|
Passuth László
Passuth László (Budapest, 1900. július 15. – Balatonfüred, 1979. június 19.) magyar író, műfordító, Passuth Krisztina művészettörténész édesapja. ÉletpályájaPassuth Ferenc József, Sáros vármegye főszolgabírája és Éber (Ellenberger) Emánuella Eugénia[1][2] gyermekeként született.[3] Nagybátyja Éber Antal közgazdasági író, politikus volt. 1901-ben családja Kolozsvárra költözött, középiskoláit is itt végezte. „Kincses Kolozsvár” inspiráló szellemisége, gazdag kulturális és történelmi öröksége meghatározták mind emberi, mind írói pályája alakulását – több történelmi regénye helyszínéül is Erdélyt választotta. Az impériumváltás után, 1920-ban került Budapestre. Édesanyja a rákospalotai Villasoron vásárolt házat, Passuth életének több szakaszában élt Rákospalotán, illetve Újpesten.[4] Jogi diplomát szerzett a szegedi egyetem jogtudományi karán. 1919 és 1950 között banktisztviselőként dolgozott, majd 1950-től 1960-ig, nyugdíjba vonulásáig az Országos Fordító Iroda szakfordítója volt. Kisebb írásai, tanulmányai és kritikái az 1920-as évek közepétől több mértékadó folyóirat: a Nyugat, a Szép Szó, a Magyar Szemle, a Jelenkor és Válasz hasábjain jelentek meg. Regényeinek sorát a két világháború közötti átláthatatlan, zűrzavaros időket megidéző Eurázia nyitotta meg 1937-ben. Ebben a korai művében még avantgárd stílusjegyek ismerhetők fel. Ezután egyre inkább rátalált saját írói hangjára és arra a műfajra, amelyben írásművészete a legjobban ki tudott teljesedni. Alapos filológiai felkészültséggel, kivételesen kifinomult stílusban történelmi regényeket kezdett írni. Első nagy sikere az Esőisten siratja Mexikót című regénye volt 1939-ben. Ez a Móricz Zsigmond biztatására papírra vetett,[5] monumentális, egyszersmind fordulatos, izgalmas mű nemcsak a hazai olvasókat hódította meg, hanem a világ legkülönbözőbb nyelvterületein közkedvelt olvasmány mind a mai napig. Mikor évtizedekkel később Passuth személyesen is eljutott Mexikóba, nagy ünneplésben volt része: úgy fogadták, mint a konkvisztádorok-elpusztította ősi azték civilizáció legjobb európai ismerőjét.[6] 1945-ben a Magyar PEN Club főtitkárává választották. Ezt a tisztségét egészen 1960-ig töltötte be, ám 1948 és 1957 között csak formálisan, háttérbe szorítva, mivel 1948-ban kizárták a Magyar Írók Szövetségéből. Kitűnő idegennyelv-tudásának hála számos nyelvből fordított (gyakorló tolmácsi szinten volt otthonos a gimnáziumban elsajátított latin mellett az angol, a francia, a német, az olasz, a görög, a spanyol és a portugál nyelvekben)[7] – minthogy 1949-től 1956-ig a kedvezőtlen politikai klímában szilencium alatt állt, csakis fordításai jelenthettek meg. A mellőzés évei után 1956-tól visszatért a magyar irodalmi életbe, de csak a „tűrt” kategóriában; viszont a hatalom az elé nem gördített akadályokat, hogy művei külföldön megjelenhessenek. Hiába nem pártolták az irodalom korifeusai, a szocializmus évtizedeiben történelmi és életrajzi regényei a legolvasottabb művek közé tartoztak, szinte minden család könyvtárában fellelhetők voltak. Társadalmi regényeket is írt (Forgóajtó, Felhő és oázis), ám ezek nem találták meg az utat az olvasók szívéhez.[8] Házastársa Békésy Lola Alojzia volt, akit 1936. június 25-én Budapesten vett feleségül.[9] A házassággal Békésy György Nobel-díjas biofizikus sógora lett. Óriási életművet hátrahagyva 1979. június 19-én hunyt el Balatonfüreden, 78 éves korában. Sírja a róla elnevezett balatonarácsi temetőben található. Munkássága, értékelésePassuth László elsősorban történelmi regényíróként vált ismertté. Elődei között Jósika Miklós, Jókai Mór és Gárdonyi Géza nevét szokás megemlíteni.[10] Rendkívül széles érdeklődési körébe beletartozott a középkori magyar történelem. Ennek köszönhetően született meg a II. Endréről szóló Hétszer vágott mező, a Luxemburgi Zsigmondról szóló Tört királytükör, valamint a Nápolyi Johanna, továbbá a Báthoryak-korabeli Erdély nagy sorskérdéseit témául választó Négy szél Erdélyben, illetőleg a Sárkányfog, s a Wesselényi-összeesküvésről és Zrínyi Ilonáról szóló a Sasnak körmei között. A Nyugatrómai Birodalom bukásának zaklatott időszaka (Ravennában temették Rómát), és a bizánci udvar intrikái is megragadták írói képzeletét. (A Bíborbanszületett című regényének főhőse Szent László királyunk unokája, Komnénosz Mánuel. Az ennek, a Nyugat és a Kelet hatalmi ellentéteit a maga javára fordítani kívánó bizánci császárnak az életét feldolgozó grandiózus történelmi tabló sokak szerint a Passuth-életműben az opus magnum.) Passuth László regényes korrajzai közül talán a legismertebb, s a mai napig is a legkedveltebb az ún. „spanyol trilógia”, melyben a spanyol Habsburgok világuralmának, majd hanyatlásának koráról mesél. (Esőisten siratja Mexikót, Fekete bársonyban, A harmadik udvarmester) Művészéletrajzai is jelentősek. Megihlette a késő-reneszánsz olasz zeneszerzőinek: Gesualdónak és Monteverdinek az élete (Madrigál, A mantuai herceg muzsikusa), Raffaello vatikáni korszaka (Aranyködben fáznak az istenek), akárcsak a másik festőóriás: Caravaggio kalandos élete. (Medúzafej)[11] Lagúnák címmel Giorgione szerelmi életébe is elkalauzol. Művei sorából feltétlenül említést érdemel még A lombard kastély (1941), amelynek főhőse egy ragyogó tehetségű fiatal művészettörténész, aki itáliai tanulmányútján képhamisítási ügybe keveredik, ugyanis arra akarják felhasználni, hogy szakvéleményével bizonyos festményeket neves festők alkotásaként hitelesítsen. A művészettörténeti rejtvényfejtés krimiszerű izgalmát felkínáló regényt napjainkban „a magyar Da Vinci-kódként” tartják számon, hozzátéve azt a nem elhanyagolható körülményt, hogy a Passuth-mű több mint 60 évvel Dan Brown bestsellere előtt keletkezett.[12] Nagyívű, szélesen hömpölygő regényeinek becsülésreméltó erénye a gondos forrásfeldolgozói munkából adódó hitelesség, valamint az a törekvés, hogy a tárgyul választott eseményeket minél átfogóbb, európai perspektívából tárja a nagyközönség elé.[13] A Passuth-próza jellemzően hosszú mondatokból építkezik, amelyek többszörösen összetettek vagy mellérendelők.[14] Nyelvi világára jellemző még az is, hogy képszerű, költői.[15] A Nyugat folyóiratban a neves irodalomtörténész, Kardos László az Esőisten siratja Mexikót című regény kapcsán annak a véleményének ad hangot, hogy a regény nyelve egyszerre keresett és gazdag. „A mondatok hasonlóak azokhoz a titokzatos homályba hulló indián tájakhoz, amelyeknek iszalagos, fülledt és buja vegetációját oly nagy kedvvel festegeti az író.”[16] A történelmi regények mellett Passuth László írói működésének másik nagy területe az emlékiratírás volt. Kamaszkori élményeitől az 1960-as évekig terjedően vetette papírra emlékeit, elmélkedéseit öt kötetben (Kutatóárok, Rézkor, Gyilokjáró, Barlangképek, Tíz esztendő tető alatt). A milliós példányszámot elérő Passuth Lászlót a korabeli kritika lektűríróként kezelte.[17] Hegedüs Géza a Magyar Irodalmi Arcképcsarnok Passuth Lászlóról szóló részében ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy miközben az irodalom művelői Homérosz óta az olvasóközönség tetszésére vágynak, minek folytán rá vannak szorítva arra, hogy érdekesen írjanak, a szakmában gyanakodva nézik azokat, akik birtokában vannak a siker receptjének.[18] Hegedüs ezzel zárja Passuth ellentmondásos fogadtatására adott magyarázatát: „Évtizedeken át ő volt a legtöbb kiadásban, legnagyobb példányszámban megjelenő magyar író. Ezt tulajdonképpen életében sem, halála óta sem bocsátották meg neki az irodalom bennfentesei.” Passuthnak a szocializmus időszakában nemcsak az olvasmányosságát vetették a szemére, de az állítólagos „kultúrpesszimisztikus” múltnosztalgiáját is.[19]  A kritikusok Passuthtal szembeni tartózkodásába alighanem az is belejátszott, hogy Passuth keresztény szellemiségű, azaz – ha nem is harcosan, de – rendszerellenes volt.[20] Mindebből logikusan következett, hogy Passuth László az aczéli kultúrpolitika hármas fölosztásában (támogatott, tűrt, tiltott) a „tűrt” kategóriába tartozott. Kitüntetést, hivatalos elismerést soha nem kapott. Érdekes jelenség, hogy míg életében azzal vádolták Passuthot, hogy túl könnyű kézzel ír, napjainkban egy ellentétes probléma merül fel. A ma olvasói, úgy tűnik, nehezebben birkóznak meg a Passuth-művekben lépten-nyomon felbukkanó veretes körmondatokkal, archaikus kifejezésekkel, hosszúra nyúló művelődéstörténeti kitérőkkel. Mivel Passuth írói módszere az volt, hogy hatalmas történelmi tablókat festett, a cselekménybonyolítása sem feltétlenül olyan „pörgős”, mint amit napjaink olvasója elvárna.[21] Bár Passuth Lászlóról mind a mai napig nem született átfogó monográfia, azt senki se vonja kétségbe, hogy európai műveltségű és kitekintésű író volt, aki missziójának tekintette, hogy olvasói látókörét szélesítse.[22] Passuth László érdemei a történelmi ismeretterjesztésben és az egymást követő generációk magyarságtudatának megőrzésében vitán felül állnak. A bámulatos termékenységet a kérlelhetetlen minőségérzékkel ötvöző íróban a 20. század klasszikus rangra emelkedett nagy alkotóművészét tisztelhetjük.[23] Híres mondása
Művei
Emlékezete
Jegyzetek
ForrásokTovábbi információk A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak Passuth László témában.
|
||||||||||||||||||||||||||||||
