Théo Lefèvre
Théodore Joseph Albéric Marie Lefèvre (Gent, 1914. január 17. – Brüsszel 1973. szeptember 18.) vallon politikus és államférfi, Belgium miniszterelnöke 1961–1965 között. ÉleteA Genti Egyetemen végezte jogi tanulmányait és itt kezdte jogi pályáját is, 1950–1961 között a genti bíróság egyik ügyvédjeként. 1946-ban lett a belga parlament tagja a Belga Keresztényszocialista Párt (PSC-CVP) politikusaként, 1971-től a belga szenátus tagja volt. 1958-ban nevezték ki államminiszternek. Hivatalos tevékenysége1961. április 25. és 1965. július 28. között volt Belgium miniszterelnöke. Kormányzati ideje alatt készítették elő Belgium harmadik alkotmánymódosítását, szintén ekkor került sor a Leuveni Katolikus Egyetem helyzetének rendezésére (az egyetemet kettéosztották flamand és francia tannyelvű intézetekre). A kedvező gazdasági helyzet lehetővé tette új szociális intézkedések bevezetését. A kormány által elfogadtatott törvények többek között a parlamenti eljárásokat, a pénzügyi reformot, a betegbiztosítást, valamint az ifjúság védelmét célozták. A Belgiumot alkotó közösségek tekintetében ekkor húzták meg a végleges nyelvi határvonalakat és dolgozták ki a Brüsszel helyzetét érintő kompromisszumot (amely hivatalosan kétnyelvű lett). 1968 és 1973 között előbb miniszteri poszton, majd államtitkárként a tudományos kutatásokért volt felelős. 1973-ban, Brüsszel Woluwe-Saint-Lambert negyedében halt meg. A Lefèvre-kormány tagjai
Fordítás
|