A szegedi7-es jelzésű trolibusz a Bakay Nándor utca és az Újszeged, Gyermekkórház között közlekedett. A viszonylatot a Szegedi Közlekedési Társaság üzemeltette.
Története
Az első szegedi 7-es trolibusz 1983. október 11-én[forrás?] indult Makkosház és a Gyermekkórház között, a 8-assal egy időben. A 6-ossal együtt 1995-ben átmenetileg szüneteltették[forrás?], majd 1996 februárjában döntöttek a 6,4 km hosszú vonal végleges megszüntetéséről.
A 2004. április 29-én indult 7-es trolibusz csak számozásában utóda a korábbinak, gyakorlatilag az egykori 5A vonal meghosszabbítása.[1] A Bakay Nándor utca csatornázási munkálatai miatt közel egy évig 2005 októberétől 2006 szeptemberéig szünetelt a forgalom a vonalon.[2][3][4] A legfőbb oka a viszonylat létesítésének, illetve az újraindításáról beszélni a Tisza Volán tervezett új helyközi buszállomása volt, amelyet a volán telep mellett a Bakay Nándor utca végén kívántak felépíteni, illetve fontos szempont volt az okmányiroda (amely egyébként 2015 óta már nem itt található meg[5]) tömegközlekedéssel való jobb kiszolgálása is.[6] 2016. június 16-tól betétjáratot kapott 7A jelzéssel a Bakay Nándor utca és a Széchenyi tér között.
A viszonylat már 2004-es indulása óta kis befogadóképességű járművekkel volt kiadva, illetve nagy követési idővel rendelkezett.
2022. június 15-én a 7-es és 7A megszűnt, a továbbiakban a 6-os és a 9-es pótolja.[7]
Járművek
A vonalon általában Škoda, Mercedes, illetve Solaris szóló trolibuszok közlekednek.
Útvonala
Újszeged, Gyermekkórház felé
Bakay Nándor utca felé
Bakay Nándor utca vá. – Mars tér – Bartók tér – Attila utca – Nagy Jenő utca – Széchenyi tér – Híd utca – Belvárosi híd – Torontál tér – Vedres utca – Csanádi utca – Újszeged, Gyermekkórház vá.
Újszeged, Gyermekkórház vá. – Csanádi utca – Vedres utca – Torontál tér – Belvárosi híd – Híd utca – Széchenyi tér – Kelemen utca – Mikszáth Kálmán utca – Bartók tér – Mars tér – Bakay Nándor utca vá.
Megállóhelyei
Az átszállási kapcsolatok között az azonos útvonalon közlekedő 7A trolibusz nincs feltüntetve.
↑Molnár B. Imre: Lezárják a Bakay Nándor utcát (magyar nyelven). Délmagyarország, 2005. október 15. [2013. október 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 29.)
↑Fél évre lezárták a Bakayt (magyar nyelven). Délmagyarország, 2005. október 18. [2013. október 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 29.)
↑Dombai Tünde: Hétfőtől járható a Bakay (magyar nyelven). Délmagyarország, 2006. szeptember 1. [2013. október 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 29.)