Perjasica
Perjasica falu Horvátországban, Károlyváros megyében. Közigazgatásilag Barilovićhoz tartozik. FekvéseKárolyvárostól 23 km-re, községközpontjától 12 km-re délnyugatra a Kordun területén fekszik. TörténeteA településnek 1857-ben 254, 1910-ben 332 lakosa volt. Trianon előtt Modrus-Fiume vármegye Vojnići járásához tartozott. 2011-ben 17 lakosa volt. Lakosság
NevezetességeiMihály arkangyal és Gábor főangyal tiszteletére szentelt pravoszláv temploma[4] a Generalski Stolra vezető út mellett található, romokban áll. 1942-ben partizánok gyújtották fel és azóta sem építették újjá. A templom egyhajós, keletelt, téglalap alaprajzú, a hajónál valamivel keskenyebb félköríves szentéllyel, a főhomlokzat feletti harangtoronnyal. A templomot 1749-ben kőből építették, majd a 19. század végén újjáépítették, amikor a homlokzatokat átalakították, és a szentély padlóját kerámia csempével burkolták. A második világháborúban a boltozat és a tető beomlott, a berendezés elpusztult. Állnak még a hajó körítőfalai, részben a párkány magasságáig, a harangtorony az egykori toronysisak nélkül, valamint megvan még a hajó és a szentély burkolata. A templom Kordun tágabb körzetének egyik legrégebbi ortodox szakrális épülete, melynek jelentőségét a főportálon fennmaradt felirat is hangsúlyozza, amely az építtetőkre vonatkozó adatokat tartalmazza. Minden év augusztus 2-án Szent Illés ünnepén a templomnál körmenetet tartanak. ForrásokJegyzetek
|