Tátrai villamosvasút
A Tátrai Villamosvasút (szlovákul Tatranská elektrická železnica; TEŽ) a Magas-Tátra településeit összekötő keskenynyomközű (1000 mm) elektromos vasút Szlovákiában, amely a Szlovák Államvasutak tulajdonában van. TörténeteA tátrai villamosvasút vonala még a Monarchia idején épült. Az 1896-ban megnyitott Csorbatói Fogaskerekű Vasút után 1908-ban elkezdődött egy Popráddal való közvetlen összeköttetés kiépítése is. A Tátrafüredi Helyiérdekű Villamos Vasutak (T.H.É.V.V.) vonalai 1912-ben készültek el. A villamosvasút meghosszabbítására további tervek születtek, a hálózat keleti irányban Barlangligetig szerették volna továbbépíteni, de erre végül az első világháború kitörése miatt nem került sor. Első pillanattól fogva villamos motorvonatok közlekedtek rajta. A vonal 1922-ig magyar tulajdonban volt. A vonalat 1965–1969 között felújították, mivel 1970-ben Csorbatón tartották a sí-világbajnokságot. Ekkor kerültek a vonalra a prágai ČKD Tatra által gyártott 420.95 sorozatú villamos motorvonatok. A 80-as években a poprádi végállomást átépítették, azóta a szerelvények a Zsolna–Kassa fővonal fölötti peronról indulnak. 2000–2006 között álltak üzembe a Stadler ruttkai üzeme által gyártott új Stadler GTW motorvonatok, ezzel egy időben a régi Tatra típusú villamosokat fokozatosan kivonták a forgalomból. A 2004. november 19-én pusztító hatalmas orkán a villamosvonalra is súlyos károkat mért. A sínekre eső fák több szakaszon megsemmisítették a felsővezetéket és a tartóoszlopokat. Fél éven keresztül pótlóbuszok közlekedtek Ótátrafüred és Csorbató között. A helyreállítási munkálatok során 300 oszlopot kellett újra felállítani. Az egyik villamos vonat Józef Tischner (1931–2000) lengyel teológus és filozófus után kapta a nevét, aki a guráli kultúra kutatója is volt. VonalakPoprád-Felka – Ótátrafüred – Csorbató
A vonal hossza: 29 km. Ótátrafüred – Tátralomnic
A vonal hossza: 6 km. Járművek
ForgalomA villamos mindkét vonalán hajnaltól késő estig minden nap óránként közlekedik, a szerelvények minden állomáson megállnak. A menetrendet évek óta úgy állítják össze, hogy Ótátrafüreden a Tarajkára vezető vonalra is közvetlen csatlakozás legyen. A szerelvények még nagyobb hó esetén is elég pontosan közlekednek. A villamosra csak előreváltott menetjeggyel szabad felszállni, amelyek az állomásokon kívül is sok helyen kaphatók, vagy akár SMS küldésével is megválthatóak.[1] A vonalak zónákra vannak felosztva, a vonatra felszállva az átlépett zónáknak megfelelő számú jegyet kell érvényesíteni. Kapható többzónás jegy is, ezen a zónáknak megfelelő számú ablakot kell érvényesíteni. Annak ellenére, hogy rengeteg a magyar utas, csak elvétve találni magyar információs táblákat. Jegyzetek
További információk
|