1947-ben született Brüsszel egyik kerületében, Etterbeekben. A nagy múltú Sint-Jans-Berchmans főiskolára járt Brüsszelben, majd közgazdaságtant hallgatott a Leuveni Katolikus Egyetemen. Tanulmányai után a belga nemzeti banknál kezdett dolgozni, 1972 és 1975 között.
1973 és 1975 között a kereszténydemokrata párt elődjének, a Keresztény Néppárt (Christelijke Volkspartij) ifjúsági tagozatának volt elnöke. 1975 és 1980 között a párt országos vezetőségének tagja, illetve tagja volt Leo Tindemans és Gaston Geens miniszterek kabinetjének. 1988 és 1993 között a CVP elnöke volt.
1993-ban kapott először kormányzati posztot, Jean-Luc Dehaene kormányában miniszterelnök-helyettes, illetve költségvetési miniszter volt 1993. szeptember és 1999. július között. A párt 1999-es választási vereségét követően a belga képviselőház tagja volt. 2004-ben a király államminiszterré nevezte ki. 2007. július 12-én megválasztották a képviselőház elnökének.
Az európai állam- és kormányfők 2009. november 19-i brüsszeli találkozóján megválasztották az Európai Tanács első állandó elnökének.[12] 2012. március 1-jén a 27 EU-tagállam kormányfői egybehangzóan újraválasztották, második elnöki periódusa 2,5 évig fog tartani, 2012. június 1-jétől 2014. november 30-áig. Ezután nem lehet újraválasztani, mivel az Európai Tanács elnökének mandátuma csak egyszer hosszabbítható meg.
Öccse, Eric Van Rompuy, szintén a CD&V politikusa, 1995 és 1999 között a flamand kormány minisztere volt.
Kormányalakítás
2008. december 28-án kérte fel II. Albert belga király hogy alakítson új kormányt.[13] miután magától vonakodott elfogadni a posztot.[14] 2008. december 30-án tette le hivatali esküjét.[15]
A Van Rompuy-kormány tagjai
Miniszteri tiszt
Név
Párt
Miniszterelnök
Herman Van Rompuy (CD&V)
Miniszterelnök-helyettes, a közigazgatásért, az állami vállalatokért és az intézményi reformokért felelős miniszter
Ez a szócikk részben vagy egészben a Herman Van Rompuy című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.