Camille Huysmans
Jean Joseph Camille Huysmans (Bilzen, 1871. május 26. – Antwerpen, 1968. február 25.) (születési neve Camiel Hansen) belga politikus és államférfi, Belgium miniszterelnöke 1946 és 1947 között. Élete1871-ben született Bilzenben. A liège-i egyetemen német filozófiát tanult, majd diplomája után 1893 és 1897 között tanárként dolgozott. Tanári állása mellett visszatért az egyetemre és megszerezte doktori fokozatát is. Már fiatalon belépett a Belga Munkáspártba, amely a Belga Szocialista Párt elődje volt. Tanári állását feladta és a párt kiadványainál volt újságíró 1904-ig, majd szakszervezeti vezető volt. 1905 és 1922 között a II. Internacionálé titkára volt, ebben a minőségében élénk levelezést folytatott többek között Leninnel és Szun Jat-szennel, az 1911-es kínai felkelés vezetőjével. Fontos szerepet töltött be a militarizmus elleni küzdelemben, 1917-ben a semleges holland és svéd szocialisták segítségével Stockholmban békekonferenciát szervezett, ahol az első világháborúban szemben álló országok szocialista pártjait próbálta rávenni a háború támogatásának befejezésére. A szocialista politikai tevékenysége mellett a flamand mozgalom tagja volt és harcolt a flamand nyelv használatáért a Genti Egyetemen (ahol addig a francia volt az oktatás nyelve). Később, már oktatási és művészeti miniszterként törvényt terjesztett elő, amely a hollandot tette volna meg az oktatás kizárólagos nyelvének, de ezt az első világháború kitörése miatt el kellett halasztani. A második világháború alatt Londonba emigrált és 1939–1944 között ismét a nemzetközi szocialista szervezet titkára volt. 1945-ben, hazatérése után államminiszternek nevezték ki, majd egy év múlva, 1946. augusztus 3-án alakította meg szocialista, liberális és kommunista politikusokból álló kormányát. Azonban a parlamentben nem tudott megfelelő támogatást szerezni és ezért hamarosan lemondott a kormány. A következő kormány munkájában, Paul-Henri Spaak miniszterelnöksége alatt, ismét részt vett. Huysmans élete végéig politizált és meglehetősen nagy népszerűségnek örvendett: a 80-adik születésnapjára rendezett állami ünnepségen 100 000 fős tömeg gyűlt össze. 1968-ban Antwerpenben halt meg. Politikusi tisztségei
A Huysmans-kormány tagjai
A kormány érdekessége, hogy itt szerepeltek utoljára a Belga Kommunista Párt tagjai kormányzati pozíciókban. Fordítás
|