január 12. – A tüzérségi előkészítést követően – 10.30-kor hadosztálynyi erővel – megindul a Vörös Hadsereg támadása Urivnál.
január 13. – A magyar főparancsnokság összevonja a rendelkezésére álló tartalékokat és ellentámadást indít; a nap végére sikerül elérni az előző napon elvesztett állásokat.
január 14. – Az urivi hídfőnél áttört szovjet csapatok a betörés helyét 40 km széles és 20 km mély réssé tágítják.
január 15. – A Lengyel Munkáspárt KB nyílt levélben fordul az emigráns kormány lengyelországi képviseletéhez, melyben Nemzeti Harci Front létrehozására tesz javaslatot.[1]
január 16. – 20.30-kor a magyar 2. hadsereg parancsnoksága kiadja a parancsot, miszerint – a visszavonulás biztosítása, valamint a szovjet támadás lassítása érdekében – Osztrogozsszkot minden körülmények közt tartani kell. A szovjetek megsemmisítik a miskolci 13. gyalogezredet, az egység nagy része elesik, kisebbik része fogságba kerül.
Podszerednyeje és Ilovszkoje térségében a bekerítő hadmozdulatot végző szovjet csapatok tűzösszeköttetést létesítenek egymással.
K. Sz. Moszkalenko tábornok jelentős erőket csoportosít át Osztrgozsszk bevételére, így az 1. páncéloshadosztály vissza tudja foglalni az időközben elesett Alekszejevkát, s a bekerítésből kivezető út 21-éig nyitva marad.
január 19. – A fellépő krónikus lőszerhiány miatt mind Osztrogozsszk, mind Ilovszkoje védői a kitörnek. A repülő csoportnak sikerül rést ütni a várost körülvevő gyűrűn, s azt áttörniük. A kitörést vezető Csukás Kálmán vezérkari alezredes hősi halált hal. A megmaradt csapatok visszahúzódva Heppes Aladárszázados vezetése alatt újra körvédelemre rendezkedik be.
január 20. – Vargyassy Gyulavezérőrnagy az Oszkol völgyében gyülekező erőkből harccsoport alakítására és Bugyennij védelmére kap parancsot. A szovjet hadvezetés megkezdi a voronyezs-kasztornojei hadművelet előkészítését, amely 23-án veszi kezdetét.
január 21. – A szovjet csapatok Oszkol völgyét támadják.
A németek nem engedélyezik a magyar alakulatok számára az utak használatát, ezért Gorsecsnojéig ‑ az úttal párhuzamosan – a magas hóban, onnantól Sztarij Oszkolig a vasúti töltésen – erős partizántámadások közepette – viszik végbe a visszavonulást.
március 22. – Winston Churchill elfogadja a javaslatot, hogy Jugoszlávia Népfelszabadító Antifasiszta Tanácsához (AVNOJ) is küldjenek megbízottakat.[3]
április 5. – A németek a prágai börtönben elkezdik a bebörtönzött cseh hazafiak kivégzését. (1945. április 26-ig 1 075 személyt végeznek ki.)[5]
április 13. – A Szmolenszk melletti Katyń közelében található erdőben a német katonák tömegsírokat fedeznek fel, bennük több mint 4 ezer lengyel tiszt holttestével. (Az áldozatok 1939 szeptemberében Kelet-Lengyelországban estek szovjet hadifogságba, s kivégzésükig a kocelski táborban tartották fogva őket. A Szovjetunió a németeket vádolja a barbár tettel.)[1]
április 25. – A Szovjetunió megszakítja diplomáciai kapcsolatait a londoni lengyel emigrációs kormánnyal, mivel a kormány a katyńi ügy nemzetközi kivizsgálását követeli.[1]
A német hatóságok minden német zsidót megfosztanak állampolgárságuktól. (Az állami önkénynek kiszolgáltatottak minden megmaradt vagyona az államra szállt.)[7]
Czapik Gyula korábbi veszprémi püspök kerül az egri érseki székbe. (Székébe június 30-án iktatják be.)
május 8. – A Szovjetunióban megalakul a Lengyel Hazafiak Szövetsége.[1]
május 13. – Tunéziában megadja magát a Hans-Jürgen von Arnim tábornok vezette német 5. páncéloshadsereg – amelyet azért hoztak létre, hogy a szövetségesek várható észak-afrikai partra szállását megakadályozza.
május 16. – A varsói gettó felkelésének leverése. (Megtorlásul a német egységek módszeresen „felszámolják a lázadókat”, azaz elpusztítják a gettó túlélő lakóit, a sok ezer halott pontos száma ma sem ismert.)
május 19. – Berlint „zsidómentesnek” nyilvánítják.[6]
június 20–24. – A szövetségesek megindítják az első „ingabombázást”.
Július
július 4. – Władysław Sikorski, a londoni emigráns lengyel kormány elnöke máig tisztázatlan okok miatt repülőgép-szerencsétlenség áldozata lesz Gibraltár közelében.[1]
A Tidal Wave(Árhullám) hadművelet kezdete, melynek keretében a szövetségesek nagyszabású légitámadást indítanak a Ploiești környékén fekvő olajmezők és finomítók ellen.[10]
augusztus 3. – Szovjet ellentámadás indul a voronyezsi és a Sztyeppei Fronton, a középső frontszakaszon azonban nincs erejük támadni.
Kállay Miklós miniszterelnök tárgyalásokba kezd a Kisgazdapárt, a Demokrata Párt és az SZDP vezetőivel, akikkel megegyezik a hintapolitika folytatásában.
augusztus 13. – A szövetséges hadvezetés első alkalommal indít légitámadást Bécsújhely ellen. (Október 1-jén és november 2-án megismétlik a bombázást.)[10]
augusztus 17. – Szicília egésze a szövetségesek kezére kerül, az olaszok felszabadítóként ünneplik az amerikaiakat.
augusztus 19. – Veress László külügyminisztériumi tisztviselő Kállay Miklós miniszterelnök megbízásából Isztambulban közli az angolokkal, hogy elfogadják a feltétel nélküli megadás elvét és készek együttműködni.
augusztus 23. – A német seregek kivonásával ér véget a kurszki csata.
szeptember 1. – Megérkezik az első külföldi segélyszállítmány – angolszász részről – a jugoszláv partizánokhoz. (Fegyverzetük jelentősen feljavul, az év végére 300 ezer fős szervezett seregük van, s az ország mintegy felét ellenőrzik.)[3]
Az Olasz Királyság képviselői fegyverszüneti megállapodást írnak alá az Amerikai Egyesült Államok, valamint Nagy-Britannia kormányait képviselő Dwight D. Eisenhowerrel, a szövetséges erők főparancsnokával. (A fegyverszüneti feltételeket szeptember 8-án hozták nyilvánosságra.)[8]
november 2. – A szövetségi hatalmak egyesített politikájának értelmében az USA vezérkari főnökei utasítást adnak Magyarország és Románia kiugrasztására a háborúból „tekintet nélkül a következményekre”.
november 9. – A Brindisiben aláírt – olasz fegyverszüneti dokumentumra vonatkozó – kiegészítő jegyzőkönyvben a későbbi győztes hatalmak Olaszországot a „szövetségesek oldalán hadat viselő félnek” ismerik el.[8]
november 12. – Kállay Miklós miniszterelnök a költségvetési vita során külpolitikai expozéjában kifejti, hogy a háború a nagyhatalmak ügye, és a magyar kormány nem támad, de megvédi az ország határait, illetve fenntartja a belső rendet.
november 29–30. – Az AVNOJ II., „államalapító” ülésszaka. (Átalakul törvényhozó testületté, ideiglenes kormányt hoz létre Tito vezetésével, nem ismeri el az emigráns kormányt. Kimondja, hogy Jugoszlávia új berendezkedése föderalista lesz.)[3]
december 12. – Edvard BenešMoszkvában a szovjetekkel csehszlovák–szovjet katonai és politikai együttműködési, barátsági és kölcsönös segítségnyújtási szerződést ír alá.[5]
december 15. – A Szovjetunió megszakítja kapcsolatait a londoni emigráns jugoszláv kormánnyal, s elismeri Tito kormányát.[3]
december 24. – Megalakul a Szlovák Nemzeti Tanács, mint a szlovákiai antifasiszta ellenállás központi szervezete.[5]
december 31. – Szovjet csapatok elfoglalják Zsitomirt.
Határozatlan dátumú események
január–március – Tárgyalások a Lengyel Munkáspárt és az emigrációs kormány lengyelországi képviseletének tagjai között, amelyek az emigrációs kormány egyik képviselőjének (Piekalkiewicz) letartóztatása miatt megszakadnak.[1]
április – Szakadás következik be a Lengyel Szocialista Pártban, amikor a „Baloldal” elválik a „Szabadság, Egyenlőség, Függetlenség” frakciótól, s létrehozza a Lengyel Szocialisták Munkáspártját.[1]
május – Szlovákia területén kialakulnak az első partizáncsoportok.[5]
nyáron – Csehországban létrejönnek az első partizáncsoportok.[5]
augusztus–szeptember – A jugoszláv partizánhadsereg az olasz kapituláció idején a jugoszláv területen lévő 15 olasz hadosztályból 11-et lefegyverez.[3]
november – A Lengyel Munkáspárt közzéteszi Miért harcolunk mi? című programnyilatkozatát, melyben a nagyipar államosítását és a demokratikus földreformot követeli. (Elismeri, hogy a lengyel államot az emigráns kormány képviselje.)[1]
A Nobel-díjat a svéd Alfred Nobel alapította, 1901 óta adják át, melyet a Svéd Királyi Tudományos Akadémia ítél oda a tudomány, az irodalom és humanitárius területen kimagasló eredményt elért magánszemélyeknek, illetve intézményeknek.
↑ abKovács András Zoltán: Stratégiai légi hadjárat Magyarország ellen. Az amerikai légierő magyarországi hadműveletei, 1944. április–1945. március. In.: Rubicon. XXXI. évf., 352. (2020/9.) szám, 6. oldal, ISSN 0865-6347
↑Varga Beáta: A Kijevi Rusztól a szuverén Ukrajnáig. In.: Rubicon. XXXIII. évf., 373-374. (2022/3-4.) szám, 15. oldal, ISSN 0865-6347