Roy Scheider
Roy Scheider (Orange, New Jersey, 1932. november 10. – Little Rock, Arkansas, 2008. február 10.) amerikai filmszínész. Élete és pályafutásaNémet származású protestáns apától és katolikus ír anyától született. Fiatal korában aktívan sportolt, az atletizálás mellett a baseball és a boksz volt a kedvelt sportága, 1947 és 1958 között szülőhelyén, Jersey-ben amatőr bokszoló is volt, 10 versenyéből 9-et KO-val nyert meg. Később aztán inkább a színház felé fordult az érdeklődése. Három évig a Légierőnél is szolgált, majd tévésorozatokban szerepelt. Első filmszerepe egy 1964-es kis költségvetésű horrorfilmben volt. 1971-ben kapott először fontos szerepeket, előbb az Alan J. Pakula rendezte Klute című krimiben Donald Sutherland mellett, majd a William Friedkin által rendezett Francia kapcsolat című krimiben, melyben Gene Hackman volt a partnere; ezért a szerepért jelölték először Oscar-díjra a „legjobb férfi mellékszereplő” kategóriában. 1975-ben játszotta talán legismertebb szerepét, Brody rendőrfőnököt a Steven Spielberg rendezte Cápa című kalandfilmben, majd annak folytatásában is 1978-ban. 1976-ban a Maraton életre-halálra című kémfilmben bukkant fel Dustin Hoffman és Laurence Olivier mellett. Ugyanebben az évben a szintén William Friedkin rendezte A félelem ára című kalandfilmben is szerepelt, mely az 1953-as A félelem bére című film feldolgozása volt. 1979-ben a Jonathan Demme rendezte Utolsó ölelés című thriller mellett a Mindhalálig zene című Bob Fosse-musical főszerepe is az övé volt, ezért a szerepért másodszor is Oscarra jelölték a „legjobb férfi főszereplő” kategóriában. Következő ismert filmje az 1983-as Kék villám című akciófilm volt, majd az 1984-es 2010 – A kapcsolat éve című sci-fi, mely a 2001: Űrodüsszeia folytatása volt. Később több különböző, hullámzó színvonalú filmben szerepelt, a legismertebbek ezek közül az Oroszország-ház (1990), a Meztelen ebéd (1991) és a Rómeó vérzik (1993). A kilencvenes évek derekától többségében már csak kis költségvetésű, direkt videóra gyártott filmekben kapott szerepeket. Sorozatokban is szerepelt, mint például a szintén Steven Spielberghez köthető SeaQuest DSV-ben, ahol az egyik főszereplő volt, de szerepelt a Harmadik műszak című amerikai sorozat több epizódjában is, ahol egy orosz maffiózót alakított. Halála2008. február 10-én rákbetegségben hunyt el, miután azt 2004-ben diagnosztizálták, majd csontvelő-átültetésen is átesett. MagánéleteScheider kétszer nősült, első feleségével 1962-től 1986-ig élt együtt. 1989-ben házasodott újra, második feleségével haláláig együtt élt. Első feleségétől egy lánya, másodiktól egy fia született, utóbbi szintén színész. A filmszínész politikailag is elkötelezett volt: több civil mozgalomban vett részt, tüntetett többek között az iraki háború ellen is. Filmjei
Jegyzetek
Fordítás
Források
További információkA Wikimédia Commons tartalmaz Roy Scheider témájú médiaállományokat.
|