korábban mással azonosították, ugyanakkor más személynél előfordult, hogy korábban érseknek vélték, ám a mai egyháztörténet már úgy véli: ezt a beosztást nem viselhette.

• Radla cseh katolikus főpapot ma már a harmadik érsekként tartjuk számon, korábban azonban a névhasonlóság okán a Szent Gellért kísérőjeként ismert Rasina apáttal azonosították,^[58] illetve összemosták Sebestyénnel, akit sokáig Radla Sebestyénként tartottak számon. A Rasina apáttal való azonossága nem bizonyítható, a Sebestyénnel való egyezősége pedig kizárt.^[45]
• Domonkos/Domokos néven ötödik esztergomi érsekként (1037–1040) tartottak számon egy személyt (nem összekeverendő az első érsekkel, aki szintén Domonkosként ismertek, sőt, e feltételezett személytől való megkülönböztetésként I. Domonkosként), akiről még Mindszenty is megemlékezett.^[59] A mai archontológiákból neve már kimaradt,^[60][61] feltehetően létező személy volt, aki azonban érseki tisztséget nem, vagy nem Esztergomban töltött be.^[62]

• Klaus-Jürgen Matz, Ki mikor uralkodott, kormányzott (Uralkodók táblái a világtörténelemhez; Császárok, királyok, államfők, miniszterelnökök és pártvezérek), Budapest, Magyar Könyvklub, 2003, 357–359, ISBN 9635478496 – a Magyarországra vonatkozó részt Pálinkás Mihály állította össze.
• Magyar katolikus lexikon I–XVII. Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János. Budapest: Szent István Társulat. 1993–2014. ISBN 963-361-626-3   [1]

• Bartay Gusztáv-Bartay Ede: Magyarország prímásai. Buda, 1847
• Meszlényi Antal: A magyar hercegprímások arcképsorozata. Bp., 1970
• Beke Margit: Esztergomi érsekek 1001-2003. Bp., 2003
• Zelliger Alajos: Esztergom vármegyei írók, vagyis Esztergom városában és vármegyében született, vagy működött írók koszorúja, Budapest, 1888
• Zelliger Alajos: Egyházi írók csarnoka. Esztergom főegyházmegyei papság irodalmi munkássága. Nagyszombat, 1893. (elektronikus elérhetőség)
• Kollányi Ferenc: Esztergomi kanonokok 1100–1900. Esztergom, 1900. (elektronikus elérhetőség)
• Az esztergomi bíborosi szék történetéhez
• Az egyházmegye bíboros érsekei és bíborosi kinevezésük éve

• Vallási vezetők listái ország szerint