Orišje
Orišje falu Horvátországban, Károlyváros megyében. Közigazgatásilag Bosiljevóhoz tartozik. FekvéseKárolyvárostól 23 km-re délnyugatra, községközpontjától 1 km-re délre fekszik. TörténeteA régészeti leletek tanúsága szerint területén már a vaskorban éltek emberek. A Boldogasszony templom mellett 2006-ban megkezdett ásatások során nagy számú kelta eredetű cseréptöredék került elő. Az ezt követő feltárások során megtalálták a korabeli írásos források által már említett, Frangepán Farkas által alapított 16. századi domonkos kolostor alapfalait is. A szakemberek reményei szerint sikerül tisztázni a kolostor mellett állt régi templomnak, a Boldogasszony templom elődjének építési idejét és körülményeit is. A kolostor és az egykori templom a leletek alapján az itáliai barokk stílusában épült. A templomot a középkorban temető övezte, melynek sírjai ugyancsak feltárásra kerülnek. A feltárást követően az alapfalakat konzerválják, hogy azok bemutatásra kerülhessenek. A településnek 1857-ben 251, 1900-ban 222 lakosa volt. Trianon előtt Modrus-Fiume vármegye Vrbovskói járásához tartozott. 2011-ben 50-en lakták. Lakosság
Nevezetességei
ForrásokJegyzetek
|