Petra Kvitová
Petra Kvitová (Bílovec, 1990. március 8. –) olimpiai bronzérmes, kétszeres Grand Slam-tornagyőztes cseh hivatásos teniszezőnő. 2006-ban kezdte profi pályafutását. Karrierje során egyéniben 31 WTA-tornán és hét ITF-versenyen diadalmaskodott eddig. Legjobb egyéni világranglista-helyezése a második volt, amelyet 2011. október 31-én ért el. 1999 óta, amikor Jana Novotná második volt a ranglistán, ő az első cseh teniszezőnő, akinek sikerült bejutnia a legjobb ötbe.[1] Legnagyobb sikere, hogy 2011-ben megnyerte a wimbledoni teniszbajnokságot, amelynek döntőjében Marija Sarapovát győzte le.[2] Ugyanennek az évnek a végén sikerült diadalmaskodnia az év végi világbajnokságon is, a fináléban a fehérorosz Viktorija Azarankát felülmúlva.[3] 2014-ben ismét megnyerte a wimbledoni tenisztornát. A 2016-os WTA Elite Trophy bajnokok tornáján az első helyet szerezte meg. A 2016-os riói olimpián az elődöntőig jutott, és a bronzéremért játszott mérkőzésen három szettben győzött az amerikai Madison Keys ellen. 2016. decemberben otthonában rablótámadás érte, amelynek során késsel megsebesítették a bal kezét.[4] Sérülése miatt 2017-ben fél év kihagyásra kényszerült.[5] A 2017-es Roland Garroson az első fordulóban győzelemmel tért vissza,[6] majd következő tornáján, a Wimbledont megelőző birminghami füves pályás versenyen már az elsőséget is megszerezte.[7] 2023 júliusában összeházasodott a korábban szintén profi teniszező Jiri Vanekkel, aki hét éve az edzője.[8] Magánélete1990. március 8-án született Bílovec városában, Csehországban (akkor még Csehszlovákia). Apja Jiří Kvita, anyja Pavla Kvitová. Két bátyja van: Jiři és Libor. Gyermekkora alatt kedvenc játékosa az akkori női mezőnyben a szintén cseh Martina Navratilova volt.[9] JátékstílusaKvitová balkezes játékos, ami nagy előnyére válik a pályán. Egyik nagy fegyvere a gyors szervája. Nagyon kemény és lendületes fonákja és tenyerese van. Állóképessége és lábmunkája is kiváló, ezenkívül legtöbbször kiegyensúlyozottan játszik az alapvonalról.[10][11] Profi karrierje2006–07: Bemutatkozó évei ITF-versenyekenKvitová a 2006-os évben csak kisebb ITF-versenyeken indult. Első tornáját Szegeden nyerte meg 2006 szeptemberében. Az év végén még hazai közönség előtt is nyert egy versenyt. 2007-ben négy ITF-tornán is sikerült győznie. Júliusban Stockholmban pedig először játszott mérkőzést egy WTA-torna főtábláján, de az első körben vereséget szenvedett. Augusztusban először vehetett részt egy felnőtt Grand Slam-verseny selejtezőjében, a US Openen, de nem sikerült feljutnia a főtáblára, mivel a második körben alulmaradt ellenfelével szemben. 2008Az Australian Openen is selejtezőt játszott, de az első meccsén kikapott. Februárban, a selejtezőből feljutva a párizsi torna első fordulójában élete során először tudott győzni egy WTA-torna főtábláján, s rögtön egy top 30-as játékos, Anabel Medina Garrigues ellen. A második körben a negyedik kiemelt Jelena Gyementyjeva viszont túl erős volt neki, s két szettben kikapott. Február végén karrierje addigi legnagyobb győzelmét érte el Memphisben, miután az első fordulóban legyőzte az első kiemelt, a világranglistán nyolcadik helyen álló Venus Williamset. A második fordulón viszont ezúttal sem sikerült túljutnia. Márciusban Miamiban először indult el egy Tier I-es torna selejtezőjében, s újra kiharcolta a főtáblára jutást, viszont az első körben kikapott az észt Kaia Kanepitől. Mivel április elején Spanyolországban újabb ITF-tornát nyert meg, április 14-én bekerült a Top 100-ba (98.) a világranglistán.[12] Ennek köszönhetően a Roland Garroson már alanyi jogon főtáblás volt, nem kellett selejtezőt játszania. Az első két meccsét játszmavesztés nélkül nyerte meg, majd a harmadik körben hatalmas csatában legyőzte a 12. kiemelt Szávay Ágnest is. A következő fordulóban viszont megállította őt Kaia Kanepi, de így is a negyedik fordulóig jutott élete első Grand Slam-főtábláján. A füves tornákon nem tudott mérkőzést nyerni, Eastbourne-ben és Wimbledonban is az első fordulóban búcsúzott. Legközelebb július elején, Budapesten tudott mérkőzést nyerni, ahol a negyeddöntőben a későbbi döntős Andreja Klepačtól kapott ki. A US Openen már az első forduló után elbúcsúzott a tornától. Az év hátralevő részében a legjobb eredményét október közepén, a Tier II-es zürichi versenyen érte el, ahol a selejtezőből feljutva egészen a negyeddöntőig jutott. A világranglista negyedik helyén álló, második kiemelt szerb Ana Ivanovićtól kapott ki. A jól sikerült tornának köszönhetően október 20-án bekerült a Top 50-be (44.) is,[12] s az évet ugyanebben a pozícióban zárta.[13] 2009Kvitová a 2009-es évet Ausztráliában kezdte. Az év első versenyén, Brisbane-ben Ana Ivanović ellen játszotta első mérkőzését, akitől ezúttal is vereséget szenvedett. Következő tornáján, Hobartban viszont remekelt, és megnyerte élete első WTA-trófeáját. A döntőben honfitársát, Iveta Benešovát győzte le. Az Australian Openen viszont már az első fordulóban vereséget szenvedett a tizenharmadik kiemelt Viktorija Azarankától. A következő két tornáján sem szerepelt jól, csak március közepén, Indian Wellsben tudott legközelebb mérkőzést nyerni. Itt a harmadik fordulóig jutott, ahol az orosz Vera Zvonarjova állította meg. A következő négy WTA-tornáján csak egy mérkőzést tudott megnyerni, a Roland Garrostól pedig kénytelen volt visszalépni bokasérülés miatt.[12] Az első fordulóban búcsúzott Wimbledonban is. A US Openen viszont ismét jobb formában játszott. Az első körben legyőzte a 27. kiemelt Alisza Klejbanovát, majd az olasz Tathiana Garbint is. A harmadik fordulóban a világelső Gyinara Szafina volt az ellenfele, akit nagy meglepetésre sikerült elbúcsúztatnia a tornától. A döntő szettben 6–5-nél Kvitová három mérkőzéslabdát is hárított, a rövidítést pedig ő bírta jobban, így 6–4, 2–6, 7–6(5)-ra nyert.[14][15] A negyedik körben a belga Yanina Wickmayerrel is szoros mérkőzést játszott, ezúttal azonban ő maradt alul, 4–6, 6–4, 7–5 arányban. Az év hátralévő részében még három tornán szerepelt Kvitová, s a legjobb teljesítményt októberben, Linzben nyújtotta. Egészen a döntőig jutott, miután három kiemeltet is legyőzött (Iveta Benešovát, Carla Suárez Navarrót és Agnieszka Radwańskát), de a fináléban Wickmayertől ismét vereséget szenvedett 6–3, 6–4 arányban.[16] 2010Hobartban nem sikerült megvédenie címét, mivel már a kvalifikáció során elbukott. Az Australian Openen megnyert egy mérkőzést, utána azonban sima vereséget szenvedett a későbbi győztes Serena Williamstől. Februárban, Memphisben az elődöntőben kapott ki az orosz Marija Sarapovától. Ezt követően ismét hullámvölgybe került, hónapokig alig tudott mérkőzést nyerni, s a Roland Garroson is már az első fordulóban vereséget szenvedett. A wimbledoni versenyen viszont óriási meglepetésre az elődöntőig jutott. Sorrendben legyőzte Sorana Cîrsteát, a huszonharmadik kiemelt Cseng Csiét, a tizennegyedik kiemelt Viktorija Azarankát, a negyedik kiemelt Caroline Wozniackit, majd a negyeddöntőben hatalmas csatában, összesen öt mérkőzéslabdát hárítva elbúcsúztatta Kaia Kanepit is 4–6, 7–6(8), 8–6 arányban.[17] Az elődöntőben viszont két szettben alulmaradt a későbbi győztes Serena Williamsszel szemben. Kiváló eredményének köszönhetően július 5-én először került be a legjobb harmincba a világranglistán.[18] Ezt követően megint hullámvölgybe került, mivel a következő öt tornáján mindenhol az első fordulóban esett ki. US Openen nyert legközelebb meccset, a harmadik fordulóban a későbbi győztes belga Kim Clijsterstől kapott ki két sima szettben. Az év hátralévő részében a legjobb eredménye egy Pekingben elért harmadik kör volt, ahol a világranglistán második Caroline Wozniackitól kapott ki.[19] 2011: Első Grand Slam-győzelme – második a világranglistánKvitová számára ez az év nagyon jól indult, mivel az év elején megrendezett brisbane-i versenyt megnyerte, a döntőben a német Andrea Petkovićot győzte le.[20] Az Australian Openen két kiemeltet is búcsúztatott (Samantha Stosurt és Flavia Pennettát), de a negyeddöntőben az orosz Vera Zvonarjova megállította őt. Az Australian Open után, január 31-én bekerült a legjobb húszba (18.) a világranglistán.[12] Februárban, Párizsban megszerezte második tornagyőzelmét is a szezonban. A döntőben Kim Clijsterst győzte le 6–4, 6–3 arányban.[21] A következő hetek kevésbé jól sikerültek. Dubajban az első fordulóban búcsúzott, Indian Wellsben a másodikban, Miamiban pedig a harmadik körben szenvedett vereséget. Az európai salakpályás szezont Madridban kezdte, ahol ismét nem talált legyőzőre. A döntőben Viktorija Azarankát múlta felül 7–6(3), 6–4 arányban.[22] A Roland Garroson a negyedik fordulóban búcsúzott, a későbbi győztes Li Nától kapott ki. Wimbledon előtt Eastbourne-ben a döntőig jutott, ahol szoros mérkőzésen vereséget szenvedett a francia Marion Bartolitól.[23] Wimbledonban érte el karrierje legnagyobb sikerét. Négy kiemelt (Roberta Vinci, Yanina Wickmayer, Cvetana Pironkova, Viktorija Azaranka) búcsúztatása után a döntőben legyőzte az ötödik kiemelt Marija Sarapovát is 6–3, 6–4-re, ezzel megnyerte élete első Grand Slam-trófeáját.[24] Kvitová Martina Navratilova 1990-es győzelme óta az első balkezes játékos volt, aki megnyerte a wimbledoni tornát,[25] és az első cseh teniszezőnő Jana Novotná 1998-as wimbledoni győzelme óta, aki Grand Slam-tornát nyert.[24] Egyben ő az első Grand Slam-győztes teniszező a nők és a férfiak mezőnyében egyaránt, aki 1990-ben született.[25] Torontóban és Cincinnatiben is Andrea Petković győzte le, mindkétszer a harmadik fordulóban. A US Openen már az első fordulóban búcsúzott, Alexandra Dulgheruval szemben maradt alul két játszmában. Tokióban elődöntős volt, ott Zvonarjova állította meg 7–6(2), 6–0-lal. Az év végén további két tornagyőzelmet szerzett még. Linzben a döntőben a szlovák Dominika Cibulkovát győzte le,[26] majd az év végi isztambuli világbajnokságon is folytatta menetelését. A csoportkörök során két játszmában bizonyult jobbnak a világelső Caroline Wozniackinál, Vera Zvonarjovánál, majd Agnieszka Radwanskánál is. Az elődöntőben 5–7, 6–3, 6–3-ra győzte le a US Open-bajnok Samantha Stosurt, a döntőben pedig a fehérorosz Viktorija Azarankát is megverte 7–5, 4–6, 6–3 arányban, így veretlenül fejezte be a versenyt. A torna megnyerésével a világranglista második helyére került, és mivel ez volt a 2011-es év utolsó WTA-tornája, így másodikként is zárta az évet.[3] Kvitová a cseh Fed-kupa-csapat tagjaként hat mérkőzéséből hatot megnyert, ezzel hozzásegítette csapatát a 2011-es moszkvai Fed-kupa-döntő megnyeréséhez is, ahol az oroszok felett diadalmaskodott a cseh válogatott. Ezzel a győzelemmel Kvitová méltón zárta az évet.[27] A szezon során nyújtott kiváló teljesítményének köszönhetően a WTA-nál ő lett az év játékosa és az év legtöbbet fejlődő játékosa, valamint ő kapta a sportszerűségi díjat is.[28] A Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) szintén őt választotta a 2011-es esztendő legjobb teniszezőnőjének.[29] 2012Kvitová az évet a Hopman-kupán kezdte, amelyet minden év januárjában rendeznek meg az ausztráliai Perthben. Csapattársa Tomáš Berdych volt. Kvitová megnyerte az összes egyéni mérkőzését a tornán. Legyőzte a bolgár Cvetana Pironkovát,[30] az amerikai Bethanie Mattek-Sandsot,[31] a világelső Caroline Wozniacki ellen 7–6(4), 3–6, 6–4 arányban diadalmaskodott,[32] a döntőben pedig a francia Marion Bartolit 7–5, 6–1-re győzte le.[33] Mivel a fináléban Berdych is megnyerte a mérkőzését, a cseh csapat megnyerte a tornát. Első WTA-tornája az évben az Apia International Sydney volt. Második kiemeltként indult a versenyen, és a világelsőségért is harcolt, de a negyeddöntőben 1–6, 7–5, 6–2 arányban kikapott a későbbi döntős Li Nától, így nem sikerült a világranglista élére kerülnie.[34] Az Australian Openen második kiemeltként volt rangsorolva. Az első fordulóban sima két szettben legyőzte Vera Dusevinát, a második fordulóban három játszmában sikerült kiejtenie Carla Suárez Navarrót.[35] A következő három körben legyőzte az orosz Marija Kirilenkot, a szerb Ana Ivanovićot,[36] a negyeddöntőben pedig az olasz Sara Erranit.[37] Az elődöntőben az ellenfele az orosz Marija Sarapova volt, akit a 2011-es wimbledoni döntőben sikerült legyőznie, ezúttal azonban Sarapova visszavágott az akkori vereségért, és nagy csatában, 6–2, 3–6, 6–4 arányban megállította a cseh játékost.[38] Az Australian Open után visszalépett a dohai és dubai tornától Achilles-ín sérülése miatt.[39] Az egy hónapos kihagyás után Indian Wellsben tért vissza, ahol a harmadik fordulóban vereséget szenvedett az amerikai Christina McHale-től 2-6, 6-2, 6-3 arányban.[40] Grand Slam-döntőiEgyéniGyőzelmei (2)
Elveszített döntői (1)
Eredményei Grand Slam-tornákonEgyéniRészvételei az év végi bajnokságokon
Év végi bajnokságok döntőiGyőzelmek (2)
Elveszített döntő (1)
WTA-döntőiEgyéniGyőzelmei (31)
*2021-től megváltozott a tornák kategóriáinak elnevezése. Elveszített döntői (11)
Statisztikák
* 2023. január 21-én Pénzdíjak
*2023. január 21-ei állapot. Év végi világranglista-helyezései
Díjai, elismerései
Jegyzetek
Források
További információkA Wikimédia Commons tartalmaz Petra Kvitová témájú médiaállományokat.
|