Port of Spain
Port of Spain Trinidad és Tobago fővárosa, és harmadik legnagyobb területű városa Chaguanas és San Fernando után. FöldrajzA város Trinidad szigetének északnyugati részén helyezkedik el, a Gulf of Paria (spanyolul Golfo de Paria) öbölnél. A város adminisztratív központ, továbbá fontos kikötő. Több bányászott anyagot is hoznak ide, például: bauxitot Guyanáról, vasat Venezuelából. Éghajlat
TörténelemA város egy kis halászfalu volt, úgy hívták, hogy Cumucurapo (a selyemgyapot fák helye). A várost, miután spanyol hódítók érkeztek, átnevezték Puerto de los Hispanioles-re (aminek ugyanaz a város jelentése, mint ma: Spanyolország kikötője). A város legközelebbi része, az alváros helyén mangroveerdők voltak. Amikor 1680-ban Comte D'Estrées meglátogatta a várost, azt írta, hogy: Itt nincs is Port of Spain (Puerto de los Hispanioles). De 1690-ben a spanyol kormányzó, Don Sebastien de Roteta azt jelentette: már 6 ház kész van, és több további épül. Amikor 1757-ben San José de Oruña, a régi főváros megrongálódott, Port of Spain lett az új főváros. A város 1786-ban 3000 lelket számlált. 1797-ben a város és az ország brit uralom alá került. 1906-ban körülbelül 100000 lakosú volt Port of Spain. 1958 és 1962 között a város a rövid életű Nyugat-indiai Föderáció fővárosa volt. (A Karib-tengert Nyugat-Indiai-tengernek is hívják, mert Kolumbusz Kristóf azt hitte, az India, innen kapta az ország a nevét.) Városrészek
NépességPort of Spain lakossága 1901-ben 54100, 1946-ban 92793, 1960-ban 93954, 1970-ben 73950, 1988-ban 59200, 2000-ben 49031 fő. Testvérvárosok
FordításEz a szócikk részben vagy egészben a Port of Spain című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként. További információkA Wikimédia Commons tartalmaz Port of Spain témájú médiaállományokat.
Térképek |