S31-es autóút (Ausztria)
Az osztrák S31-es autóút (németül Burgenland Schnellstraße) Burgenland északi és középső részén halad. TörténeteEredetileg az S31-es autóutat csak Kismartontól Lékáig tervezték megvalósítani. A mai Kismarton felé vezető szakasz az 1971. július 16-án kelt 286. Szövetségi Törvény a Szövetségi utakra vonatkozóan (Bundesstraßengesetz – 1971) Pándorfalutól Kismarton érintésével Bécsújhelyig, mint S4-es autóút épült volna ki. A S4-es út ma Bécsújhely és Nagymarton között üzemel. Az 1971-es osztrák úthálózat kialakítását rögzítő jogszabály a Kismarton-Sopronszentmárton-Léka (B55 főút) nyomvonalat jelölte ki, mint S31-es gyorsforgalmi út.[1] 1983-ban a mai is ismert nyomvonal került előtérbe, amikor az S31 autóutat északra is meghosszabbítva a Pozsony/Lajtakörtvélyes Csehszlovákia határ – Kismarton – Veperd- Léka (B55 főút) nyomvonalra módosították.[2] Az 1983-ban javasolt S31 északi szektor Kismarton-Pozsony autóút nyomvonalát azután csak időben jóval későbben, és csak az A4 autópálya-Pozsony viszonylatra rövidülve követte a 2007-ben átadott A6-os autópálya. 1986. március 5-én újra módosították az út jogszabályban kijelölt nyomvonalát és az a Kismarton B50 főút – Veperd – Dérföld B50 főútra rövidült.[3] Végül a 2002. évi 50. törvénycikk mondta ki, hogy az S31 eléri magyar országhatárt Rőtfalvánál, ugyanakkor nem épül tovább Kismartontól északra a Fertő tó partján.[4] 1976-ban nyitották meg az első szakaszát Kismarton-dél és Kimarton csomópont (3,055 km), a mai A3 autópálya csomópont között. Az egyes szakaszok átadása:
Felsőpulya-Kőszeg szakaszA 2010-ben jelentették be, hogy az autóutat Kőszegig meg kívánják hosszabbítani. A Kőszeg-Szombathelyig való déli meghosszabbítására (M87 autóút irányába) három terv is készült, de Ólmod lakói tiltakoznak az építkezés ellen.[7] Ólmodnál lévő bizonytalan határátlépés miatt a déli szakaszt a B61 főútig tervezték autóútként kiépíteni.[8] Végül az érintettek megegyeztek, hogy nem Ólmodnál, hanem Kőszegnél éri majd el a magyar határt az út meghosszabbítása.[9] A megállapodás következtében a tervezett útnyomvonal változatok közül a Locsmándhoz közelebbi 2 nyomvonal elvetésre került. A végleges Felsőlászlót keletről és délről, Répcekethelyt északról, Rőtfalvát keletről elkerülő út 2014. március 5-én – az eredeti tervekhez képest 2 év késéssel – a kapta meg a jogerős környezetvédelmi engedélyét.[10] Az M87-es autóút elhúzódó kiépítése, illetve a déli végcsomópont és Kőszeg közötti osztrák településeket terhelő gépjármű forgalom miatt első ütemben B61a főút jelzéssel 2x1 sávon 9 km-es – autóútként működő – főút épült a B61 főútig 2017. július 17-ei határidővel. 2014. május 5-én megkezdődtek és augusztusban befejeződtek déli végcsomópont és Rőtfalva B61-es főút között a kivitelezést megelőző régészeti feltárások.[11] Az alapkő letételére 2014. szeptember 22-én került sor. A kivitelezést a STRABAG végezte.[12] A főút később gyorsforgalmivá fejleszthető, amennyiben elkészül a magyar oldalon tervezett folytatása.[13] A B61-es főúttól Kőszeg felé hiányzó szakasz addig nem épülhetett meg, amíg a határmetszési pont kijelölésre nem került. 2014. október 15-én Budapesten megállapodás született arról, hogy a Burgenland és Magyarország határmenti térségeinek 2014-2020. közötti fejlesztése között az egyik gyorsforgalmi út az S31-M87 összekötése lesz.[14] 2016-ban a határmetszésről megegyezés született. 2018 májusában megkezdődött az utolsó szakasz kivitelezése.[15] 2017-2018-ban elkészült a Nagymarton és Fraknó pihenőhely bővítése, a Nagymarton S31-S4 csomópont rámpáinak megújítása, két év alatt pedig a 4 viadukt komplett megújítása. KiépítettségeAutópályaként üzemel a Kismarton elkerülő, illetve az A3-as autópályába és S4 csomópont (Nagymarton) között. Autópályává bővíthető autóút a meglévő alépítmények és telekterülete alapján az S4 gyorsforgalmi út és a Veperd (Weppersdorf) csomópont közötti szakasz. Az ettől délre lévő pálya már csak 2×2 sávos autóútnak megfelelő műtárgyakkal készült el. 2001–2004 között kiépült a Sopronújlak (Neutal) – Felsőpulya (Oberpullendorf) szakasz. A csávai (Stoob) elágazótól 2×1 sáv halad a B50 főúti végpontot jelölő körforgalomig. Bővítés 2026-ig2018-ban kezdődött el a Nagymarton és Veperd közötti szakasz biztonságának javítása és a menetirányok beton elemekkel való elválasztása. A Nagymarton és Fraknó közötti fizikai elválasztásának kiépítése és a pálya kiszélesítése – első ütemként – 2019. december 20-án átadásra került, majd a 2021. december 23-án a Veperd előtti második szakasz is elkészült.[16] 2022-től kezdődik és 2026-ban zárul a Szikra (Sieggraben) völgykereszteződéseinek teljes értékű, elválasztott 2x2 sávos kiépítése azzal, hogy Kőszeg felé haladó irány 4 új völgyhidat kap, míg a Kismarton felé menő pálya marad a meglévő viaduktokon.[17] Tervezett tovább építéseKismarton-Nezsider szakaszA gyorsforgalmi utat északi irányban is meghosszabbítanák, így ott az A4-es autópályába csatlakozna be. Lakossági tiltakozás miatt elfogadott nyomvonalak a teljes északi szakaszra nincsenek.[18] Időközben az S1-es gyorsforgalmi út átadásával egyidejűleg a teherforgalmat a B50-es főút Fertő melletti szakaszáról kitiltották, így a gyorsforgalmi út fejlesztés is lekerült a napirendről. Csomópontok és pihenőhelyek
Galéria
Jegyzetek
További információk
|